A második alelnöki ciklusát kezdi meg. Miért döntött úgy, hogy érdemes folytatni?
Én csupán elfogadtam a jelölést. Örömmel tölt el, hogy ennyien gondolják úgy, hogy tudok tenni az akadémia építéséért. Én hiszek ebben a közösségben és hiszek a művészet erejében. Nagyon büszke és boldog vagyok, ha az eddig elért eredményeinkre gondolok.
Ön vetette fel tavaly az MMA regionális szerveződésének fontosságát, és másfél éve lényegében ezzel foglalkozik.
Az első megszólalásom tavaly februárban némiképp dühös összegzés volt arról, hogy a pandémia alatt és után összeszűkült kulturális élet mindinkább Budapestre koncentrálódik. Pedig vidéken is rendkívül fontos értékek születnek.
Ezt a helyzetet több mint negyven, a Győri Balettnél eltöltött év után belülről is ismeri.
Én Budapesten születtem, a családom és minden más Budapesthez köt, mégis 44 éve vidéki ember vagyok. Egy vidéki városnak köszönhetem, hogy Markó Ivánnal társulatot alapíthattunk. Innen, Budapestről kevesen látják, hogy vidéken és a határainkon túl milyen tehetségek alkotnak. A célom az volt, hogy az akadémia regionális munkacsoportokat hozzon létre. Vizi E. Szilveszter adta az ötletet, hogy a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködésben valósítsuk meg mindezt, hiszen nekik vannak regionális központjaik, ahol jelenleg a mi vidéki irodáink is működnek. Így tudtuk költséghatékonyan létrehozni az említett központokat. A Magyar Művészeti Akadémia lényege is az volt a megalapításakor, az 1990-es években, hogy a Kecske utcában üljenek egy asztalhoz a különböző művészeti ágak jeles képviselői, és ismerjék meg egymás munkáját, gondolatait. A hét vidéki munkacsoport közössége most ezeknek az időknek a kötetlen művészi találkozásait idézi, az akadémikusok pedig örömmel és önként vállalták, hogy részt vesznek ebben.
Mi a vidéki munkacsoportok feladata?
A legfontosabb az élénk kapcsolatok kialakítása, közös gondolkodás és közös programok szervezése. Ennek része a művészettel való nevelés, ami számomra különösen fontos. Amikor arra panaszkodunk, hogy a mai gyerekek idejük java részét a számítógépnél töltik, akkor az a mi felelősségünk. Mi vagyunk, akik ezt hagyjuk. A civilekkel is szervezünk együttműködéseket. A lényeg, hogy megerősítsük a gyökereinket, és részt vegyünk a helyi kulturális életben. A budapesti szervezetben is igyekszünk megteremteni a találkozás lehetőségét azon akadémikusoknak, akik szomjazzák a beszélgetéseket, egymás társaságát. A Walter Rózsi-villában tervezzük egy akadémiai klub létrehozását.
Az utóbbi időben több kérdés került ki a nyilvánosság elé azzal kapcsolatban, hogy az akadémia állást foglal vagy nem foglal állást például egy-egy pályázattal, kinevezéssel, törvénymódosítással kapcsolatban.
Makovecz Imre mindig is szellemi iránytűként tekintett az akadémiára. A feladatunk, hogy a kortárs magyar művészetet képviseljük. Igen, a kritikát elfogadva, még markánsabban kell képviselnünk alkotmányos köztestületünk függetlenségét. A tudomány és a művészet a politika felett áll.
Ezt ma nem naivitás kijelenteni?
A kinevezéseknél mindig fontos a személyes bizalom. Elengedhetetlen a fenntartó és a megbízott vezető közti gördülékeny együttműködéshez. Nekünk kötelességünk segíteni a kulturális tárca munkáját, és olykor kritikát megfogalmaznunk. A Magyar Tudományos Akadémiának többszáz éves történelme, hagyománya van, mi egy 13. évünket élő alkotmányos köztestület vagyunk. Tehát az akadémikusok és az elnökség bölcsességén múlik, hogy milyen erővel tudjuk képviselni az elgondolásainkat. Tavaly decemberben született meg az együttműködési megállapodás a két említett intézmény között. Sokan nem hitték, hogy erre sor kerülhet. A feladatunk most tartalommal megtölteni mindezt.
Hol a helye ebben az MTA-n belül működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának?
Ők nem alkotmányos testület, de egyre több olyan akadémikusunk van, aki mindkét szervezetnek tagja. Nincs más lehetőség: együtt kell dolgoznunk ahhoz, hogy ez a nemzet sikeres legyen. Tévedés azt gondolnunk, hogy külön hajókban utazunk. Ha a magyar művészetre adtuk az életünket, akkor nekünk párbeszédet kell folytatnunk. Bizonyára van, amiben nem értünk egyet, de a stratégiai kérdésekben muszáj egységben gondolkodnunk. Ha ez nincs, majdnem azt mondtam: feladom. De soha nem adom fel a reményt, hogy van együttműködés.
Nyitóképen Kiss János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész-koreográfus, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. Fotó: Czimbal Gyula / MTI
