Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész szakmai koordinálásával mintegy negyven, zenei pályára készülő fiatal zongorista vehet részt augusztus 2. és 7. között a táborban.

A zongora mesterkurzust Várnagy Andrea és Eckhardt Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművészek tartják. Az inspirációs gyakorlatok alapjául a tavasszal megjelent ZeneVarázslat – Lélekhíd című CD hanganyaga szolgál, amelyet Várnagy Andrea lányaival, Farkas Lilivel és Farkas Laurával készített.

A fiatalok a mesterkurzusok és koncertek mellett drámapedagógiai-, táncművészeti- és képzőművészeti foglalkozásokon is részt vehetnek.

„A koncepciónk lényege, hogy a tehetséggondozás és a napi zongora gyakorlás mellett összművészettel erősítsük az önkifejezési képességet és segítsük a fiatalokat, hogy fejleszthessék többek között a színpadi jelenlétüket" – mondta el Várnagy Andrea, a program főszervezője, a ZeneVarázslat Mozgalom alapítója.

Fotó: Várnagy Andrea/Facebook