József Attila-díj

Hét év után jelentkezik új kötettel Bartis Attila

A József Attila-díjas író utoljára megjelent kötete Az eltűnt idő nyoma című, fotográfiáról szóló naplójegyzetekből, rövid esszékből álló könyv volt, amelyet 2019-ben adtak ki. Eddigi legutolsó regénye, A vége 2015-ben jelent meg.

„Olvasás nélkül nincs irodalom. Meg élet se nagyon van, de azért gyakoroljuk” – Meghalt Nádas Péter, a világhírű magyar író

Esterházy szerint ő volt az utolsó paraszt író, évekig azt beszélték, esélyes a Nobel-díjra, hagyatéka a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb volumenű életműve. Meggyőződése volt, hogy az ember kiszakíthatatlanul a természet része. Gombosszegen telepedett le, önellátó életmódot folytatott, de az írással sohasem hagyott fel. Életének 84. évében érte utol a halál.

Elhunyt a lengyel irodalom fontos magyar fordítója

Hatvanhat éves korában elhunyt Pálfalvi Lajos József Attila-díjas műfordító, irodalomtörténész, egyetemi docens.

Janikovszky Éva műfajteremtő gyermekkönyvei minden korosztályt megszólítanak

Száz éve, 1926. április 23-án született Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar képviselője, akinek többek között a Ha én felnőtt volnék, az Akár hiszed, akár nem, a Felelj szépen, ha kérdeznek és a Velem mindig történik valami című köteteket köszönhetjük.

Süsü, Mirr-Murr, Pom Pom, Bagaméri – 90 éves lenne Csukás István

Kilencven éve, 1936. április 2-án született Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze, számos máig népszerű rajz- és bábfilmfigura, többek között Pom Pom, Mirr-Murr, Süsü sárkány, Gombóc Artúr és a nagy ho-ho-ho-horgász „atyja”.

Kertész Imre úgy vélte, Auschwitz nélkül csak egy átlagember lett volna

Tíz éve, 2016. március 31-én hunyt el Kertész Imre Nobel-, Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, A holocaust mint kultúra és A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt című kötetek szerzője.

Ők kapták az Érdemes és Kiváló Művész kitüntetéseket és a kulturális középdíjakat

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket és művészeti díjakat adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban.

A Kelet-európai lét és az emberi kiszolgáltatottság sajátos hangú krónikása – Bodor Ádám 90

Február 22-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Bodor Ádám Kossuth-díjas író, a nemzet művésze, a Sinistra körzet, A részleg, Az érsek látogatása, Az utolsó szénégetők és a Verhovina madarai című kötetek szerzője.

Sokoldalú, eredeti, madarandó – Bereményi Géza 80

Január 25-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, Balázs Béla-díjas filmrendező, Cseh Tamás szerzőtársa, a Legendárium, a Vadnai Bébi és a Magyar Copperfield írója, A tanítványok, az Eldorádó, A turné és A Hídember rendezője.

Féja Gézát főként a magyarság sorskérdései foglalkoztatták

Százhuszonöt éve, 1900. december 19-én született a Léva (ma Levice, Szlovákia) melletti Szentjánospusztán Féja Géza József Attila-díjas író, újságíró, szerkesztő, a Viharsarok című szociográfia szerzője, a népi írók mozgalmának egyik jelentős képviselője.

Ágh Istvánt saját halottjának tekinti a Kulturális és Innovációs Minisztérium

Ágh István József Attila- és Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót, a nemzet művészét a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti – áll a tárca október 21-i közleményében.

Elhunyt Dobai Péter

Életének 82. évében, október 3-án elhunyt Dobai Péter József Attila- és Kossuth-díjas író, költő, forgatókönyvíró, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta a köztestület.

Nagy László életét végigkísérte a szorongás és a halálfélelem

Száz éve, 1925. július 17-én született Nagy László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, az 1945 utáni költőnemzedék emblematikus alakja, A nap jegyese, A vasárnap gyönyöre és a Jönnek a harangok értem című verseskötetek szerzője.

A cukor a hiány íze, a méz az emlékezeté

Weiner Sennyey Tiborékhoz megérkezni a szentendrei Kada-csúcs oldalában álló házukhoz olyan, mint megérkezni egy sokkal szelídebb természetű időbe.

Páskándi Géza írásait az értelem indulata vezérelte

Harminc éve, 1995. május 19-én hunyt el Páskándi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, drámaíró, aki több műfajban is értékeset alkotott. Legkiforrottabb művének a Dávid Ferenc erdélyi unitárius püspökről szóló Vendégséget tartják, de a Tornyot választok és a Szekértől elfutott lovak is a fontosabb művei közé tartoznak.

Száz éve született a magyar kultúrtörténet utolsó polihisztora

Száz éve, 1925. május 14-én született Nemeskürty István Kossuth-nagydíjas, Széchenyi- és József Attila-díjas irodalom- és filmtörténész, író, a Corvin-lánc kitüntetettje. A Tanár Úr majdnem három évtizeden át foglalkozott filmgyártással, csaknem 160 magyar nagyjátékfilm készült el az irányítása alatt, mindemellett több mint ötven kötet szerzőjeként tartották számon.