Dunai cápa 1.3.jpg

Cápák hívják fel a figyelmet a környezetszennyezésre Vácott

Olyan új szoborcsoporttal jelentkezik a Duna-parton Kolodko Mihály szobrász, amelyre még nem volt példa a karrierjében. Különleges anyagból készült cápák sora kerül ki a folyó váci szakaszára, amelyek a környezetszennyezésre és mértékének csökkentésére hívják fel a figyelmet.

A legújabb Kolodko-szoboregyüttes egyértelmű üzenete a környezettudatos élet szükségszerűsége. Ezt pedig nemcsak a művek formai koncepciója kívánja közvetíteni, hanem azok alapanyaga is szimbolikus kettősséget hordoz. Az elkészülő cápák létezésének szubsztanciája ugyanis a hulladék, kötőelemüknek pedig a Duna–Dráva Cement Kft. alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású cementjéből készült betont választotta a művész.

Minden szoborban érdemi alkotóelemként jelenik meg a Duna-parti hulladék. Elkészítésükhöz ugyanis a kihelyezéshez kiválasztott partszakaszon fellelt szemetet gyűjtött és használt fel a szobrász. Ezúttal tehát a Kolodko-szobrokra jellemző karikaturisztikus vonás már a szoborcsoport anyagválasztásában is tetten érhető, hiszen a szobrok teste egyszerre épül fel a dunai hulladékból és az alacsony ökolábnyomot biztosító új betonból. Az alkotások ráadásul egyenként a partszakasz szennyezettségét is tükrözik, hiszen annál több került egy-egy cápába a hulladékokból, minél többet lehetett fellelni az adott helyszínen.

A cementcápák több mint fél éven keresztül a váci Tragor Ignác Múzeumban is megtekinthetőek lesznek, hiszen Kolodko Mihálynak időszakos kiállítása nyílik az intézményben Dunai cápa címmel.

Ez is érdekelheti

A város, ami mesél: a street art nyomai Budapesten

Budapest utcái élnek és mesélnek. Aki figyel, meghallja: suttogásokat a múltból, lázadó üzeneteket a jelenből, apró bronzfigurák halk iróniáját. A graffitik, paste upok és miniszobrok nem csupán színt, hanem történeteket, társadalmi üzeneteket visznek a város életébe. Minden járókelő részese lehet a vizuális párbeszédnek, miközben a street art egyre inkább a kortárs művészet elismert részévé válik, és a város élő galériává változik.

Augusztus 10-én történt

Ma ünnepli hatvannyolcadik születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a budapesti Katona József Színház, a Nemzeti Színház és a Centrál Színház előadásaiban, illetve a Sztálin menyasszonya, A vörös grófnő, a Banánhéjkeringő, a Seveled és a Szia, életem! című filmekben láthattunk, láthatunk.