- A Kogart Házban megtöltöttek három emeletet a saját alkotásai és a gyűjteményének becses darabjai, amelyek egyébként az otthonukban találhatók. Hatalmas tárlat volt, több mint 500 mű szerepelt a három szinten. Vallja be: ki akartak festeni!
- - Amint a szállítók kivitték az utolsó műtárgyat, a feleségem, Éva telefonált a festőnek. De nem ezért akartuk azt a kiállítást, sőt: nem is mi kezdeményeztük, viszont ha már így alakult, akkor tényleg kifestettük az egész házat.
- Ebben a műtárgyként változó-bővülő házban már egy képnyi szabad hely sincs a falakon. Tudtommal közel kétszáz művész munkái találhatók itt, önöknél. Hogy lehet együtt élni ennyi emberrel?
- Az első időben az ismeretségi körömhöz tartozott például Korniss Dezső, Keserű Ilona, Hencze Tamás, Bak Imre, aztán ahogy egyre több emberrel ismerkedtem meg, úgy szereztük be az ő munkáikat is. Eleinte még egy-egy munka volt egy falon. Később, amikor kicsit bővült a ház, jobban rákaptunk Évával, hogy begyűjtsük a számunkra kedves alkotók műveit. A mi gyűjteményünkben kizárólag olyan művész munkája szerepel, akivel személyes, jó kapcsolatom van. Így aztán jól együtt lehet velük élni. Jobban szeretek a kollégáim műveiben gyönyörködni, mint az enyéimet nézegetni. Ezen munkák mindegyikéhez történet fűződik.
- Éppen ezért kérdeztem, miként lehet ennyi emberrel együtt élni. Mert mindegyik mögött ott van egy történet.
- Ha szeretjük az illetőt, akkor könnyű vele együtt élni. Egyébként van olyan is, akinek a képe tetszett meg először egy jótékonysági aukción, megvettem a festményt, aztán felhívtam őt, s kértem: jöjjön el hozzánk, hogy megszerettesse magát!
- Ha nagyobb tételekről, drágább művekről van szó, jelentős kortárs magyar alkotó képéről, akkor meg cserélnek?
- Amikor milliós tételekről van szó, akkor csak cserélni lehet.
- Hogyan döntik el, melyik kép kihez kerüljön, önhöz vagy Évához?
- Nemrég Deim Pál kiállításán, a lépcsőfeljáróban láttuk egy picike olajképét, amely annyira szép volt, mondtam is neki, mennyire tetszik nekünk. Aztán találkoztunk Csepelen, más kiállításán, ahol Deim Pál félrevont, s azt mondta: Édeske eltettem neked azt a kis képet! Aztán elmentünk hozzá, s nagyon kedvezményesen megkaptuk a képet, amely Éva szobájában van, de néha bekukkantok, megnézem. Vannak olyan képek, amelyeket Éva jobban szeret, mert ő megvédi a cigarettafüsttől. Az ő szobája füstmentes övezet. A védett képek ott vannak. Van, amelyiknek nem árt a cigaretta, de amelyiknek árt, azt meg kell védeni. Szóval, jó társaságban vagyunk. Jól érezzük magunkat köztük.
- A Kogart-kiállításnak nagy visszhangja volt, most azonban csönd van. Egy alkotó embernek nyilván kell az ilyen időszak is. Önnek most mire jó a csend?
- A hatalmas Kogart-tárlat után következett még a pozsonyi és a székesfehérvári kiállítás, valamint a kassai, ahol körülbelül száz munkám volt látható. De most tényleg csend van, s ez is jó. Mert éppen rákaptam a számítógépre. Rájöttem, hogy ez nagy segítség, s még öröm is vele foglalkozni. Csak időigényes. Sebaj, ahogy Éva mondja, most kis időre kivettem a negyvenéves szabadságomat. Reggel már a gép előtt kávézom, s estig, éjjel kettőig keresgélek, rendezgetem a dolgaimat, a régi kiállítások fotóit, anyagait, beszkenneljük a képeket, a személyes, családi fotókat és a művekről készülteket is. Átnéztem 1965-től kezdve mindent, amit csináltam.
- Az ilyesmi arra készteti az embert, hogy végiggondoljon sok mindent. Rájött valamilyen fontos dologra?
- Lezajlott előttem az életem, illetve a fontosabb részei. Amikor belenézek például az első nagy székesfehérvári kiállítás anyagába, látom a megnyitót, az akkori saját magamat, azt, hogy már akkor mennyi barátom volt. Rengeteg helyről vannak felvételeim. Körülbelül 400 kiállításon vettem eddig részt, s ebből talán 60 önálló kiállításom volt, ami nagy igénybevétel volt számunkra. Ha mostantól elkészülök egy új munkával, már tudom, hová, melyik mappába tegyem. A rendszerváltás előtti évtizedekben legföljebb a tűrt kategóriába soroltak. Néha meg a tiltottba. De most, visszagondolva azt látom, hogy nincs semmi, amit szégyellnem kellene. Soha nem kellett visszakoznom, vagy akár csak magyarázkodnom. A régi rendszer semmibe vett, itt, Kispesten éltünk, nemlétező figura voltam. Nem változtam azóta, a világ azonban akkorát változott körülöttem, hogy most vagyok életemben először nem ellenzéki.
- Az ironikus társadalomkritikája megmaradt a rendszerváltás után is, 2000 óta megszületett például a Szemforgató, a Nézetváltók, a Csúsztatás mutató. Remek, beszédes címek.
- Aki gondolkozik, annak mindig van mit kritizálnia. A politikai képmutatás például maradt, nem lehet ellene nem szót emelni. Ha az embernek valami nem tetszik, akkor merje kimondani, megjeleníteni, merje vállalni azt is, hogy vannak emberek, akik emiatt nem szeretik.
- Sokszor roppant szellemes megoldásokat talál ki egy-egy mobil szobor működésére. Szeret játszani?
- Fontos a játékosság, de nem csak nekem. Az emberek szeretik, ha valami megmozgatja őket, ha közreműködhetnek. Ha egyetlen pöccintéssel működésbe hozhatnak egy ilyen szobrot, úgy érzik, hogy saját maguk is benne vannak, hiszen az a szobor attól kezdve úgy mozog, ahogy ők szeretnék, attól függően, hogy éppen csak hozzá mernek nyúlni, vagy kicsit lendületesebben mozdítják meg. Jobban befészkeli magát a néző agyába az a valami, amiben ő maga is részt vehet.
- Fejben születnek meg a szobrok, vagy hosszas kísérletezés után?
- A körvonalai megszületnek, azt tudom, hogy mi legyen a végén. De az, hogy miként mozogjon, az menet közben, türelmes kísérletezés során alakul ki. Van, aminek rögtön el tudom találni a súlyát, ám a forma és a súly összefüggéseit általában hosszadalmasan kell kísérletezni. Ott állok a marógép vagy az esztergapad előtt, s csinálom. Hegesztés, forrasztás, csiszolás - hosszú munkafolyamaton megy át egy ilyen szobor, mire elnyeri a végleges formáját.
- Meddig árválkodik még a műhelye?
- Azért benézek néha, de ott most úgyis csak 12-13 fok van, megvárom, amíg kitavaszodik. Addig a számítógép melegét élvezem. Mire elkezdek majd újra a műhelyben dolgozni, akkor azzal a tudattal mehetek be, hogy az életem egy nagy szakaszát rendbe tudtam tenni. Jó érzés, ha az ember tudja, hogy rend van maga körül.
