Hagyományteremtő szándékkal május 30-án, a néhai Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester születésnapján indítja útjára a magyar klasszikus zene napja elnevezésű programsorozatát a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok, bevonva az ország számos együttesét és oktatási intézményét.

Idén öt éve annak,
hogy elhunyt Kocsis Zoltán, kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas
zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok
főzeneigazgatója, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású magyar
művésze.

A Zeneakadémia és a
Nemzeti Filharmonikusok törekvése, hogy országszerte minél több helyen:
koncerttermekben, iskolákban, közösségi terekben szólaljon meg magyar
klasszikus zene, és gyarapodjon a magyar zene értékeinek ismerete.

A szervezők számítanak a zeneiskolák és zenei felsőoktatási intézmények fiatal tehetségeinek, azaz a klasszikus muzsikálás hazai utánpótlásának bemutatkozására, valamint akár új művek premierjére is. Céljuk, hogy megismerhessük a hazai klasszikus zene ifjú nemzedékét. Ezért felkérték az ország zenekarait és zeneiskoláit, hogy vegyenek részt ebben a programban, elsősorban magyar műveket tartalmazó programokkal, és ha tehetik – tekintettel a pandémiás helyzetre –, saját városaikban készítsenek felvételeket erről. Az elkészült előadásokat a Filharmonikusok és a Zeneakadémia online közvetíti május 30-án, vagy az azt megelőző napokban.

Eddig országszerte közel húsz zeneiskola és számos elismert
együttes jelezte részvételi szándékát. Műsorterveikben Bartók és Kodály mellett
kortárs magyar szerzők művei is helyet kaptak.

Kocsis Zoltán a vidéki komolyzenei együttesek közül számos
zenekarral dolgozott együtt. A születésnapján hallhatjuk majd – többek
között  – a Budapesti Fesztiválzenekar és
a Liszt Ferenc Kamarazenekar mellett a Győri Filharmonikusok, a Pannon
Filharmonikusok, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a székesfehérvári Alba Regia
Szimfonikus Zenekar muzsikusait és együtteseit. Az ünnep alkalmából a nemzet
jeles karmesterei szólalnak meg, mesélnek művészi és baráti kapcsolatukról
Kocsis Zoltánnal, és hallhatjuk muzsikus barátainak gondolatait a zenei művek
előadása előtt.

A május 30-i események záró koncertje a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fellépése lesz a Zeneakadémia Nagytermében, Madaras Gergely vezényletével, Devich Gergely csellóművész közreműködésével. A műsorban szerepel Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerzőnek, a Zeneakadémia rektorhelyettesének és tanszékvezetőjének új kompozíciója, valamint Erkel Ünnepi nyitánya, Bartók–Serly Brácsaversenye (cselló átirat), Dohnányi Szimfonikus percek című darabja, Kodálytól a Galántai táncok és Liszt második magyar rapszódiája.

Nyitókép: Kocsis Zoltán. Forrás: filharmonikusok.hu.