Kissági vagyok, így, egybeírva

Akkor láttam először Kiss Ágnes bábművészt, amikor a barátnője gyerekeinek születésnapi partiján ő volt az „ajándék”. Lenyűgözött és meghökkentett. Gyerekeknek szóló mesét adott elő, egyszerre több bábot megszemélyesítve. Valahogy a játékosság mellett folyamatosan érződött egy fura groteszk hatás az előadásmódjában. Rendkívül sokszínű, elismert szegedi művész. Ha könyvekről vagy szakirodalomról van szó, kis túlzással mindenevő. Ha nagy ritkán pihen, irány a természet. Most viszont nagy fába vágta a fejszéjét.

Gratulálok! Hosszú évtizedek után személyedben új igazgatót köszönthet a szegedi Kövér Béla Bábszínház társulata és publikuma. Ez azért is különleges, mert elődöd édesapja volt a névadó alapítója a színháznak. Mostanáig az intézmény – jóllehet önkormányzati fenntartásba került az évek során – a család vezetésében maradt.

Köszönöm a gratulációt! Szakmailag azt éreztem, Szegeden mindent elértem. Nagyon erős kötődésem van ehhez a bábszínházhoz, gyerekkorom óta ide járok. Az, hogy Schneider Jankó művészeti vezetővel megnyertük a pályázatot, azt jelenti, hogy Szegeden igény van az újításra.

Akkor ez most megint egy új szerep. A te előadásaid amúgy is mindig „másmilyenek”.

Szegedi viszonylatban valóban, általánosságban azonban egyre elterjedtebb az a felfogás – ami  a Budapest Bábszínház mottója is –, hogy a báb nem korfüggő. Ezt én is vallom, de egy kisebb városban, amilyen Szeged, ezt nehezebb volt átvinni. Felnőtt előadásaimmal hosszú évek küzdelme volt, amíg kialakítottam egy nézői bázist.  Mostanra, úgy érzem, sikerült, sokszor teltház van. Lehet, hogy kicsit más vagyok, mint a megszokott. Egy valamire való bábos részéről, aki a szakmája iránt elkötelezett, úgy vélem, ez természetes.

Miért maradtál Szegeden, ha Budapesten is tárt karokkal várnak?

Több helyen is dolgozom Pesten, de alapvetően lokálpatrióta vagyok, akit rabul ejtett Szeged. Van a városban potenciál, hogy nagyon izgalmas bábszínházat hozzunk létre. Minőségi gyerekprogramokat szeretnék megvalósítani, amelyekből az utóbbi időben hiány van, bár a városvezetésnek komoly rá az igénye. Bábos szakemberek hiányoznak, úgyhogy Szegedre kell hozni őket.

Miket tervezel az első évadodban?

Nyílt pályázatot írtam. Világossá akartam tenni, hogy bár személyes motiváció vezérelt, komplex gondolkodást igényel a munka. Szeretném fejleszteni az infrastruktúrát, a marketinget, a színészi játékot. Sok átalakítás kell, arculatváltás, másfajta külső és belső kommunikáció, társulatépítés, workshopok, külföldi tréningek. Kortárs gyerekirodalmi szalont tervezünk, és lesz egy gyerekfesztiválunk nyár végén a Szegedi Ifjúsági Napok alatt, ezzel nyitjuk az új évadot. Más kulturális intézményekkel is összekapcsolódunk egy-egy projekt erejéig. Az első évaddal Szeged lokálpatriótáit kívánjuk megszólítani, hiszen ez az intézmény alulról szerveződve jött létre. Olyan alkotókat invitálunk az évad repertoárjához, akik kötődnek a városhoz, vagy olyan műveket veszünk elő, amelyek Szegedhez kapcsolódnak. Ahhoz, hogy ezek jól sikerüljenek, közös gondolkodásra van szükség. Nem akartam, hogy például a színészek beleugorjanak olyanba, amit nem ismernek. Ezért érhető el bárki számára a pályázatom. Egy jó vezető muszáj, hogy számon kérhető legyen. Szeretek nyílt lapokkal játszani. Kezdetektől jó visszajelzéseket kaptam, jó hullámhosszon mozoghattam.

Milyen a te hullámhosszad? Azt érzékelem, hogy a bábszínész mindig ott mozog benned, bármilyen helyzetben legyél is.

Kissági vagyok, így, egybe írva. Anyaként, nőként, barátnőként, az édesanyám lányaként is definiálom magam. Egy nő rengeteg szerepben tudja kiélni magát. Esetemben nyilván nagyon fontos a báb. Ez a szenvedélyem, a szerelmem. Azok a bábosok, akiket én ismerek, hasonlóan gondolkodnak. Kemény Henrik bácsinak például még a hangja is olyan volt, mint Vitéz Lászlónak. Úgy vette fel a telefont. Eggyé vált vele. Fura, kettős tudatállapot. Picit máshogy használjuk a testünk és a hangunk, mint a színészek. Ők a saját testüket a jelenben használják, ott, abban a pillanatban kell hitelesen megszólalniuk. A bábszínésznél is így van ez, de nálunk eggyel előrébb kell gondolkodni, mert át kell adni egy tárgyat a kollégának, vagy egy untermannak, és át kell gondolni, hogy ez a báb innen oda hogyan fog eljutni. A bábozás jó értelemben vett skizofrénia, izgalmas analizáló tudatállapot. Önreflexív figyelemre van szükség.

Miért és hogyan lettél pont bábszínész?

Édesapám népművelő volt, rengeteg programot szervezett Szegeden. Gyakran meghívta Kemény Henriket. Már ötévesen beleszerettem Heni bácsiba. A szó szoros értelmében. Sok bábfilm, bábanimáció volt akkoriban, a 80-as években a televízióban, a bábozás virágzott és benne volt a mindennapjainkban. Jó lenne ezt visszahozni, erre törekszem is. Amikor pályát kellett választani, mindenfelé elkezdtem kacsintgatni. A grafika, a filmezés vonzott, de igazából minden csak olyan szinten működött nálam, amennyire egy bábszínésznek kell. Meg tudom tervezni a díszletem, vizuálisan el tudom képzelni, mit szeretnék látni, de nem lennék jó filmes vagy grafikus. A bábozásban viszont tökéletesen kulminálódik ez a sok résztudás, amiket az évek alatt összeszedtem. Középiskolásként találkoztam pár bábszínésszel, akik nemcsak gólyalábakon vonultak, hanem komoly előadásokat játszottak. Annyira elbűvölt ez a világ, hogy csatlakozni akartam. Egyik dolog hozta magával a másikat. Utcaszínházi játékos lettem, és szépen elkezdtem beletanulgatni a bábozásba. Csináltam egy bábstúdiót, közben elvégeztem a bábszínész szakot.

Milyen munkáid vannak?

Négy felnőtteladást tartok műsoron: az egyik Lugosi Béla életéről szól, a másik Ibsen Nóra történetét dolgozza fel, van egy Kafka-darabom és egy Ill. Csontvár Weöres vásznak című előadás, amelyet Szorcsik Kriszta színésznővel adok elő. Ezekkel mindenfelé megyek. Emellett vannak gyerekelőadásaim is, ezeket őrületes tempóban játszom, és számtalan fesztiválra viszem. Bábterápiát vezetek a Motiváció Műhely nevű szegedi civil szervezetnél, ahol halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozunk. Tanítóképzősöket is tanítok. Szóval a báb minden aspektusát próbálom élni, de a legtöbb energiámat most a bábszínház vezetésére koncentrálom.