Robin Schulz és Alida popslágerét, az In Your Eyes-t sokan ismerhetjük már a rádiókból. Ezt az alkotást gondolta tovább először zeneileg, majd vizuálisan egy fiatal magyar együttes, az üZENEt. Dankó Bálint és Bognár Balázs akusztikus feldolgozását az eredeti sláger fülbemászó dallamán túl leginkább a szám címe ihlette a sok-sok emberi tekintetet bemutató videóklip elkészítésére.

A klip érdekessége, hogy rögtönözve készült: egy nap alatt forgott le az összes jelenet, Budapest kultikus helyszínein járva a csapat érdekes tekinteteket szeretett volna elkapni.

„Mindig érdekes kísérlet, hogy hogyan reagálnak az emberek egy idegen megszólítására. Szerencsére ötletünket nyitottan fogadták” – meséli Balázs.
„Úgy éreztük, a szám címe már önmagában is fontos mondanivalóval rendelkezik. Sokszor nem tulajdonítunk nagy jelentőséget mások tekintetének, pedig valójában minden érzésünk ott van a szemeinkben. Arra gondoltunk, hogy érdekes lenne megkérni embereket, hogy egyszerűen csak nézzenek a kamerába” – teszi hozzá Bálint.

Az üZENEt egy zongorán és hegedűn megszólaló budapesti duó. Romantikus hangvételű saját szerzeményeket és feldolgozásokat adnak elő esküvőkön, ünnepi alkalmakon és saját szervezésű koncertjeiken. Szívesen ötvözik többféle zenei műfaj elemeit a popzene hangzásaitól kezdve egészen a népies motívumokig.

Fotó: Barta Veronika