Kiss Dávid kapta idén Medvék bolygója című verseskönyvéért a Maros-parti város önkormányzata által elsőkötetes költők számára alapított Makói Medáliák díjat, amelyet kedden adtak át.

Orcsik Roland költő, műfordító, kritikus méltatásában úgy fogalmazott: Kiss Dávid az első, Medvék bolygója című, a Napkút Kiadó gondozásában tavaly megjelent kötetében igen határozott hangon, gondosan kidolgozott versnyelven, markáns képiséggel, biztos formaérzékkel mutatja be az antropocén korszak apokaliptikus világát.

Roppant izgalmas, ahogyan Kiss Dávid a szerelmi költészetet gondolja újra a poszthumanizmus, a mitikus szimbólumok, az archetípusok, a tudományos nyelvezet eszköztárával.

A kötet igazán meglepő és inspiratív vonása azonban a közép-európai családfakutatás, amely nem pusztán a transznacionális „anyanyelv” felfedezését, a személyes horizont családtörténeti kitágulását eredményezi, hanem az adott geopolitikai térség törésvonalait is érzékelteti.

Ez az, ami egyértelműen kiemelte Kiss Dávid első kötetét, ám nemcsak a tavalyi, hanem általában az elsőkötetesek, sőt, a fiatal magyar költészet mezőnyéből – hangsúlyozta a kritikus.

A makói önkormányzat 2005-ben József Attila születésének centenáriuma alkalmából alapította a Makói Medáliák nevet viselő irodalmi elismerést. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogy az történt egykor József Attilával is. A Csányi Katalin szobrászművész által készített, József Attilát ábrázoló bronz emlékplakettet és a vele járó százezer forintos pénzjutalmat a Turi Tímea, Bíró-Balogh Tamás és Orcsik Roland alkotta kuratórium javaslata alapján ítélik oda.

Kiss Dávid 1988-ban született Sopronban, Budapesten él. A Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban érettségizett, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott politológus szakon. Verseit 2015 óta rendszeresen publikálja. A Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör tagja.

A képen Kiss Dávid költő. Fotó: Rombai Péter