A művészetek alfája és ómegája közismerten a teremtés. Sokan azonban megcsonkítják ezt az axiómát, és azt állítják, a művészet célja a valóság újrateremtése ? mondta Hegedűs Imre János irodalomtörténész a kiállítás megnyitóján. Hozzátette: ?Árkossy képeinek és grafikáinak ismerői éppen arról beszélnek, hogy ebben a szuverén művészvilágban eltűnik a határ a valós és a transzcendens világ között. Úgy tűnik el, hogy mind a kettő jelen van. Árkossy István képes a metafizikai világot is újrateremteni? ? méltatta a festőművészt. A kiállított tíz olajfestmény és öt tusrajz kis szelete az életműnek, de jól illusztrálja a fenti tételt.
A régi korok képzőművészetének volt egy sajátos profilja, ahogy a mesterek folyamatosan átadták tudásukat a velük együtt dolgozó fiataloknak ? mesélte a festőművész, aki a nemrégiben közönség elé vitt reneszánsz sorozatával - amelyben korabeli nagymesterek portréit festette meg -, éppen ezt a világot szerette volna újra átélni, elmerülve a korhű részletekben. Az ötven képből álló sorozat az Írószövetségben most kiállított térhatású festményekkel is kapcsolatban áll, mivel azok a szóban forgó reneszánsz képekkel csaknem egy időben születtek meg. Elmondta, hogy a képzőművészetnek két jellegzetes vonulata van: a sík- és a térábrázolás. Az előbbi már a barlangrajzokkal egy időben megjelent, aztán a reneszánsz idején kifejlesztették a tér megjelenítésének illúziókeltő módját, majd a 20. században ismét egyre hangsúlyozottabban előtérbe került a síkban szerkesztett képformálás. Picasso az elsők között kérdőjelezte meg, hogy miért is kell egy képen az asztal lábainak függőlegesen állniuk. Új szemléletmódjával elindította az öntörvényű képek sajátos korszakát. Igaza volt, hiszen a képzőművészet nem arra született, hogy a valóságot tökéletesen reprodukálja. A fotográfia erre sokkal alkalmasabb. Ezért e műforma éppen akkor váltott ismét irányt, amikor a művészek rájöttek, hogy képtelenek felvenni a versenyt a képrögzítés újszerű módszerével. És ekkor jutott a síkábrázolás is újra jelentős szerephez. Árkossy István utóbbi időben született munkáiban is a térhatásnak már jóval kisebb szerepe van.
Kolozsvári főiskolai tanulmányairól kifejtette: akkoriban olyan szemlélet uralkodott a festészeti katedrán, amely nem igazán lelkesítette, ezért váltott, és átiratkozott a grafikai szakra. A festészeti képzés során többnyire a posztimpresszionizmus szemléletvilágát szerették volna elsajátíttatni a hallgatókkal. Ám Ő úgy érezte, hogy a grafika műfaja olyan széleskörű és változatos fejlődési lehetőségeket biztosít a különböző technikákon keresztül, amelyet csakis ott tudott megszerezni. Pályája elejétől különösen vonzódott az európai rangú magyarországi grafikához és könyvgrafikához; többek között Kondor Béla, Würtz Ádám, Kass János, Hintz Gyula és mások jelentették a mércét.
Húsz esztendőn keresztül munkálkodott grafikai szerkesztőként a kolozsvári UTUNK irodalmi-művészeti hetilapnál. Az erdélyi kultúra kiemelkedő szellemi nagyjai mellett dolgozott, olyan emberek közelében, akiktől igen sokat lehetett tanulni, példát lehetett venni művészi és emberi elkötelezettségből. Aztán évtizedekkel később, már itt Magyarországon megjelent írásaival emlékezett az elmúlt időkre.
Reneszánsz képciklusáról szólva - amelyet jelenleg Kolozsváron tekinthet meg a közönség -, elmondta, hogy kezdetben csak néhány nagymester: Michelangelo, Leonardo, Raffaello és Tiziano portréjával indult, aztán tovább folytatta a sort, és bár kezdetben csupán az itáliai reneszánsz nagymestereinek arcvonásait szándékozott megörökíteni, a német és a flamand művészek is sorra kerültek. Megszületett tehát az 50 arckép a nagymesterek életműveiből kiragadott részletekkel egybe komponálva.
Tavaly jelent meg a szóban forgó portrésorozatot tartalmazó album is a Magyar Napló kiadásában. A kötet Árkossy István festményei mellett a hozzájuk tartozó ötven kisesszéjét is tartalmazza. A képsorozat egyik célja: közös kiállító térben bemutatni azoknak a nagymestereknek a portréit, akik valamikor a kultúrtörténet szempontjából kiemelkedő jelentőségű korok művészetének élvonalába tartoztak, viszont értékes arcmásaik ma a világ leghíresebb múzeumaiban csak elszórtan, egymástól nagy távolságokra tekinthetők meg.
Takács Erzsébet