A Jeux egy Debussy-zenére készült roppant modern "teniszbalett", melynek sajátossága, hogy a frivol és könnyed történet abszolút jelen időben játszódik - az elgurult teniszlabdák kajtatása közben három fiatal között könnyed szerelmi háromszög rajzolódik ki -, a mozdulatok pedig a Faun... botrányosan újszerűnek tartott szögletességét és izolált jellegét idézik. Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha Nizsinszkij naplóját (Füzetek) is az ihletadó művek közé soroljuk, melyben a világhírű táncos-koreográfus, "Isten bohóca" egyre rögeszmésebbé váló gondolatait, elhatalmasodó őrületét dokumentálja önkéntelenül. A másik fő inspirációs forrásként megjelölt mű a tizenöt éve elhunyt Kenneth MacMillan Playground című 1979-es koreográfiája, melyben egy őrültekháza lakói a szereplők. Ezek után azt hihetnénk, hogy minden adva van ahhoz, hogy egy Nizsinszkij-szerű őrült-zseni romantikus alakját vésse be Bozsik a Playground-ban, de erről szó sincs.
Nevessük ki a gyengébbet, a butábbat, a kövérebbet! Az Elek Ferenc által megformált, a közösséghez simulékonyan törleszkedő, de folyton kilökött és kiröhögött figura talán leginkább Gombrowicz Yvonne-jával rokon, akit szintén a testi furcsaságáért gyűlölnek, ez esetben a főszereplő bűne csupán az, hogy hájasabb, mint a többiek, "nem illik bele a tornasorba". Azáltal, hogy a Playgroundban a pőre test ilyen magától értetődően stigmatizálhatja az egyént, a torna válik a terror fő, szimbolikus terepévé. (Bárki kipróbálhatja egyébként, hogy működik ez a többségi kontroll a test felett, bőven elég például az első cipőboltban 41-es női cipőt kérni, lesz móka, kacagás.)
De van ennél furcsább rétege is az előadásnak. Ugyanis Nizsinszkij rögeszméi egyre-másra bukkannak fel a szabad asszociációk mentén rendeződő jelenetek közben. Itt egy tollasozó pár rímel a Jeux teniszezőire, ott a vízipisztollyal fröcskölő idiótából válik egy pillanat alatt bohócorrú sorozatgyilkos, amott pedig a falra firkál valaki egy furcsa, mindent bezabáló, agyaros szörnyet: és nem lehet nem arra gondolni, hogy Nizsinszkij megzavarodása éppen egybeesett az első világháború mészárlásával.
Bár eddig is közveszélyes bolondok között játszódott az előadás, szép lassan igazi zárt osztállyá lényegül át a színpad, látszik a "rendelő" felirat, a szereplők hosszú fehér hálóingben sorakoznak fel megrendítően szép miniszólókra és érzelmes duettekre, miközben valakit kvázi keresztre feszítenek, egy izgága alak (Vati Tamás) pedig koszorút formázó borotvahabbal a fején csatangol.
