A Budavári Te Deum
A hangversenyt nyitó nagyszabású hálaadó ének, a Budavári Te Deum sokféle értelmezést kapott már az évtizedek során. Volt, aki a magyar zenetörténet hiányzó barokk nagymiséjét pótló remekműnek nevezte, tulajdonképpen Matteo Simonelli Missa Buda expugnata című (1686) mise kései újraírásának. Az életmű egyik legjelentősebb kutatója 1996-os tanulmányában az Egyesült Európa himnuszaként jellemezte, míg mások inkább a zenei idézetek és rájátszások miatt magyar sorstragédiát hallanak ki belőle. Ezutóbbit támasztja alá, hogy a visszatérő rézfúvós szignál a Rákóczi-indulót idézi. A nagymű sokszínűsége nyilvánvalóan mindegyik értelmezést alátámasztja, noha azok igaza együttesen közelíti meg a teljes jelentés körét.
Az MRZE estjén felhangzó alkotás ritkán hangsúlyozott jellege az, hogy hálaadó jellege ellenére sem örömtelien felszabadult. Jóllehet óriási hangtornyok szegélyezik, magyaros basszusmentek lendítik előre, és gregorián jellegű dallamok vezetik ? de a Te Deumok nagyrészétől eltérően, nem örömteli vidámság hatja át. Kodály a sokszoros példaképhez, Liszt Ferenchez hasonlóan az utolsó sort (?Ne hagyj minket szégyent érjünk!?) ragadta ugyanis meg tartalmilag, és így egy alázatos hálaadás született. A 420 ütemből álló kompozíció utolsó száz üteme csak az idézett sort ismétli, és e könyörgő tartalomhoz hamisan illeszkedne egy bombasztikus dúr-zárlat. Vannak természetesen dinamikai csúcspontok, de amikor azok nem az Isten fenségét hirdetik, akkor dühöt, keserűséget, vagy éppen félelmet közvetítenek. A fortissimók eltúlzása ? amelyre számos példa hallható a közösségi megosztókon ? nem pusztán ízlésbeli különbségekre utal, hanem a mű alapgondolatának félreértésére is.
A Te Deum Istenhez szóló fohászai, amelyek monumentális hangtornyokként hangzanak fel újra és újra, többlettartalommal is gazdagodnak a mű előrehaladása során. Az Atyaisten másik aspektusa ugyanis az Örök Bíró, akit Kodály rettegve szólít meg. A bevezetés utáni csúcspontot a ?Judex, crederis esse venturus? (?Onnan leszel eljövendő, Mindeneket ítélendő?) szövegrésznél éri el a mise, ugyanis háromszoros fortéval üvölti a teljes együttes unisonóban. Jellemző a szerző közéleti apolitizmusára, hogy a világot kormányzó Isten szöveghelyet (?et rege eos?) kiemeli és egy magyaros fanfárral meg is színezi, ám a ?választott nép? frázisát (?Salvum fac populum tum?) az isteni fenség témájából vezeti le. A mindenkori összes kormányzat rászolgál a kritikára, amíg az emberiség egyetemes szentsége számára vitán felül áll.
A Budavári Te Deum, ez a végtelenül személyes, alázatos és őszinte hitvallás, 1936-ban íródott, Budavár törököktől való visszafoglalásának 250. évfordulójára. Nagyzenekart, orgonát alkalmazott, valamint hatalmas vegyeskart és négy énekes szólistát. A bemutatóra pedig a Mátyás-templomban került sor 1936. szeptember 2-án. Kitörő siker fogadta, és csak kevesen fanyalogtak rajta azóta, mondván a szerkezete nem elég feszes.
Galántai táncok
Az est Best-of kategóriába tartozó száma, a Galántai táncok lesz, amelyet a Budapesti Filharmóniai Társaság megalakulásának 80. évfordulója alkalmából rendelt Kodálytól 1933-ban. A sokszor idézett mottó szerint, a zeneszerző Galántán töltötte gyermekkora legszebb éveit, és egykori mezítlábas játszópajtásainak ajánlotta a művet. Kodály Táncszvitje a három nagyszabású népzenei elemekből szőtt, sajátos műfajú zenekari darab középső ékköve; az 1930-ban lejegyzett Marosszéki táncok terve már 1923-ban készen állt, míg a Páva-variációk egy későbbi, jelentős felkérés eredménye lett 1939-ben. Mindhárom mű annak a hallgatónak nyújtja a legtöbbet, aki ismeri a felhasznált dallamokat és egyes sorokat tartalmilag is el tudja helyezni, de élvezni az tudja igazán, ki nyitott füllel hallgatja a változatos karaktereket. Belső cselekménnyel és zenei dramaturgiával bírnak ezek a kodályi ?népdal-szimfóniák?, holott, sem nem népdal-feldolgozások, sem nem szimfóniák. A kortárs hallgató azonban legtöbbször nem a cselekmény felől, hanem az említett két regiszterből közelít hozzá a legtöbbször. Mivel tehát nincs programja, de van cselekménye; nincs jelentése, de van tartalma; nem népzene, de utal arra ? a karmester ?lent kell tartania a földön? a zenét, hogy az ne váljék absztrakttá, hajszolttá vagy harsánnyá.
