Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy London a képzőművészet világának központja. Jelenleg is így gondolod?

Igen, persze! Nyilván vannak más csomópontok is, például New York, de Európában mindenképpen London a legjelentősebb.

Van átjárás a különböző központok között?

Van, de ez főleg az internetnek köszönhető, hiszen a különböző platformokon mindenki láthat és elérhet mindenkit. Könnyű megtalálni valamit, ami tetszik, ami izgalmas, és abban a pillanatban fel is lehet venni egymással a kapcsolatot. Ezért manapság az Instagramot böngészve egy New York-i galériának minden lehetősége és eszköze megvan ahhoz, hogy magyar művészeket fedezzen fel. Ettől függetlenül, ha ennek a világnak az infrastruktúráját nézzük, nehezen tudom elképzelni, hogy London vagy New York elvesztené a jelentőségét, hiszen ezek a városok nemcsak a műkereskedelem, hanem kulturális és történeti jelentőségük szempontjából is kiemelkedően fontosak. De mindig vannak ellenpontok és törekvések, például amikor egy-egy komolyabb nemzetközi vásár vagy galériák költöznek új városba.

Fotó: Kecskés Márton

Ezért volt fontos számodra, hogy galériát alapíts Londonban?

Budapesten 2005-ben nyitottam meg a galériámat. Ott egy idő után éppen a fordítottját csináltam, mint most itt: külföldi művészeket vittem el és állítottam ki. E tapasztalatok alapján támadt bennem az az érzés, hogy én ezt inkább Londonban szeretném tovább csinálni, ahol az egészen nagyok is dolgoznak. London kézenfekvő volt mint a legközelebbi nemzetközileg fontos színtér, és természetesen az angol nyelv miatt is. 2009-ben kijöttem, és már egy hét múlva úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyemet.

Ezután milyen út vezetett a galéria alapításig? Hogyan sikerült elindulnod a londoni művészeti életben?

Először a Sotheby’s Institute of Art féléves képzésén vettem részt, ami később nagyon jól jött, mivel az ott végzett munkám és főleg a beadandóim ellensúlyozták a brit egyetemi alapképzés hiányát, és így sikerült felvételt nyernem a mesterképzésükre. Már rögtön az első kinti hetekben belógtam egy Sotheby’s-árverésre, ahova egyébként nem lehetett csak úgy bemenni, mert az ülőhelyek szinte kizárólag a vevők részére voltak fenntartva. Felhívtam az aukciósházat azzal, hogy osztrák–magyar műgyűjtőcsalád leszármazottja vagyok, és a kalapács alá kerülő Egon Schiele-képek iránt érdeklődőm. Ily módon sikerült megszereznem az áhított széket a terem közepén, és az este végére már biztosan tudtam, hogy ott szeretnék dolgozni.

Akkoriban azonban az még nagyon zárt világ volt, az állásokat nem hirdették meg. Ismerni kellett valakit, aki szólt, ha éppen üresedés volt. Szerencsémre az aukciót követően elhívtak egy vacsorára, és bemutattak a Sotheby’s egyik munkatársának. Ettől kezdve már minden csak rajtam múlt. Sokat dolgoztam azon, hogy észrevegyenek. Szerencsére éppen úgy jött ki a lépés, hogy mire vége lett a képzés első félévének, interjúlehetőséget kaptam gyakornoki pozícióra, így az első szemeszter vége és a mesterképzés kezdete között már dolgoztam. Majd a gyakornokság során szerzett kapcsolataimat felhasználva, a kitartó építkezésnek köszönhetően a disszertációm leadásával szinte egy időben hívtak fel a cégtől, hogy teljes állást kínáljanak.

Ezután közel négy évig ott maradtam. Később rövidebb-hosszabb megszakításokkal Magyarországon is éltem, ám Londonról abban az időszakban sem tudtam lemondani. 2019-ben árverést tartottunk ott a húgommal közösen alapított Dobossy Aukciósházzal, amelyen magyar kortárs alkotásokat kínáltunk megvételre. Mivel az árverés sikeres volt, mindenképpen szerettünk volna folytatást, ám úgy éreztük: továbblépni csak akkor tudunk, ha állandó jelenlétet teremtünk a városban. Így jött az elhatározás, hogy galériát fogok nyitni, ahol magyar és kelet-európai művészeket mutatok be és képviselek.

A megvalósításig azonban rögös út vezetett.

Már minden elő volt készítve, amikor beütött a pandémia. Az a helyszín, ahol eredetileg nyitottam volna a galériát, meg is szűnt. Konkrétan ott álltam a semmivel, de meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam. Amikor 2020-ban végleg visszaköltöztem Angliába, még csak a tervek voltak meg a fejemben. A vírushelyzet azonban a sok nehézség mellett több kedvező üzleti lehetőséget is teremtett számomra. A galériát végül London belvárosában, a Covent Gardenben nyitottam meg.

A Different Solar Settings című kiállítás. Forrás: BJDeakin Photography

A nyitás óta eltelt több mint egy év, sőt új helyre költöztetek. Hogyan értékeled azóta a galéria tevékenységét? Megtaláltad a helyedet a palettán?

Szerintem igen. A kezdetek óta úgy érzem, hogy van nyitottság arra, amit csinálok, és a kelet- európai művészekre is úgy általában. Sokan, akik nincsenek benne ebben a világban, elsőre azt kérdezik: „De mégis kit érdekel Londonban a magyar kortárs művészet?” Szerencsére nagyon sokakat! A Covent Gardenben nagyon jó helyszínen voltunk, viszont kicsit kilógtunk a divatboltok és a turistákat megcélzó üzletek sorából. Az új helyünk South Kensingtonban több szempontból is ideális. Nagyon jó a környék hangulata, a közelben van a Victoria és az Albert Múzeum, a sarki épületben pedig valamikor Francis Bacon festőművész lakott. Itt mi is nagyon jól be tudtunk illeszkedni, és szerencsére hónapról hónapra új projektek és kapcsolatok találnak meg. 

A jelenleg látható kiállításunk Bencze Péterrel együttműködésben jött létre, aki a kurátor is. Different Solar Settings a címe, ami arra utal, hogy ugyanaz a nap kel fel Londonban is, mint Magyarországon, de közben mégis teljesen más világokról beszélünk. 15 kelet-európai művész alkotásait mutatjuk be. Vannak köztük olyanok, akik már nevet szereztek maguknak a nemzetközi piacon, és olyanok is, akik egyelőre kevésbé ismertek a hazájukon kívül, de már ott kopogtatnak az ajtón. Mindenképpen szerettünk volna a Frieze fesztivál idején nyitni, ám ettől kicsit tartottam is, hiszen olyankor nagyjából ezer másik megnyitó zajlik egyszerre városszerte a galériákban. De végül komoly tömeget sikerült megmozgatnunk. Nagyon elégedett voltam az irántunk mutatott érdeklődéssel és a visszajelzésekkel is.

Mi az, ami miatt a magyar képzőművészet izgalmas a brit közönség számára?

Történelmi vonatkozásban mindig is izgalmas régió volt a miénk, és ez erőteljesen hat, hatott a művészeinkre és a munkásságukra. De szerintem az érdeklődés inkább annak köszönhető, hogy a művek jók. Tehát nem feltétlenül azért lesz izgalmas valami, mert magyar, hanem egyszerűen azért, mert jó. A regionalitás adhat némi pluszt, de a legfontosabb az, hogy az alkotások megszólítsák a nézőket, gyűjtőket, a szakmát.

A Mű vagy műtárgy című videósorozat, Kováts Dávid és Szabó Simon színművész. Forrás: CompactTV

Amellett, hogy segíted a magyar kortárs művészeknek a londoni közönséggel való megismertetését, Magyarországon is tevékenykedsz annak érdekében, hogy a művészet minél szélesebb körhöz eljusson.

Igen, számomra közelebb vinni a képzőművészetet és főleg a műkereskedelmet az emberekhez személyes indíttatású küldetés. Ez mostanában elég divatos jelszó, amit mindenki másképp értelmez. Az én olvasatomban azt jelenti, hogy érthetően és egyben szórakoztatóan beszéljünk erről a témáról. Ennek az egyik megvalósulása a Mű vagy műtárgy című videósorozat, amelyben Szabó Simon színművésszel közösen mutatjuk be a képzőművészet és a műkereskedelem világának fontos és izgalmas szereplőit, színtereit. Simon kívülállóként olyan kérdéseket tesz fel, amelyek az utca emberének fejében is megfordulnak, én pedig igyekszem megteremteni annak a lehetőségét, hogy ő és a nézők is választ kapjanak rájuk. Voltunk műtermekben, múzeumokban, galériákban, de még ócskapiacon is.

A másik projektem, ami ugyanezen elv szerint készül, egy könyv. Harminc olyan műtárgyról szól, amelyek filmekben is szerepeltek. Bemutatom, miért eshetett rájuk a filmkészítők választása, milyen rejtett jelentésük van, mit adnak hozzá a történethez, hogyan segítenek a szereplők motivációjának, hátterének értelmezésében. Az ember nem is gondolná, hány rendkívül izgalmas sztori bújik meg a látszólag díszletként és sokszor csak néhány pillanatra feltűnő tárgyak mögött! Gyakran beszélgetünk filmekről, míg képzőművészetről kevésbé. A könyv könnyed érdekességként közelít hozzá. Ha minden a terv szerint halad, jövőre jelenik majd meg.

A galériával milyen terveid vannak?

Semmi meglepő: minél ismertebbé tenni azokat a művészeket, akikkel dolgozom, könyveket, katalógusokat kiadni, kiállításokat rendezni akár más országokban is, minél több nemzetközi vásáron részt venni. Ezeket a lépcsőfokokat szeretném végigjárni a következő években.

Petri Anikó

Nyitókép: Kováts Dávid galériatulajdonos és Bencze Péter kurátor. Forrás: BJDeakin Photography