Huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a Művészetek Völgye: Ön mióta részese a kapolcsi forgatagnak?
Hat évvel ezelőtt Palya Bea hívott meg friss udvarába. Kitaláltuk, hogy délután hat órakor indítunk laza kis versimprovizációval, amelyet "VERSKAVICSOK"-akciónak kereszteltünk el. A lényeg az lett volna, hogy ki-ki hoz egy pici témát, én pedig ott rögtön megírom neki rövid verses emlékként. Ehhez képest ott ült nyolcvan ember, és lehetetlennek tűnt papírral molyolni, s közben az embereket még egy óra hosszát váratni. Újratervezés jött, elkezdtem a felolvasást, ám hét órakor megérkezett vagy száz ember, akik megdöbbentek, mert hiszen időben voltak, az est mégis ment már. Rá kellett hát tenni plusz egy lapáttal, bő két óra hosszúra sikeredett a felolvasás. Ültek, álltak, hevertek mindenfelé az emberek, nagyon intenzív együttlét-élmény volt. Utána meg még vagy másfél óra hosszat álltak sorba a rögtönzött versre ácsingózók... Akkor szerettem bele Kapolcsba. Gryllus Daniékkal már régóta otthont kerestünk a Költészet Vására című rendezvénysornak, mely volt a Nemzetiben is, Szentendrén is, a Gödörben is, de sehogy sem találta helyét, belecsaptunk Márta Pista markába, és most ötödik éve van Kapolcson egy verses-zenés-bulizós, minőségi vásárterünk, a Kaláka Versudvar, ahol tíz nap alatt tizenhárom-tizennégyezer látogató és százötven művész fordul meg.
Idén szinte éjjel-nappal találkozhat Önnel az ember különböző helyszíneken: a Kaláka Versudvarban például ismét egyfajta ?költő-udvarmester? lesz, rendszeresen Versműhelyekkel is várja majd a látogatókat. Hogyan kell egy ilyen műhelyt elképzelni?
A műhelyben minden áldott nap egy órától boldog és boldogtalan verseket írunk boldog-boldogtalannal. Minden évre összeállítok egy füzetkét kortárs és régebbi költők műveiből, ezek adnak olyan formát, keretet, módszert, melyet aztán ki-ki saját tartalommal tölthet ki. Közös művek is keletkeznek, írtunk modern falvédőszövegeket: "Csalfa babám szőrös karja / A fél falut betakarja" vagy "Nékem olyan asszony való, / Telefonba mondja: HALLÓ!". Születnek mai népdal-változatok: "Belém bújt egy kullancs, / Bár én nem lájkolom, / Hogyha mellém bújnál, / Odalesz lánykorom." Meg makáma is (ez egy arab versforma) a ToiToi vécék áldásairól: "feneketlen mélyre hullt, megbarnult tekercsek - őrzik a sok hajdani keservet - eliramlik a szárnyas idő, pörög a guriga, forog az orsó - a költészet nem falrakent borsó"
A versimprovizációba is belekóstol: bár zenészek, írók ebben mindig segítségére lesznek, gondolom, rettentő nehéz feladat improvizálva verselni.
Jazz-zenészt még nem hallottam sírni, hogy milyen megterhelő dolog az improvizálás. Mert nekik az lételemük, tanulják, gyakorolják... A költők leszoktak az efféléről, mostanra ez elfelejtődött, kifejletlen képesség lett. Pedig a költői technika ugyanúgy működtethető, aktiválható villámgyorsan, mint ahogy a festő képes felskiccelni valamit gyorsan, az orgonista megadott témára rögtönöz, a keramikus meg két perc alatt felhúz egy vázát. Nem is csak "belekóstolok" ebbe a mulatságba, tíz napon át minden este színpadon leszek, mint a vendégköltők beszélgetőtársa és játszótársa, szóval napi rendszerességgel "imprózok". A közönség nagyon hálás, hogy beleshet a műhelybe, egyik biztonsági őrünk fejcsóválva mondta, hogy nahát, ez nem semmi, egyszer verset írt a barátnőjének, és három napon át izzadt vele, mi meg összeütünk egyet pikk-pakk, két perc alatt. Vagyis kiderül, hogy a költészet képesség, tudás, nem csupán lila lélek és elvarázsoltság kérdése.
