Klasszikus gitárzenei koncert az Óbudai Társaskörben

Egyéb

Klasszikus gitárzenei koncerttel készült november 25-én az Óbudai Társaskör Kor-társ-magyar-zene címmel. Eötvös József Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző adott elő mai magyar klasszikus gitárzenei alkotásokat, melyen a zeneszerzők maguk is jelen voltak. ?Ez a hat húr életünk csaknem minden helyzetében velünk van. Miért? Mert a gitár ?mindentudó? hangszer. Dallamot játszik, de kíséretet, akkordot, basszust is. Olyan mindenre való, multifunkcionális, mint a zongora, csak hát az egy tokban nem hordozható...? ? írja az esemény sajtóanyaga.


eotvosjozsef_blograffayfotohu_600x399.png
Eötvös JózsefFotó: blog.raffayfoto.hu

Az esemény műsorvezetője Lakatos György volt, aki feladványokkal, ajándékokkal kedveskedett a közönség számára. Az előadások közti szünetben lépett elő, és dalokhoz kapcsolódó idézetekkel, kiegészítő anyagokkal hozakodott elő ? például Tóth Péter Levél Na?Conxypanból című műve elé az eredeti Gulácsy Lajos-szövegből citált, a Don Quijote szerenádja című darab után pedig egy térképet adott körbe, amely Cervantes regénye hősének lakhelyéről adott tájékoztatást. Valamint megtudhattuk, hogy a Nokia telefonok egyik legnépszerűbb csengőhangja is egy klasszikus gitárra íródott darabból való: Tárrega Gran Valls című művéből.

Eötvös József két saját darabját, az Öt aforizmát és a Jégcseppeket is előadta. Előtte Lakatos György kérdésére ? amely a két mű megszületésére, valamint arra vonatkozott, hogy mi motiválja az alkotásra ? Eötvös megosztotta a közönséggel, hogy a legtöbb gitárra írt játékát úgy írta meg, hogy közben nem is használta a hangszert. Pedig ?ha az ember hangszert is használ, a tanult technikai lehetőségeit is előhívja? ? mondta el, és ez kapcsán hozzá is tette, hogy többször előfordult, hogy emiatt át kellett írnia azokat. ?Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy nekem magamnak is kell valamilyen módot találnom, hogy megszólaljak? ? foglalta keretbe mondanivalóját.


obudai_tarsaskor_7ora7hu_600x410.png
Fotó: 7ora7.hu

A koncertet Madarász Iván Missa Brevis című rövid miséjével zárták, Szentes Anna énekest kísérték Eötvös és tanítványai, Szemadám Tamás és Bögös Dániel.