Amatőr és profi muzsikusok részvételével szeptember 5-én Kolozsváron rendezi meg idei nemzetközi rockzenei flashmobját a Cityrocks.

A Cityrocks sorozat két éve a szegedi Dóm téren indult, akkor négyszáz zenész – dobos, basszusgitáros, gitáros, énekes – adott elő közösen két-két magyar és angol nyelvű számot. A tavalyi kecskeméti rendezvényen pedig már ötszázan muzsikáltak együtt.

Idén július 25-én Dunaújváros adott volna otthont a zenei flashmobnak, de a szervezést a járványhelyzet miatt le kellett állítani, az eseményt a tervek szerint jövőre tartják meg. A járvány ellenére azonban a Cityrocks immár ezernyolcszáz muzsikusból álló zenei csapata nem maradt tétlen, tavasszal kétszáz résztvevős karanténklipet készítettek.

A kezdeményezés népszerűsége a többi közt annak köszönhető, hogy a résztvevőknek egyedülálló érzést jelent több száz másik emberrel közösen zenélni, másrészt a kezdők, akár a gyerekek is kipróbálhatják, milyen zenekarba muzsikálni.

Bár csupán néhány napja tették közzé az esemény részleteit, már több mint százhúszan jelentkeztek erdélyi magyarok mellett román muzsikusok is.

A délutáni közös zenélést követően este a Kolozsvári Magyar Opera szimfonikus zenekarának rockshowja szórakoztatja majd az egybegyűlteket. A szervezők készülnek arra, hogy amennyiben a járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy közönség előtt játszanak, élőben közvetítik a flashmobot.