Költőnek lenni csak egy mesterség

Idén Ön is József Attila-díjban részesült. Hogyan fogadta?

Az egyik legfontosabb irodalmi díj a pályámon, nagy öröm volt átvennem. Úgy is mondhatnám, hogy az Előretolt Helyőrségnél a kilencvenes évektől végzett munkám megkoronázása. Ugyan elsősorban költő vagyok, de annak idején sokat agyaltunk azon, hogyan lehetne a magyar irodalmat egy kicsit olvasóbarátabbá tenni, miként is kellene írni ahhoz, hogy az olvasó ne érezze azt, amit én: hogy az éppen születő irodalom nagy része nem nekem szól. Lehetséges, hogy az irodalomról való gondolkodásomat is díjazták most.

Milyen felfogás ellenében volt szükség erre a változásra?

A magyar irodalom olyan szempontból volt megváltoztatandó, hogy az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején az irodalom az irodalommal foglalkozott, a hétköznapi olvasó egyszerűen kikerült a szerző látóköréből. Sok író a ?lét értelmetlenségének filozófiai vetületeit? próbálta meg a szövegeiben illusztrálni. Ezzel nekem nem volt mit kezdenem, mivel a létezés először is nem abszurd, másodszor pedig az irodalom ne legyen illusztráció, hanem inkább felfedezés, érintkezés azzal a ?több dologgal?, ami van földön és égen, s amit a bölcselem álmodni sem képes (hogy Shakespeare-t parafrazáljam).

Erdélyben egy másik, nem kevésbé káros irodalomfelfogás is dívott abban az időszakban, eszerint az irodalomnak kötelező jelleggel a nemzet problémáit kellett tárgyalnia. Ezt szintén elutasítottuk. Úgy véltük, az irodalom feladata az élettel, az emberekkel való foglalkozás (no meg mindaz, ami azon túl van, s ami igenis létezik), a többi másodlagos.

Ezt az irodalomfelfogást példázza az annak idején az Előretolt Helyőrség-sorozatban kiadott könyvek humora, szarkazmusa. Vajon nem avul el ez is ugyanolyan hamar?

Nyilvánvaló, hogy az, ahogyan ma képzeljük el az irodalmat, holnap megint érvényét vesztheti, és helyébe egy új elv mentén megszülető elképzelés léphet.

Kolozsváron a Bulgakov Kávéházban élénk irodalmi élet zajlik, a nemrég Bréda Ferenc Irodalmi Körre átnevezett Bretter György Irodalmi Kör estjeire szép számmal érkezik a közönség, a városban kiadott Helikon is izgalmas, és semmivel nem marad el a magyarországi irodalmi lapok színvonalától. Az Előretolt Helyőrség újabb fejezete lenne a mostani mozgolódás?

Sajnos nem tudom, már nincs rálátásom erre a közegre, 13 éve elköltöztem Kolozsvárról. Egyébként azt tartom, az a jó író, aki megnézi az elődöket, de mindig saját magát adja. Jár felénk egy mondás: ?Légy jó gyermek, ne fogadj szót senkinek.? A tanítványaimnak is azt tanácsolom, olvassanak el mindent, de egy percig se szoruljon háttérbe a kritikai érzékük. Ha ma Kolozsváron ezt csinálják, azaz minket, az egykori Előretolt Helyőrséget is lebontják, akkor jó úton járnak.

Kolozsvárról költözött Kézdiszászfaluba. Nem félt attól, hogy kiesik az irodalmi élet vérkeringéséből?

Tartottam tőle (mint ahogy be is következett), de különösebben nem foglalkoztatott. Az ember boldogsága előrevalóbb az irodalmi ténykedéseknél. Fontos ugyan az irodalom, de költőnek lenni csak egy mesterség, mint ahogy a jó öreg Homérosz is tartotta. Az ember pedig ne a mesterségének éljen, hanem azon keresztül teremtse meg a körülményeket a személyes boldogságához. Ahhoz, hogy valakit észrevegyenek, a figyelem középpontjában maradjon, nem árt az irodalmi élet gócpontjaihoz közel lennie. Én mindenesetre úgy voltam vele, hogy élhető helyen szerettem volna élni: otthon. Számomra Kolozsvár egy idő után ugyanolyan élhetetlen volt, mint a többi metropolisz, ahol laktam, New York vagy Bukarest.

Költő és irodalomtudós, de a Székely szótárral és a Bühnagy székely szótárral a nyelvészet területére is átruccant.

A magyar köznyelvből vagy más magyar nyelvjárásokból hiányzó székely szavak feltérképezése, összegyűjtése régi tervem volt. Érdekelt ugyanis, hogy a székely nyelvjárás mit tud mondani a székelyek eredetéről. Abból, hogy miként keletkeztek a székely szavak, vagy kiktől vettünk át idegen szavakat (ergo kik voltak a szomszédjaink), sok mindenre következtetni lehet, hiszen a nyelv megőrzi egy-egy népcsoport teljes történetét. Sokan csodálkoznak, hogy költőként miért foglalkozom nyelvészettel: azért, mert magamat nyelvszakemberként határozom meg, munkaeszközöm a nyelv. Amúgy a székely szókincs összegyűjtése befejezhetetlen feladat, a nyelv újabb és újabb meglepetéseket tartogat, folyamatosan új, eddig szótározatlan szavak bukkannak fel ma is.

Az Erdélyben kiadott könyvek eljutnak Magyarországra? Nincs olyan érzése, hogy két, egymásról tudomást alig vevő világ létezik egymás mellett?

Tapasztalom, hogy az Erdélyben kiadott könyvek szinte nem is léteznek Magyarországon. Az erdélyi kiadóknak nincs elég erejük a hatékony magyarországi terjesztéshez. A szerintem legjobb verseskötetem, a Razglednicák például Kolozsváron jelent meg 2013-ban, de mintha nem is létezne. Legutóbbi könyveim már a magyarországi Előretolt Helyőrségnél jelentek meg, ez azért jó, mert ők tudatosan törekszenek arra, hogy minden náluk megjelent kiadvány határon innen és túl is elérhető legyen.

A jövőben milyen jellegű könyve várható?

Hamarosan kijön a Székely szótár gyermekeknek című munkám. A székely nyelvjárást beszélő vagy lassan elfelejtő gyermekek figyelmét próbálja felhívni, hogy mekkora kultúrkincs van a kezükben, és hogy ez mekkora lehetőség a mókára. Sok székely gyerek nyelvhasználata ugyanis veszít a gazdagságából, helyét a színtelen-szagtalan, sótlanabb, magyarországi tévékből hallott beszéd veszi át. Ez ellen próbálok meg fellépni a könyvvel. No meg lassan összeáll egy újabb verseskötetem, amelyik egyfajta ?családregény? lesz, őseim legutóbbi kétszáz évének legfontosabb történeteit írom meg benne.

Ayhan Gökhan