Sipos Noémi, a Háromszék Táncegyüttes aligazgatója Csíkszeredában született, majd Kolozsvár és Marosvásárhely egyetemein tanult. A táncegyüttes miatt költözött Sepsiszentgyörgyre, még a mesterszakos tanulmányai közepette, és bár korábbi néptáncos tapasztalat híján kezdett foglalkozni a területtel, úgy érzi, nyitottan fogadták a táncosok és a zenészek.
A néptánc régóta meghatározza az életedet?
Táncházakba jártam, de sosem voltam néptáncos, inkább csak távolról figyeltem az eseményeket. Vágyódtam efelé a világ felé, de valahogy mindig sikertelenül végződtek a néptánctanulós próbálkozásaim. Deák Gyula igazgató úrtól ezek után igazán különös körülmények között kaptam állásajánlatot. Mindketten a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre jártunk impresszárió mesterképzésre, a tanáraink pedig kezdeményezték, hogy az évfolyamaink megismerkedjenek. A találkozót követően az igazgató úr tudomásomra adta, hogy van egy üres sajtóreferens és PR-os állás az együttesnél, és ha érdekel, szívesen lát. Azonnal jeleztem, hogy nincs néptáncos múltam, nehogy ez esetleg gondot jelentsen. Ő azonban megnyugtatott:
ahhoz, hogy jól végezzem a munkát, nem feltétlenül kell jártasnak lennem a néptánc világában, ez tanulható, ha az ember szereti.
Eljöttem, itt nyitottan és segítőkészen fogadtak, én pedig igyekeztem minél többet fejlődni. Gyakran ültem be próbákra, figyeltem a koreográfusokat. Persze még sok szempontból ennyi idő után is bizonytalan vagyok, de nagyon igyekszem.
Egy hét előadásos turné záróállomása a Hagyományok Háza. Hány produkcióval és merre jártatok?
Most három produkcióval utaztunk, és egy hét alatt voltunk Temesváron, Aradon, Orosházán, Csorváson, Tiszakécskén, és itt, a Hagyományok Házában két előadással fejezzük be a turnét, ami nekünk nagyon megtisztelő, és egy kis többletizgalmat is jelent. Március 13-án indultunk, két jól megpakolt teherautóval, mert hát mégiscsak három előadás ruháit, díszleteit kell utaztatnunk. Komoly kihívás a technikai stábnak, hogy logisztikai szempontból és technikailag ezt pontosan lebonyolítsa, de tulajdonképp sem nekik, sem a táncosoknak nem szokatlan ez, hiszen több előadást tartunk repertoáron, így ők rutinosan mozognak ebben.
Nagyon frissek ezek az előadások.
Így van. Az Átöltözést az ősszel mutattuk be, ezt Ivácson László, az együttesünk művészeti vezetője rendezte. Ez egy táncszínházi produkció, ami – ha profán módon közelítjük meg – a szőlő útját mutatja be, a borkészítés különböző fázisait, és elkalauzolja a nézőt a Küküllő mentére, a híres erdélyi bortermő vidékre. Egy mélyebb jelentéstartományban azonban a krisztusi allegóriát tárja a nézők elé, és a megtisztulás, a megváltás kérdéskörét feszegeti. Azt, hogy hogyan vessük le a régi „ruháinkat”, és teremtsük újra önmagunkat ebben a mai világban, a járvány és a háború közepette. Meghívott koreográfusokkal dolgoztunk, akik között régi háromszékes táncosok is voltak: Kis István és Kis Demeter Erika, Tőkés Zsolt és Tőkés Edit, Farkas Tamás és Farkas Ágnes, mellettük a tánckar vezetői, Tekeres Gizella és Melles Endre is készítettek egy koreográfiát. A zenei szerkesztő Fazakas Levente volt.
A Rézhúron egy tiszta folklórműsor, amelyet a Covid-helyzet szült. 2020-ban ugyanis nagy restrikciók voltak, a törvény nagyon pontosan előírta, milyen keretek között lehet előadás, egészen addig, hogy milyen távolságra lehetnek a táncosok egymástól vagy hogy mekkora területen táncolhatnak. Nem volt könnyű próbálni, de a kényszer szülte körülmények ellenére mégis sikertörténet lett, mert egy nagyon adaptálható előadás készült. Könnyen tudtunk vele tájolni, amire azelőtt nem volt példa, nekünk ugyanis általában komoly technikai felszereltség, színházi körülmények kellenek a produkciókhoz. A Rézhúron viszont kisebb színpadon és akár szabadtéren is működik. Kovászna és Hargita megyében sok olyan környékbeli településre eljutottunk, ahol korábban nem tudtunk fellépni.
