Csoóri Sándor munkásságát az irodalmárok és a besúgók is figyelemmel kísérték

A Székesfehérvárhoz közeli Zámolyban, földművescsaládban született 1930. február 3-án. Az Országos Falusi Tehetségkutató Intézet segítségével került Pápára középiskolába, 1950-ben érettségizett a református kollégiumban. 1951-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orosz Intézetének orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakára. Tanulmányait tüdőbetegsége miatt már az első évben félbe kellett szakítania, ezt követően újságíróként kezdett dolgozni a Pápai Néplapnál, majd a Veszprém megyei Népújságnál.

Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be, amikor a Csillag és az Irodalmi Újság egyszerre 14 versét tette közzé, amelyeket a társadalmi problémák iránti érzékenység, a Rákosi-korszakot bíráló őszinte hangvétel jellemzett. Az Irodalmi Újság, majd a Szabad Ifjúság munkatársa, 1955-56-ban az Új Hang versrovatának szerkesztője lett.

ugyanebben az évben József Attila-díjat kapott. A politikából egyre inkább kiábrándult, költészetében sajátos módon keveredtek a közéleti ellentmondások a személyes vallomásokkal, kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatásait.

Az 1956-os forradalom után egy ideig nem talált munkát, majd tisztviselőként helyezkedett el a Lakatosipari Vállalatnál. 1958-tól szabadfoglalkozású író volt, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgjaként dolgozott. A hatvanas években a hatalommal való szembenállása miatt megfigyelték,

amelyeket 2020-tól A megfigyelt ember címmel sorozatban adtak közre. Népszerűsége azonban rendkívül magas volt, előadásain rendszerint zsúfolt termek fogadták. Ekkor írott verseit sötét tónusok, vidéki csendéletek, valamint a szegények iránti együttérzés fémjelzik. 1962-es Menekülés a magányból című verseskötetének fő témái a gyermekkor, a háború és a szerelem. A hetvenes évekre költészete kiforrott, egyediségét a vallomásos közvetlenség, érzékletesség, a sokrétegű, gazdag képvilág adja. 1967-től forgatókönyvíróként közreműködött Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Hószakadás, Nincs idő) és Sára Sándor (Vízkereszt, Nyolcvan huszár, Elátkozva a hatodik napot, Tüske a köröm alatt) filmjeiben.

A szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjeként részt vett az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében. 1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjainak, 1988 és 1993 között a mozgalom elnökségi tagja, 1988-tól 1992-ig a kéthetenként megjelenő Hitel című irodalmi és társadalmi folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, majd a lap főszerkesztője volt. 1991–2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökeként tevékenykedett, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy létrehozzák „a mozaiknemzetet egyben láttató” Duna Televíziót, amely ápolja és segíti a szomszédos országokban élő magyarok nyelvének és kultúrájának megőrzését.

esszéiben egyszerre alkalmazza a logikai-fogalmi és a metaforikus megközelítést, nem különíthető el bennük a személyesség és a magyarság sorskérdései iránt érzett felelősség. Esszéivel, publicisztikai írásaival folyamatosan jelen volt a közéletben. 2007-ben életre hívta a magyar közélet megújítását céljául tűző új civil szervezetet, a Márciusi Chartát.

Összegyűjtött versei A jövő szökevénye címmel 2000-ben láttak napvilágot, 2004-ben válogatott verseinek legújabb gyűjteményét Elkártyázott köpeny címmel publikálta. 2007-ben esszékötettel jelentkezett Tizenhét kő a parton címmel. 2009-ben Harangok zúgnak bennem címmel adta ki legújabb verseit. 2012-ben Már én se volnék címmel összegyűjtött szerelmes verseiből adott ki válogatást. Nyolcvanadik születésnapjára versei alapján Télvégi Tavaszváró címmel komponált oratorikus „látomást” Szokolay Sándor.

Csoóri Sándor számos rangos kitüntetést kapott. A József Attila-díjjal kétszer (1954, 1970) tüntették ki, 1981-ben Herder-, 1984-ben Bibó István-díjjal ismerték el. A Kossuth-díjat, amelyet ellenzéki magatartása miatt korábban nem ítéltek neki oda, 1990-ben kapta meg, 2012-ben pedig a Kossuth-nagydíjat vehette át „a magyar irodalom megújításához való tevőleges hozzájárulásáért, gazdag képvilágú költészetünk hagyományainak megőrzéséért és továbbviteléért, közösségi elkötelezettségű, csodálatos verseiért, sokoldalú és műfajgazdag irodalmi munkásságáért, a magyarság szellemi összetartozás-tudatának ápolásáért, példaértékű életútja elismeréseként”. 1997-ben Sára Sándorral és Kósa Ferenccel Magyar Örökség Díjat kapott a Tízezer nap című filmért.

2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. Munkásságát 2003-ban Arany János-nagydíjjal, 2004-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2008-ban Prima Primissima díjjal is elismerték. 2013-ban megkapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nagydíját, 2014-ben a nemzet művésze és Budapest díszpolgára lett. 2015-ben Esztergom díszpolgára címet kapott.

Csoóri Sándor hosszan tartó, súlyos betegség után 2016. szeptember 12-én hunyt el, szeptember 21-én temették el az Óbudai temetőben.

2017-ben Pálfy G. István írt róla könyvet Így lássa Csoóri Sándort – aki látni akarja címmel. Ugyanabban az évben születésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen felavatták a Fejér megyei irodalmi emlékfal őt ábrázoló emlékművét, az akkori magyar kormány pedig az ő nevével indított programot a népi kultúra támogatására. 2025-ben Zámolyon szülőházát emlékházzá alakították, ahol 2026-ban nyílt meg a költő életművének emlékét megőrző Hazaértem volna hát én is… című állandó kiállítás.

Címlapfotó: Csoóri Sándor költő. A felvétel az írószövetség jugoszláviai útján készült 1965-ben. Fotó: Fortepan/Hunyady József