A DIA leginkább a kortárs magyar művek digitális könyvtáraként ismert. Mi változott?

Amikor a Digitális Irodalmi Akadémia 1998-ban elindult, még az volt a célkitűzés, hogy élő szerzők műveit tegye elérhetővé az interneten. Már ekkor felmerült, hogy a gyűjteményt ki kellene bővíteni olyan művekkel, amelyeknek a szerzői hetven éven belül hunytak el, azaz még jogdíjasok a könyveik (a korábbi alkotások már nem jogdíjkötelesek – a szerk.). Így posztumusz tagok könyvei is felkerültek az oldalra, és összesen száz alkotó életműve lett digitálisan hozzáférhető. 

Tavaly ez a szám jelentősen megugrott.

Valóban, összesen 113, 1949 után elhunyt magyarországi, határon túli és emigráns író, költő, irodalomtudós akadémiai taggá jelölését fogadta el az akadémia. Az örökösökkel azóta is folynak a tárgyalások, negyvennél is többel már sikerült szerződést kötnünk. Az így bekerült posztumusz tagoktól legalább egy-két szöveg már olvasható is az oldalunkon, de a komplett életművek közzététele a cél. Sokéves projektről van tehát szó.

Most pedig itt az Osiris Klasszikusok sorozat, amely már a kanonizált, régen elhunyt szerzők műveit gondozza.

Szőcs Géza vetette fel még az államtitkársága idején, hogy jó lenne, ha a DIA túlnyúlna az addigi határain, és a nívós magyar irodalmi szövegek digitális tárházává válna, azaz a kínálata kiterjedne a népszerű klasszikus művekre is. Ez nagyon jogos elképzelés volt, mert bár az interneten sok helyen elérhetők különböző irodalmi szövegek, a minőségük igen vegyes. A DIA-ról viszont közismert, hogy csak magas színvonalú szövegfeldolgozások kerülhetnek ki az oldalára. A terv megvalósítására azonban akkoriban még nem volt megfelelő kapacitás.

Pár évvel ezelőtt aztán már maguk a DIA-tagok vetették fel ugyanezt az ötletet, ezért körbenéztünk, hogy van-e olyan kiadó, amely minőségi, a nagyközönségnek szóló kiadványokat jelentet meg. Számos szakértői vélemény alapján az Osiris Kiadóra esett a választásunk. Az együttműködésünk értelmében az Osiris Klasszikusok sorozatban, nyomtatásban megjelent műveket tesszük közzé digitális formában.

Hány klasszikus mű lesz így elérhető a DIA oldalán?

A tervek szerint kétszáz feletti művet digitalizálunk hatvan-hetven szerzőtől. Lesz olyan, akinek az egész életműve felkerül az oldalra, másoknak egy-egy könyve lesz elérhető. Jelenleg 19 szerző – többek között Ady, Arany, Babits, Jókai, Mikszáth, Móricz, Petőfi – ötven alkotása olvasható digitálisan. A projektnek van egy másik része is: az Osiris az együttműködés keretében folytatja a sorozatát, újabb kiadványokat jelentet meg, és ezek előbb-utóbb nálunk is olvashatók lesznek. Olyan hibrid kiadványokban is gondolkodunk, amelyeknek – elsősorban terjedelmi okból – nyomtatásban csak szűkített változatuk jelenne meg, és a teljes szövegük nálunk lenne elérhető. Ez a módszer elsősorban a verses- és novellásköteteknél lenne alkalmazható.

A várakozásaik szerint kik lesznek az Osiris Klasszikusok olvasói?

A közoktatásban és a felsőoktatásban már jól ismerik a DIA-t: nagyon sok visszajelzést kapunk az oktatóktól arról, hogy csak olyan kortárs műveket mernek feladni, amelyek nálunk megtalálhatók. Jelentősen megváltoztak a könyvtárlátogatási, olvasási szokások, különösen az elmúlt másfél évben minden a digitális irányba tolódott el. Úgy látjuk, hogy a Nemzeti alaptantervben szereplő olvasmányok nagy részét le fogjuk tudni fedni a sorozattal, ezért biztos vagyok benne, hogy sok diák az olvasónk lesz. A statisztikákból is látszik, hogy tanévben jóval többen látogatnak el az oldalunkra, mint nyáron.

A DIA-nak van egy olyan előnye is, hogy a szövegeink össze vannak kötve, így ha megnézzük például Arany János szerzői oldalát, akkor nemcsak az ő műveivel találkozunk, hanem a róla szóló, hozzá kapcsolódó szövegekkel is. Ezekre szintén egyszerűen rá lehet keresni, így többet tudunk nyújtani, mint egy hagyományos könyvtár. De nemcsak oktatási célból fontos ez a projekt. Abban is bízunk, hogy látogatóink a klasszikusok böngészése közben kedvet kapnak a kortársak műveihez, és így az irodalom iránti érdeklődést is növelni tudjuk a sorozattal. 

Nyitókép: Radics Péter. Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu