Az Art-Színtér a pandémia időszaka alatt született, missziója, hogy professzionális színházi előadásokat hívjanak életre, amelyek minőségi, tartalmas szórakozást nyújtanak, valamint könnyen utaztathatók, így az ország bármely pontjára eljuthatnak.

Az Art-Színtér első évadában két premierrel jelentkezik.

Csiby Gergely első rendezése, Leonard Gershe A pillangók szabadok című vígjátéka június 2-án látható Hegyi Barbara, Szántó Balázs és Mosolygó Sára főszereplésével. Az előadás zenéjét Wunderlich József szerezte. Június 8-tól Vass György rendezésében láthatja a közönség Molnár Ferenc klasszikusát, A testőrt. A főbb szerepekben Járó Zsuzsa, Debreczeny Csaba, Kútvölgyi Erzsébet és Dolmány Attila látható.

A bemutatókat a Bethlen Téri Színházban tartják.

A nyár folyamán az Agria Nyári Játékokon, valamint a 30. Művészetek Völgye Fesztiválon is vendégszerepel produkcióival az Art-Színtér. 

Szeptemberben Dicső Dániel rendezésében, Ullmann Mónika és Makranczi Zalán főszereplésével Terrence McNally Ketten egyedül című darabját mutatják be, valamint látható lesz Halasi Imre rendezésében Jakab Csaba, Marjai Virág és Ozsgyáni Mihály alakításában Eric Assous Mesterhármas című színműve is.

Az előadásokról további információ itt érhető el.

Nyitókép: A testőr, fotó: Panamy