A Galántai táncok ősmintáját Liszt rapszódiáiban találjuk meg, úgy szerkesztésmódjában, mint a felhasznált ?kölcsöndallamokkal? kapcsolatban. Kodály is eredeti magyar verbunkos dallamokat idéz, vagy mindenesetre azokat imitálja, amelyeket az általa oly kedvelt rondó szerkezetben helyezett el. Számos elemet azonosíthatunk már első hallásra is, így feltűnik egy utalás a Felülről fúj az őszi szél kezdetű népdalra, egy 19. századi verbunkos táncra, vagy a klasszikus népzenei ethoszú ellenszólam-mozgásra. A hét szakasz között megannyi derűs betét ellenpontozza az alapvetően szomorú alaphangulatú darabot, amely egy sebes fináléval ér véget. Ezek együtt eredményezik azt, hogy bármennyire is virtuóz hangszerszólókkal ékesített zenekari bravúrdarabnak tűnik, Kodály galántai táncballadájává válik. Idézeteivel, visszatéréseivel és kontúros hangulatváltásaival tisztán hallható vallomás ez az életközepi válságában levő szerzőtől. Ahogy kedvenc költőjét idézhette volna hozzá: ?Az élet él és élni akar.?
Nyári este
A Nyári este (1906) fiatal Kodálytól fennmaradt egyetlen zenekari kompozíció, amelyet saját maga később átdolgozott és előadásra is engedett. A fiatal, állásnélküli, önmagát kereső, népdalgyűjtésre már az életét feltevő muzsikus, kinek szíve gyakran telt meg szerelemmel, hirtelen papírra vetette adriai nyaralására emlékezvén pár zenekari gondolatát. Noha, a szerzőtől tudható, hogy milyen körülmények között készült a darabja, a negyedórás alkotás nem tartalmaz konkrét programot, még annyit sem, mint Debussy A tengere.
A mű stílusa jól érzékelteti azt a zeneszerzői patthelyzetet, amely miatt Kodály elindult népdalt keresni: mindent le tudott írni, ami izgalmas, szép és fájdalmas volt, de még nem jutott el a tragédia egyedi stílusban való megragadásához. A mű mintáját ki Lisztnél, más Debussynél találta meg, de a kortárs kutatók inkább Jean Sibelius egy hasonlóan pasztell darabjában, a Tuonellai hattyúban vélték azt felfedezni. A zene gyönyörű angol- és franciakürt szólókkal tarkított szimfonikus kamaramuzsika, amelyben a szerény együttes végig búg, zsong, mormol ? s kelt ezáltal mindenkiben más képzeteket. A kései nagymestert vetíti azonban előre a zenei megfogalmazás tömörsége. Kodály minden alkotásában addig tisztogatta a szövetet, amíg minden egyöntetűvé nem vált ? és ez a Nyári estére is jellemző. Bármennyire is kiszámítható esetenként egy-egy dramaturgiai lépés vagy dallamvezetés, maga az egyenességre törekvő tömör, szinte szégyellős megszólalás valódi alkotói erőt képvisel.
A Nyári este a korábbi példák alapján egy népballadákat sejtető, tragédia nélküli ballada. Úgy mesél, hogy nem akar mesélni; úgy kerül meg egy tragédiát, hogy tudván tudja, hogy nem képes azt elbeszélni; és annyira, de annyira személyes, amennyire egy egzisztencialista fiatal művész, csak tud. A magyar impresszionizmus zengő ékköve, egyedi és megismételhetetlen. Kár, hogy több gemmát nem szórt elénk Kodály.
