Klim Sipenko rendezi a részben a világűrben forgatott orosz filmet

Egyéb

Klim Sipenko rendezi az űrutazást népszerűsítő és az űrhajósok hősiességét bemutató orosz játékfilmet, amelynek egyes jeleneteit a világűrben forgatják. A Szaljut-7 című 2017-es űrakciófilm rendezője és egy egyelőre meg nem nevezett színésznő a tervek szerint szeptember 20-án indul a Nemzetközi Űrállomásra a forgatásra – közölte Pavel Vlaszov, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal űrhajóskiképző központjának vezetője a szervezet Russzkij Koszmosz című folyóiratában.

A filmesek visszatérését a Földre október végére tervezik. A Vizov (Kihívás) munkacímű film producerei között van Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezetője, valamint a Pervij Kanal állami tévécsatorna. A női főszerepre pályázatot írtak ki, s a Ria Novoszty orosz hírügynökség két hete azt jelentette, hogy 3000 pályázó közül választották ki a 20 döntőst, akik között hivatásos színésznőkön kívül pilóták, pszichológusok és tudományos munkatársak is vannak.

Az Egyesült Államok is filmet akar készíteni a Nemzetközi Űrállomáson, annak főszerepében Tom Cruise lesz látható.

Nyitókép: jelenet a Szaljut-7 című filmből