A harmadik, amit elhoztunk, egy nagyon kedves gyerekprodukció, az benne a különleges, hogy a zenekarunk kezdeményezésére jött létre, és a zenészek is kiemelt szerepet kapnak benne. Egy egyszerű hangszerbemutatónak indult, aztán igazán gazdag történet született belőle, amit a sepsiszentgyörgyi fociláz ihletett. Az előadás másik főszereplője ugyanis egy focista, a címbeli Világhírű Redever. Azt szeretnénk bemutatni vele, hogy
a mai gyereknek nemcsak a foci, a tévé vagy a beatbox lehet izgalmas, hanem a népzene, a néptánc és a népi játék is jó móka.
A helyi fociakadémisták látták már az előadást?
Még nem, de napirenden van!
Ha már a fiatalokat említed: hogyan épül a Háromszék Táncegyüttes, hogyan nevelitek az utánpótlást?
A táncház működik, de a professzionális táncosok toborzása nehéz feladat. Erdélyben sokáig nem volt felsőfokú néptáncképzés, ami most már létezik Kolozsváron a Sapientia Egyetemen. Továbbá fontos megemlítenem, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem 2019-ben indított egy kihelyezett felsőfokú táncos-próbavezetői képzést, amelyet kimondottan az erdélyi hivatásos táncosoknak hoztak létre. Ez egy különösen áldásos helyzet a mi táncosainknak, akik közül heten végzik most a tanulmányaikat, és idén államvizsgáznak.
Január elején történt egy komoly tragédia a táncegyüttes életében: elhunyt Deák Gyula. Hogyan élte meg ezt az együttes, és ezzel neked megbízott igazgatóként mennyire változtak meg a mindennapjaid?
Bár egy ideje már betegeskedett, de a halálra nem lehet felkészülni. Egyszer csak nem volt ott mögöttünk az a támasz, az a biztonság. Nagyon megrázott bennünket, mert ő egy „mindenes vezető” volt, aki mindent kézben tartott, és bármennyire is le voltak osztva a feladatkörök, a szálak nála futottak össze. Én százhúsz napra kaptam a fenntartó megyei tanácstól megbízást. Arra törekedtem és törekszem, hogy a lehető legzökkenőmentesebben haladjon át a csapat ezen a krízisidőszakon, hiszen egy olyan embert veszítettünk el, aki harminc évig működtette az együttest. Úgy látom, hogy sikerült áthidalni ezt az időszakot, mert nagyon jó a csapatunk.
Kiírtak egy versenyvizsgát a vezetői állásra. Van információtok arról, hogy kit motivál a feladat?
Konkrétumokat nem tudunk.
A legnagyobb kívánságunk talán az, hogy egy fiatal, dinamikus vezető jöjjön, valaki, aki perspektívát mutat, akinek van egy stabil víziója az elkövetkező évekre.
Kíváncsian várjuk a folytatást. Bízom benne, hogy az intézmény működésére jó hatást gyakorol majd egy frissülés, egy megújulás, egy „átöltözés”.
Az új vezetőtől függetlenül milyen terveitek vannak az évadra?
Lesz még egy turnénk áprilisban a Partiumban, az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójához kapcsolódóan, májusban pedig készül egy kifejezetten az ifjúságnak szóló előadás Ivácson László rendezésében, amely a Novák Ferenc Tata által készített korábbi tánctörténeti produkciónak lesz folytatása. Mindezek mellett fejlesztés alatt áll új weboldalunk és egy saját előadás-közvetítő portál is. Az őszi tevékenység már az igazgatóváltástól függ, de szeretnénk, ha két év után újra megtarthatnánk a népzene- és néptánctalálkozót, amely fontos fesztiválja városunknak.
Érintettként milyennek látod Sepsiszentgyörgy kulturális életét?
Nagyon gazdagnak. Én szerencsés pillanatban kerültem ide, tíz éve, amikor az Európa ifjúsági fővárosa, majd később az Európa kulturális fővárosa pályázatok miatt fölpezsdült a város, tematikus esztendők követték egymást, értékesebbnél értékesebb rendezvényekkel. Ez egy nagyon intenzív élménygyűjtő szakasz volt az életemben, és a mai napig meghatározó számomra. Annak ellenére, hogy nem nyerte el a címet, a színházak, a tánctársulatok, a képzőművészeti és zenei programok, a különféle fesztiválok egy kis kulturális ékszerdobozzá tették és teszik azóta is folyamatosan a várost.
Sepsiszentgyörgy nekem az értékek dömpingjét jelenti, és nagy öröm számomra, hogy a Háromszék Táncegyüttes is aktív résztvevője ennek az értékteremtési és -közvetítési folyamatnak.
Nyitókép: Beliczay László
Az Átöltözés előadásról a fotókat készítette: Kátai Jocó