Idén a Momentán Társulat egyik improvizációs játékának főhőseként is Önt nevezte meg. Ahogy írják, az életével próbálnak játszani ? ez azért elég félelmetesen hangzik?
Íróembernek ez inkább rutin. Nyilván Erőss Zsoltnak sem mindig azon járt az esze, hűha, most megint leeshettem volna... Folyamatosan a tűzvonalban vagyunk, aki ír, az mindig saját vérével, életével, lelkével, mindennapjaival gyúrja a műveket. Ha ezt megspóroljuk, üres rutinná válik a munkánk, szavakkal való hidegfejű szöszölgetéssé. Izgalmas lesz látni, hogy életem eseményeit, melyeket magam is számtalanszor, számtalanféleképp alakítottam át, azon nyersében miként formálják meg a Momentánosok, akiknek a pezsgő, robbanékony stílusát nagyon szeretem.
Verseit, dalszövegeit a Kaláka, Lovasi András és Malek Andrea is énekli. A Louisiana Double-lal hogy találkozott?
Ferenczi Gyurikáék zenéjére már régen piszkosul rákattantam, hál'Istennek teljesen bolond emberek, akárcsak én, jól kijövünk egymással. Volt, hogy Petőfi-koncertjük után én beszélgettem velük, volt, hogy Párizsban kommentáltam a zenéjüket franciául, sokszor versimpróztunk együtt, versemet is zenésítették meg, CD-füzetkéjükre is írtam egy szöveget Angyal Bandiról és a vörösboros kóláról. Mandolinosuk, Pintér Zsolti (a Louisiana egyik fele) is éppen Kapolcson fordult hozzám, hogy eredetileg angolul írt folk-blues-dalait, melyek voltaképp az ő életéről szólnak, segítsek kiszabadítani az angol nyelvből. Az első dalt a Kaláka Versudvar tisztaszobájában írtuk, Zsolti zenélt, én magyar világot raktam össze a zenéhez. Elhagynak alakit, elhagyunk valakit, belegyógyulunk egy helyi kiskocsma közegébe és egy zenegép lesz a tesónk, minden baljós jel ellenére átkelünk az öreg híd túloldalára, az éjben magányos apaként robotolunk elmagányosodó gyerekeinkért... Ilyesmikről szól a Magányos apák éneke-lemez, melynek a hátterében ott lebeg Amerika hangja, az itt eldalolt érzések, gondolatok mégis nagyon ismerősek nekünk, magyaroknak is.
És milyen az élet újdonsült nagypapaként? Esetleg követi majd a család is Kapolcsra?
Unokám és hatodik gyermekem szinte egyidőben születtek, úgyhogy szerepzavarban vagyok, hol próbálok újra hozzáfiatalodni Kisjuli lányommal a kispapa-szerephez, hol igyekszem jóságos nagypapót játszani Vilmos unokám mellett. Nagyobb lányaim minden évben nagy lendülettel segédkeztek az udvaron, babzsákot pakoltak, szórólapoztak, szemetet szedtek, ami kellett, így lesz az idén is. Margit lányom, mint már tavaly is, a blogomat írja tovább, jobban, mint ahogy én csináltam...
Van ideje mindezek mellett írni is? Jelenleg min dolgozik?
Muszáj, hogy legyen... Ha nincs, akkor kerítünk, hiszen leginkább ezért vagyok a világon. Bár ehhez önfegyelem kell, amiben nem vagyok erős. Csapongó típusként mégis regényírásra adtam a fejem, pedig az bizony Marathon-futás. Hogy miről szól a könyv, az hétpecsétes titok: sodró, fordulatos, kicsit krimis, nagyon emberi műnek szánom, remélem, év végére elkészül.
Harmincnál több kötete jelent már meg: miután befejez egy könyvet, hogyan viszonyul hozzá? Lenne kedve később Lackfit olvasni?
Magamat legfeljebb akkor olvasgatom újra hiúságból, ego-tripként, ha valakitől visszajelzés jön, hogy hű, ezt vagy azt de szerette. Ilyenkor tetszelegve megnézem, mit is evett rajta az illető. Amúgy leginkább közönség előtt, hangosan olvasok fel saját műveimből. Idehaza, magamnak inkább Orhan Pamukot vagy Murakami Harukit.
