„Olvasás nélkül nincs irodalom. Meg élet se nagyon van, de azért gyakoroljuk” – Meghalt Nádas Péter, a világhírű magyar író
Esterházy szerint ő volt az utolsó paraszt író, évekig azt beszélték, esélyes a Nobel-díjra, hagyatéka a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb volumenű életműve. Meggyőződése volt, hogy az ember kiszakíthatatlanul a természet része. Gombosszegen telepedett le, önellátó életmódot folytatott, de az írással sohasem hagyott fel. Életének 84. évében érte utol a halál gombosszegi otthonában szerda reggel nyolckor. A hírt a művész Facebook-oldalán közölték a család kérésére.
A Kossuth- és József Attila-díjas író, a modern magyar irodalom egyik meghatározó alakja Budapesten született 1942-ben. Édesanyja munkás, édesapja telefonszerelő volt. A második világháború időszaka, majd a „szűk levegőjű” ötvenes évek tragédiák sorát hozta a család életében: az anya 1955-ben mellrákban meghalt, ugyanebben az évben Péter agyhártyagyulladással kórházba került, 1958-ban apja, aki képtelen volt feldolgozni felesége halálát és saját meghurcoltatásait, önkezével vetett véget életének. Péter és öccse, Pál nagynénjük gyámsága alá került.
Nádas 1958-ban félbehagyta vegyipari technikumi tanulmányait, és fényképészszakmunkás lett, gyakornokként a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját, a katonaság után a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt, az esti gimnáziumot kétszer kezdte el, és mindkétszer abba is hagyta. 1967-ben megjelent első kötete, A Biblia, két évre rá a Kulcskereső játék című novelláskötete.
1969-ben Kisorosziba költözött, ettől kezdve csak az írásnak élt.
1972-ben befejezte az Egy családregény vége című munkáját, amely csak 1977-ben jelent meg. 1974 és 1979 között a Gyermekünk című lap olvasószerkesztője volt, 1980-ban a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött lektornak. 1981–82-ben ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben élt, 1982-ben megjelent három színházi művét (Takarítás, Találkozás, Temetés) tartalmazó Színtér című kötete.
1984 óta a Zala megyei Gombosszegen élt és dolgozott. 1986-ban jelent meg monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyen 1973-tól dolgozott. Művét a kritika a háború utáni magyar epika egyik legkiemelkedőbb alkotásaként üdvözölte. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete.
Párhuzamos történetek című regénye csaknem húszévnyi alkotómunka után, 2005-ben jelent meg. A háromkötetes regény (A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete) egy magyar és egy német család történetén keresztül a harmincas évek Magyarországától a berlini fal leomlásig kalauzolja az olvasót. A sokrétű mű Nádas művészetének minden jellemzőjét magában foglalja: az érzékenységet, az analizáló képességet, a szigorú logikát, a pontos és sokszor kíméletlen ember- és környezetrajzot, az érzékiséget, a leheletnyi iróniát.
A műért 2012-ben Nádas német fordítójával, Christina Virághgal megkapta a Brücke Berlin-díjat és a Südwestrundfunk (SWR) német közszolgálati rádió irodalmi díját is. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban.
2012-ben a svájci Zug városkában található kortárs művészeti múzeumnak, a Kunsthausnak adományozta fotográfusi életművét, több mint 600 fotót valamennyi alkotói korszakából az 1960-as évek elejétől egészen 2003-ig. 2013-ban fényképészi életműve egészét jellemző gyűjteményt, 123 fotót adományozott a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is. Idén A sötétség színei címmel okostelefonjával készített fotóiból nyílt kiállítása Budapesten.
2016-ban jelent meg Az élet sója című kötete, az író szavaival „urbanisztikai regénye”, amely egyszerre történelmi esszé és városlegendárium. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját, amely az Emléklapok egy elbeszélő életéből alcímet kapta. A műért 2018-ban elnyerte az Aegon Művészeti Díjat.
2022 májusában jelent meg Rémtörténetek című regénye, elmondása szerint az eddigi legszemélyesebb műve, amelyben tulajdonképpen minden szereplő ő maga. Utolsó könyve, a Halott barátaim 2025-ben jelent meg a Sárközy & Társai gondozásában.
Nádas Péter munkásságáért számos rangos elismerést kapott itthon és külföldön is: 1985-ben József Attila-, 1992-ben Kossuth-díjjal jutalmazták a magyar regényt megújító munkásságáért. Az európai irodalom terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért – második magyarként – megkapta az 1991-es osztrák Irodalmi Állami Díjat. 1998-ban az Emlékiratok könyve Franciaországban megkapta az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó díjat.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Berlini Művészeti Akadémia tagja, Pro Urbe Budapest, Márai Sándor- és Palládium-díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, Budapest díszpolgára lett. A Szirénének című művéért neki ítélték Az évad legjobb magyar drámája díjat. Átvehette az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat, drámaírói életművéért Szép Ernő-díjat vehetett át a magyar dráma napján. Nevét évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosai között említették.
„Amióta az eszemet tudom, dolgozom, ami őrület, hülyeség, szemellenzős élet. A Párhuzamos történeteket 18 évig írtam, ami hosszú »börtönbüntetés« volt. Az ember ennyi börtönt nem bír ki józan ésszel. A realitásra, hogy ezenkívül is van világ, azután kezdtem ráébredni. A világra, amit egyébként mindig szemmel tartottam, mert magamnál sokkal jelentősebbnek és reálisabbnak gondoltam. Már csak azért is, mert individualista vagyok, és nem egoista” – mondta nyolcvanéves korában egy beszélgetésen.
2024-ben a zágrábi Interliber nemzetközi könyvvásár díszvendége volt. Legutóbb az ottani beszélgetéséről írtunk, amelyet a Szépírás mint hivatás című kötetének horvát nyelvű kiadása alkalmából tartottak. Akkor így nyilatkozott: „Olvasás nélkül nincs irodalom. Meg élet se nagyon van, de azért gyakoroljuk.”
Az alkotásról szólva azt mondta:
Analóg író vagyok, akit a digitális korszak egyrészt nem hagy békén, másrészt pedig elcsábít.
„Az asztalomnak két része van: az egyiken ceruzával és tollal írom a kéziratot, a másikon pedig számítógépre viszem fel digitális formában azt, amin dolgozom. (…) a digitális kézirat már egy szerkesztett kézirat – tudományos munkáknál ez járható út is –, és ez átüt a szövegek szövetén. Azonban ha az ösztönénünkről van szó, már kérdéses, mennyiben használhatunk digitáliákat. (…) Az ösztönélet ábrázolásához ugyanis szükségünk van a belső látványra, a fantáziára, ami szintén képekből áll.”
Gombosszegi életéről pedig így vallott: „(…) ahogyan Esterházy mondta, én vagyok az utolsó »paraszt író«. (…) Az emberek abba a hiszembe ringatják magukat, hogy a természet, a fák, az állatok, azok más dolgok, mint ők.
Így tehát, ha az ember a kertjében van, akkor is azonos magával, meg akkor is, ha a bőrében van, mert egészen egyszerűen nem tud máshol lenni. (…) Nem látok külön természetet és külön kertet: ez a közkeletű különbségtétel csupáncsak illúzió.”
Címlapfotó: Nádas Péter Kossuth-díjas író a Jelenkor Kiadó budapesti irodájának teraszán 2017. április 4-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
