A fesztivál másik nagy rizikója az új tér. Minden társulat vagy a versenyprogram válogatója arra szokott hivatkozni, hogy a tárgyalt előadás fényévekkel jobban működött eredeti helyszínén. Az új, kisebb vagy nagyobb, keskenyebb vagy szélesebb tér taccsra vágja munkájukat. Hú, de unom ezt. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Paravarietéje után is ezzel jött pár erdélyi kolléga és Szűcs Kati válogató. Kár, hogy nem ott láttam.
A sepsiszentgyörgyi társulat picit aggódott, mi lesz a szék alól kibúvó légkondicionálással, ha az Yvonne, burgundi hercegnőnél emelvénnyel fedik a Művészetek Háza nézőterét. A szentgyörgyi színészek már a George és Lennie-nél is majdnem elájultak a színpadon. Mivel Pécsen láttam az előadást, így csak belekukkantottam a második felvonásba, konkrétan a hangosító-világosító fülkéből. Rendkívül kedvesen invitált a sepsiszentgyörgyi műszak, maradjak, amíg akarok, nézzem végig akár az egész előadást tőlük. Azt se bánták, hogy ki-be rohangáltam, és hülye kérdésekkel traktáltam őket. Félhangosan konstatáltam, hogy ventilátorokkal pakolták tele a közönség sorait. Éljen a XXI. század összes technikai vívmánya. Lestem a világosító gépénél az úgynevezett jeleket a monitoron: ?Gizkó leül M. Laci mellé? (értsd: az Yvonne-t játszó Kicsid Gizella leül a Fülöpöt játszó Mátray László mellé). ?Gizkó az ajtó felé néz (evés után)?. Nagyot káromkodnak, mikor véletlenül lesöpri Kicsid az utolsó jelenetben a tejfölös kárászt tálastul, és a lakoma (halotti tor?) a földön landol, lehet kerülgetni a tapsrendben.
Kicsit csapongok a napi programok között, de eszembe jutott, hogy napok óta azon gondolkodom, mit jelent az, hogy Kéváház. A Coffein klub üvegportáljára ezt karcolták. Nem tudom, hogy ez csak figyelmetlenség, vagy vicces utalás az eklektikusan trendi klubban felsorakoztatott kévékre. Menjünk beljebb. Szinte baráti körben - pár tízen ültünk a nézőtéren - néztem meg a mexikói író, Emilio Carballido darabját, A rózsa két illatát. Két újvidéki színésznő, Elor Emina és Ferenc Ágota vizsgaelőadása, ők fordították a darabot - szerbből. És akkora siker volt a produkció, hogy beépítették a repertoárba. Nem mondom, hogy ennél magvasabb darabot nem láttam, de helyes volt. Két nő beszélőre megy a férjéhez, és kiderül, hogy ez a Marco Antonio mindkettőjük férje. Egyikük úgy tudja, azért csukták le a pasit, mert teherbe ejtette a tanítványát, a másik meg úgy, hogy elgázolt valakit a zebrán. A kezdeti ellenszenvből attól alakul barátság a két nő között, hogy összefognak a férj kiszabadításáért. Mikor nagy nehezen összejön a pénz, akkor.... na akkor jól magukra költik.
?Számítottál erre a befejezésre?? - kérdezte tőlem Emina az előadás után. Hát nem. De nem is gondolkodtam rajta. Néztem a két rendkívül tehetséges színésznő játékát, és percig sem jutott eszembe ott, egy vadmálna teát hörpölve, hogy olyan a darab, mint egy egyszerűsített Ray Cooney-vígjáték. Mondjuk a PPR: Páratlan páros rövidítve.
