A tárlat arra tesz kísérletet, hogy bemutassa ezt a kicsiny, ámde jelentős judaika gyűjteményt: a zsidó használati eszközöket, a zsidó műtárgykereskedők, magángyűjtők révén a múzeumba került tárgyakat és a kiemelkedően gazdag fotóanyagot. A bemutató a zsidó vonatkozásúak mellett sokféle értelmezést segítő műtárgyat, dokumentumot és fotót tartalmaz, valamint érdekes néprajzi kuriózumokat is. Ilyen például a pápai betegsegélyező egylet adománykönyve 1929-ből, a Grünbaum Gyula által 1911-ben gyűjtött sopronkeresztúri halica cipő, vagy éppen a gyűjtőt hivatalosan igazoló 1910-es dokumentum arról, hogy múzeum számára gyűjt tárgyakat.
A Holokauszt történelmi traumájára való emlékezés módja lehet az események valamely részletének felelevenítése, az áldozatok emlékének, a túlélők gondolatainak felidézése, a történeti részletek és összefüggések tisztázása, a társadalom reakciójának elemzése. A Néprajzi Múzeum az emlékezés sajátos formáját választotta. Olyan kiállítást tár a látogató elé, amely megkísérli előhívni azt a képet, ami a Holokauszt előtti időszakból a múzeumi anyagra építve megismerhető a magyar vidéki zsidóságról. Mindezt úgy, hogy közben a megmaradó, újraéledő magyar zsidó kultúra elemeire is reflektál.
A kiállítás tudatosan vállalja a töredékességet: a bemutatni kívánt korról töredékesek ismereteink, töredékes a rendelkezésre álló anyag, s ez az egész világ az elmúlt és a megmaradt töredékekben értelmezhető leginkább. A tárlat tehát nem akar teljes képet felrajzolni, sokkal inkább azt emeli ki, hogy ez a kultúra mára nehezen rekonstruálható, a maga egykori teljességében nem, csupán bizonyos elemeiben idézhető fel.
A kiállítás egy-egy kérdésről konkrét példák (családi történetek, adott közösségek, lokális sajátosságok, kiemelt részletek stb.) alapján beszél. Ebben a szellemben a zsidó hétköznapokat és ünnepeket, a különböző foglalkozási és társadalmi rétegeket mutatja be, illetve ezek kapcsán egy-egy meghatározott témát jár körül. Egy különleges tárgy, a pápai betegsegélyező egylet adománykönyve segítségével a Micva és adományozás kérdéseivel, a pápai zsidóság történetével ismerkedhet a látogató. A zsidó férfi és női fejviselet, illetve a rituális kellékek világába kalauzol a Strájmli és főkötő. A vidéki zsidó kereskedők és a helyi társadalom kapcsolatába, és a Néprajzi Múzeum zsidó tárgyainak múzeumba kerülésének történetébe ad bepillantást a Handlé és nagykereskedő. Bonyhád példáján keresztül a zsidó terek kérdésével foglalkozik a Sulklopfer és zsinagóga, a Szombathoz kapcsolódó szokásokat és tárgyi világot mutatja meg a Barhesz és beszamim. A Szédertál és macesz a zsidó ünnepek egy kis szeletét járja körül. A zsidó otthonok képi világát villantja fel a Mizrah tábla és háziáldás. A Kóser és tréfli kapcsán a zsidó konyha sajátosságait és a rituális tisztaság kérdéseit tárgyaljuk. A Hanukia és örökmécs a fény zsidó kultúrában betöltött fontos szerepére hívja fel a figyelmet. A Gyász és kaddis a halához kötődő szokásokba ad betekintést.
A gyűjteményi anyagot bemutató termek sora után következő, középiskolás diákok és a kiállítás munkatársai által behozott tárgyakból és történetekből, rendhagyó módon diák kurátorok által rendezett Tantárgy és barkochba terem a kérdések terme: az élő közönségkapcsolat, a különböző viszonyulások, reflexiók, a párbeszéd és a pedagógiai feldolgozás színtere egyben.
Izgalmas lehetőségeket kínál a valós és virtuális tartalom kombinálására, és eddig Magyarországon még nem látott technikai megoldásokat mutat be a Néprajzi Múzeum és a MOME Techlab közös projektje, két egyedi fejlesztésű, interaktív digitális múzeumi alkalmazás. Ezekkel kel életre a kiállításban a pápai betegsegélyező egylet 185 éves adománykönyve és a szombati asztal.
A digitális vitrinben bemutatott adománykönyv látványa a kiállításba belépőt izgalmas, dinamikus képpel fogadja. Az első pillantásra hagyományosnak tűnő vitrinen egy érintéssel megjelenik a kijelző, amely lehetővé teszi, hogy az üveg mögül áttetsző eredeti műtárgyhoz szinte hozzányúlhasson a látogató, az egyes részeket megérintve felfedezze azt, belelapozzon, vagy kiválasszon egy zsebet, és annak feliratait és a hozzá kapcsolódó képeket kivetítse a vitrin fölé. A kiterjesztett információ a könyv láthatatlan mélyébe és a pápai zsidóság hétköznapjaiba kalauzol. Mindennek alapja a héber nevek átírása, az 1848-as pápai zsidó összeírással való összevetés, a pápai zsidó családtörténetek kutatása, amelynek köszönhetően jó néhány családot sikerült összekapcsolni az adománykönyvben szereplő személyekkel: többek között a Karinthy család felmenőit, illetve Alfred Göring magyar orvos barátjának, Kovács Lászlónak a nagyszülei is megtalálhatóak az adományozók listáján, és életre kelnek a múzeumban a digitális technológia eredményeképpen.
A kiállítás belső termében fogadja a látogatót a másik egyedi fejlesztés: a szombati asztal. Az asztalra vetített rövid animáció a szombat bejövetelének otthoni rítusait meséli el. A látogatók egy öttagú család és vendégük péntek esti ünnepét ismerhetik meg. A stilizált rajzok a gyertyagyújtástól az áldásokon át a vacsoráig mutatják be a hagyományos tárgyakat, kellékeket, cselekvéseket. Az este folyamán elhangzó különleges szépségű szövegek részletei magyar és angol nyelven is megjelennek az asztalon. A vetítés azonban csak akkor indul, ha legalább három látogató helyet foglal körülötte! Ezzel a gesztussal egyéni látogatóinkat is közös asztalhoz szeretnénk ültetni: kooperációra és közös élményre híva őket. A digitális muzeológia korszerű nyelve remélhetőleg a fiatal korosztály számára is vonzó módon közvetíti a hagyományos zsidó kultúra e fontos részét.
