Ugyanúgy megvolt a helyi közönsége a kis körtemplomban előadott Symphonic Brass Quintettnek, a kisharsányi tornateremben játszott Mágnás Miskának vagy az egy pincészet dombján felállított színpadon Karády-dalokat éneklő Szalóki Áginak is. A jazzesre áthangszerelt dalok szerteszálltak ebben a végtelenséget megidéző térben, az idei szüretkor benne lesznek a szőlőszemekben, a következő évjárat pedig könnyű lesz és zamatos.
A Mágnás Miska kivételesen vad élmény volt. A darabot Spolarics Andrea rendezte a Bárka stúdiósainak. Az előadás gyakorlatias, kiskompakt színpadi változat, valami bájos giccsnek az átcsempészése a mába. A stúdiósok közt vannak magukra, a pályára már láthatóan rátalált színészek, és vannak, akik még dolgoznak ezen - ami egy nemlétező közegben talán még zavaró is lett volna, de a kisharsányi előadásba valaki belekomponálta a közönséget is, és ezzel együtt vált az előadás élménnyé. A hátunk mögött ülő bácsit, aki a színészeket mindig megelőzve, a dalok első zongorahangjai után hangosan bemondta az első sor szövegét, egy pesti előadáson biztos beépített embernek gondoltam volna. A szemben ülő néni pedig annyi átéléssel szurkolt Baracsnak, mintha nem tudta volna előre a boldog véget. A nyilvánvalóan mai szövegeket pedig élénk figyelemmel kísérték, kissé megütközve nevettek a hóbortos pestieken, és egyáltalán nem zavartatták magukat. A végén már magamnak is élményszámba mentem, mert hogy Cintányéros cudar világ, már én is belekiabáltam a mellettem ülő fülébe. Az utolsó napon is átrohant az égen egy sereg fekete felhő, de mégsem mosta le a katlanból Lovasit, és Háyt, a zenélő költőket - szeretik őket az égiek, na.
Aztán megérkeztünk a fesztiválzáró koncertre, a nagyharsányi focipályára, és indultunk a büfé felé, ahol riasztóan hosszú sor kanyargott. A pofátlanok rutinjával mentünk előre, és az asztalok mögött iszogató, elégedett gazda beállású embert kértük, intézzen egy üveg bort. A helyi futballegylet elnökét találtuk meg, aki rögtön elmondta, együtt játszott Nyilasival, és őbenne még van anyag (tényleg volt), nem úgy, mint ezekben a mai focistákban. De ekkor már húzta a Csík zenekar. Először dunántúli dalokat, aztán erdélyi és lovasi nóták váltották egymást, majd a Kiscsillag formáció is játszott. Az angyalok már soha nem fogják Lovasi ujjait egyenként lefejteni a magyar kultúra fénylő esthajnalcsillagáról, azért, mert magához húzta a fényCsíkot.
