A Godot Kortárs Művészeti Intézetben november 27-én nyílik a Műveljük kertjeinket! című tárlat.

Bukta Imrének a 2012 novemberében a Műcsarnokban megnyílt tárlata intézményi látogatócsúcsot döntött, és azóta sem akadt olyan kortárs kiállítás Magyarországon, amelyet többen megnéztek volna. Most reális esély van rá, hogy újra egy kiemelkedő színvonalú, népszerű kortárs projekt jön létre Budapesten, hiszen ugyanaz a művész, ugyanaz a kurátor, mint egy évtizede, csupán a helyszín változik.

A kiállításon látható műalkotások egy szoros koncepciót követve, kifejezetten erre a projektre készültek. Több mint félszáz táblaképet festett a tárlatra az idén hetvenéves művész, és számos olyan új installációt hozott létre, amelyet kizárólag ezen a kiállításon lehet megtekinteni – a nyugat-európai és amerikai gyakorlatnak megfelelően egyedileg épített terekben, ahogyan az tíz évvel ezelőtt a Műcsarnokban is történt. Gulyás Gábor kurátor elmondta, hogy a tárlat egységei által érintett témák minden bizonnyal sokaknak fontosak: mit jelent ma a vidékiség tapasztalata, a természethez való viszony, hogyan élhető meg a szakralitás, miképpen mennek veszendőbe értékek, miből fakadnak az otthon megtalálásának nehézségei, hogyan nézhetünk szembe az elmúlással, miért oly fontos az ember számára az alkotás, a teremtő munka. Bukta Imre művei ezekre a kérdésekre a magasművészet eszközeivel reflektálnak, árnyalt és gazdag jelentésrétegeket teremtve.

A kortárs magyar képzőművészet legnagyobb hatású, nemzetközi perspektívában is jelentős mestere egy Heves megyei faluban, Mezőszemerén él és alkot.

A Kultúra.hu is meglátogatta őt:

Bukta Imre (1952) többször szerepelt a Velencei Biennálén, kiállított a São Pauló-i Biennálén, láthatták a műveit többek között a párizsi Pompidou Központban, a brüsszeli Bozarban, a szentendrei MűvészetMalomban, a linzi Landesmuseumban, a jyväskyläi Art Muzeumban, a lundi Kunsthallban, a pekingi Millenium Múzeumban. Az első életműkiállítását a debreceni MODEM rendezte 2008-ban. Eddigi legnagyobb tárlata 2012 novemberében nyílt meg a Műcsarnokban. A mostani tárlat arra is reflektál, mivel mindkettő rendezője Gulyás Gábor filozófus, esztéta, a MODEM, a Műcsarnok és a Ferenczy Múzeumi Centrum egykori igazgatója, jelenleg független kurátor.

A Bukta Imre hetvenedik születésnapja alkalmából pop-art kiállítással egybekötött születésnapi partiról a Kultúra.hu is beszámolt.

Nyitókép: Bukta Imre: Majd írunk (2021, olaj, vászon, 130x170 cm, részlet)