A klasszikus zene úttörője

Bach a zenével először négyévesen került kapcsolatba apjának és másod-unokatestvérének köszönhetően, aki megismertette a gyermeket egy templomi orgonával ? valószínűleg ekkor gyökerezett meg benne az orgonajáték szeretete. A fiatal Bach korán elveszítette szüleit. A család akkor még élő három fiúgyermeke közül Sebastian volt a legfiatalabb: három évvel idősebb bátyja, Johann Jacob még iskolás volt, a legidősebb bátyja, Johann Christoph azonban már öt éve szerényfizetésű orgonista volt a közeli Ohrdrufban. Az akkori idők szokása szerint az idősebb testvér magához vette elárvult öccseit. Az Ohrdrufban eltöltött öt év alatt döntött úgy az ifjú Bach, hogy az orgonista pályát választja. Valószínűleg bátyja tanította tehetségesnek mutatkozó öccsét az orgonajátékra, de tőle tanult zeneszerzést is.

Ezt követően Bach a lüneburgi gimnáziumban tanult, ahol nagyra becsülték a kiváló muzsikus adottságú diákokat. Az ifjú Bach bizonyára itt vetette meg páratlan zeneirodalmi tájékozottságának alapjait, ám még tanulmányai befejezése előtt váratlanul elhagyta Lüneburgot 1703 áprilisában, és állást vállalt a weimari herceg öccsének udvari zenekarában, mint hegedűs, öt hónapra rá pedig, 1703 augusztusában orgonistának szegődött Arnstadtba. Bach arnstadti évei alatt születtek meg zeneszerzői tevékenységének első híres alkotásai, ebben az időben vált érett mesterré, művésszé. Az első fennmaradt nagyszabású műve, a Denn du wirst meine Seele nicht in der Hölle lassen (Mert lelkemet nem fogod a kárhozatban hagyni) című kantáta is ebben az időszakban született.

Később a mühlhauseni Szent Balázs-templom orgonistája lett, majd 1708-ban ellátogatott Weimarba, ahol ajánlatott kapott a hercegtől, amit nyomban el is fogadott. A kilencéves weimari korszak Bach életének és művészpályájának döntő jelentőségű periódusa volt, alkotó munkájának legtermékenyebb szakasza, döntő fontosságú időszaka volt. Bach a weimari zenekarral egy hercegi esküvő alkalmából Nienburg kastélyában vendégszerepelt 1716 januárjában, ahol találkozott Lipót anhalt-kötheni herceggel, aki felajánlott neki egy karmesteri állást Köthenben, melyet rögvest elfogadott. Később kántorként és városi zeneigazgatóként dolgozott Lipcsében, ahol nagyszerű művek egész sorát alkotta.

Bach 1729-ben átvette a Collegium Musicum vezetését, amely egy diákokból összeállított, de világi zenélésre szakosodott zenekar volt. Bach a zenekarral általában kortárs olasz és német zenét adott elő, de gyakran használta saját világi kantátáinak, illetve frissen szerzett csembalóversenyeinek bemutatására is. A zeneszerző később a lipcsei Zenetudományi Társasághoz is csatlakozott. Bach utolsó éveit betegsége borította a szó szoros értelmében homályba, szemén hályog keletkezett, valószínűleg cukorbetegség miatt. Bach szembaja és ezzel összefüggő betegeskedése 1749 májusában fordult komolyra, végzetesre, 1750. július 28-án hunyt el.

Bach korának legműveltebb muzsikusa volt, ismerte mind kortársai, mind elődei zenéjét. Érdeklődése leginkább a zeneszerzési technikák megismerésére irányult. Szinte minden korabeli műfajban alkotott, az egyedüli kivétel az opera. Legkedveltebb műfajai a korál, a korálvariáció, a kánon és a fúga voltak, ezen kompozíciós technikák mindegyikét a legmagasabb szintre fejlesztette. Bach egyházi műveiből árad a mély evangélikus vallásosság, hiszen közel 250 kantátájából mintegy 200 egyházi kantáta. Műveinek mintegy fele elveszett.

Bach zenéjét mindenekelőtt hangnemi sokszínűsége különbözteti meg a kortársaitól, hiszen míg ők alávetették magukat a meglévő szabályoknak, Bach maga alkotta a szabályokat. Számos újítást vezetett be a hangszerjáték területén, ő fejlesztette ki például a zongoraversenyt. Johann Sebastian Bach hatása a zenekultúrára felmérhetetlen, művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak.

Forrás: Wikipédia

Fotó: Wikipédia