Psalmus Hungaricus
A Magyar zsoltárt, a Psalmus Hungaricust valószínűleg mindenki ismeri e kultúrában, akár tudatában van, akár nincs. Kodály tenor szólóra, gyermek-, vegyes- és zenekarra írt zsoltárában emléket állít Dávidnak, az elárult vezetőnek, akit megtámadott az ellensége, akit megpróbált a népe, de akit cserben hagytak a hozzá legközelebb állók. A zsoltár 1923-as bemutatása óta, amikor a főváros létrejöttének 50. évfordulója alkalmából ezt egy ünnepi esten előadták, a magyar társadalom öntudatának egyik identikus elemévé vált. Népszerűsége messze meghaladja a szerző többi művét, közösségi és személyes ethoszát könyvtárnyi szakirodalom tárta már fel. ?Mint a madár elrepültem volna? idézzük gyakran nehéz helyzetünkben, haragunkban pedig magát a kezdő rondótémát: ?Mikoron Dávid nagy busultában??
A klasszikus zsoltár felállástól eltérően a király nem az Úrral perel, hanem népével. A hatalmas szakrális életművet létrehozó mester minden megnyilvánulása Isten felé a feltétlen bizalom, amelyet könyörgéssel és alázattal fogalmaz meg. A Psalmusban Isten pusztán hallgató szerepet kap ? külső attribútumaiban megjelenik (például Angyalkart idéző Gyermekkórus), de az Örök Bíró ezúttal mégis csak néma marad. Ő csupán az, akihez Dávid a legtöbbször beszél ? mégis a jelenlététől válik a rövid zsoltármű többértelművé.
Kodály belső és külső megszólítottságához könnyen talált irodalmi alapkincset (Dávid 55. zsoltára Kecskeméti Végh Mihály 16. századi szabad átültetésében), de zenei előképet csak sokára talált. A már többször említett eszmei mester, Liszt 13. zsoltára adott számára példát, hogy az eleddig csak kamarazenét alkotó szerző, miképp lépjen ki az oratorikus technika világába. A Psalmus Hungaricus tragikus cselekménye a tenor és a kórus egymásra felelő soraiból bontakozik ki. A király előbb bánatát, majd dühét vallja be, később kiáltja csak ki, hogy népe árulta el, de még inkább, hogy igaz barátai fordultak ellene. A lírai epizódban saját lelkéhez beszél, majd visszafordul az Úrhoz és igazságtételt követel, de végül elcsendesedik.
A zsoltár cselekményével könnyen azonosul bármely kor hallgatója, hisz kit nem ért még kisebb-nagyobb árulás. Az 1923-as ősbemutatón azonban két értelmezési szál forrt egybe, így ismert volt Kodály meghurcoltatása 1920-ban, de közben mindenkit megrendített az első világháborúval kezdődő és a trianoni diktátummal lezáruló kataklizmák sora. Kodály zsoltárában a személyes tragédia hitelesítette a dühöt, de a témát a közönség a magyarságért való dühös könyörgésként értette. Kodály természetesen nem az akkori politikai elitnek, még kevésbé az addigra széthullott Antant hatalmak vezetőinek üzent ? hanem a magyar nemzetnek. Az üzenet tartalmát mindenki máshogy fordította le, így voltak, akik a túlélés imperatívuszát, mások a közös ügyekkel való szembenézés parancsát hallották ki, de azok jártak legközelebb, akik a társadalmi egység minden szintű megmentéséért való könyörgést értették meg. A társadalmi egységért pedig felelős éppen úgy a politikai elit, mint minden lakos, áldozat vagy hős.
---------------------------------------
Vásáry Tamás
Vásáry Tamás, az idén 84 éves művész fiatal zongoristaként került egykor Kodály bűvkörébe. Az egyik ismert legenda szerint az idős zeneszerző megtudván, hogy fiatal tanítványának nincs min gyakorolni, saját pénzéből vett neki egy Steinway zongorát. A történelem fintora révén a hangszeren csupán három évig játszhatott. Kodály később, a külföldre menekülése után is óvta, ez derül ki a művészhez, illetve szüleihez írt levelekből. Vásáry ugyanis 1956-ban Belgiumba menekült egy hallatlanul merész terv reményében: a belga anyakirálynőtől remélte ugyanis, hogy édesapját ki tudja szabadítani Kádárék börtönéből. Brüsszelben végül meghallgatták kérését, és édesapját egy napnyi diplomáciai ügyintézés után kiengedték. A zongorista hamarosan svájci állampolgár lett, de leginkább Londonban lakott, majd 2000-től pedig budapesti lakossá vált. A művész külföldi lehetőségeket kihasználva kezdett vezényelni, és 1979-től kezdve hivatalos zenei vezetőként dolgozott különböző együtteseknél. Vásáry Tamás több ízben tisztelgett már néhai mestere előtt, a jelen koncertre az életút legjellegzetesebb darabjaiból válogatott.
További információ a Müpa honlapján olvasható.
Windhager Ákos
