6560e375ca565837b6d491f2.jpg

Koltai Lajos és Roby Lakatos kapták az idei Adolph Zukor-díjakat

A Magyar Hollywood Tanács immár hetedik alkalommal rendezte meg Oscar-vacsoráját a Los Angeles-i díjátadó éjszakáján. A szervezet elismerését, az Adolph Zukor-díjat is itt nyújtották át.

Az Adolph Zukor-díjat 2018-ban alapították, és azok érdemelhetik ki, akiknek munkássága a magyar filmművészet múltjának és jelenének hírnevét erősíti, illetve akik civil tevékenységük és egész életük során olyan példamutató magatartást tanúsítottak, ami bizonyítja, akaraterővel, valamint önmagunkba vetett hittel és elkötelezett munkával meg lehet valósítani az álmokat.

Az elismerést 2024-ben Koltai Lajos operatőr, rendező filmes életművéért, a magyar film nemzetközi hírnevének erősítéséért, Roby Lakatos hegedűvirtuóz pedig a filmzenei művek magas színvonalú bemutatásáért kapta.

Mint az az MTI-nek eljuttatott közleményből kiderül, Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, a civil szervezet névadója, a Paramount Pictures stúdió alapító atyja, Adolph Zukor életével és tevékenységével szimbóluma annak, miként lehet nem kevés erőfeszítéssel és akarattal komoly eredményeket elérni. Üdvözölte, hogy az idei Oscar-díjasok között ismét van magyar érdekeltségű díj: Mihalek Zsuzsanna berendező a legjobb látványért kapta meg a szobrocskát.

Magyar vonatkozásúnak tekinthető Robert Downey Jr. díja, amelyet a legjobb férfi mellékszereplőként (Oppenheimer) kapott meg, a színész ugyanis a tatai zsidó temetőben nyugvó felmenőkkel rendelkezik. 

Beszámolónk a díjátadóról itt, Mihalek Zsuzsával készült interjúnk pedig itt olvasható.

Ez is érdekelheti

Tarolt az Oppenheimer, Ken pedig ellopta a show-t az Oscar-gálán

Slash gitárszólója, doboló őslakos indiánok, könnyek és Batman ősellenségei: ilyen volt a 96. Oscar-ceremónia.

Oscar-díjat nyert Mihalek Zsuzsa

Magyar idő szerint hétfő hajnali egy óra után néhány perccel a legjobb production design kategóriájában Oscar-díjat nyert Mihalek Zsuzsa, a Budapesten forgatott Szegény párák berendezője.

Újsághirdetésre jelentkezett, most az Oscar várományosa Mihalek Zsuzsa

„A legjobb látványtervezés kategóriában a Szegény párák című filmben nyújtott teljesítményéért Oscar-díjat nyert…” Reméljük, a 96. díjátadón ez a mondat Mihalek Zsuzsa nevével fejeződik be, és ismét magyar kézben láthatjuk az Amerikai Filmakadémia áhított szobrocskáját.

Koltai Lajos: Azokról forgattam filmet, akiket falhoz vert az élet

Koltai Lajos operatőr a fény embere. Nemcsak azért, mert Hollywoodban különleges megvilágítási eljárást neveztek el róla (Lajosing), hanem azért is, mert amihez hozzányúl, az sikeres lesz. Gyerekkoráról, házasságáról, Semmelweis Ignácról és Sean Conneryről is mesélt nekünk.