Olyan nincs, hogy minden úgy menjen, ahogy az el volt tervezve. Chick Corea ugyan megérkezett vasárnap Monacóból, és a csapata is az Egyesült Államokból, de eggyel többen jöttek, és nem azt az szállót foglalták el, amelyikről eredetileg szó volt. Ilyesmibe szoktak beleőszülni a koncertet szervezők. Ráadásul a karmester, Héja Domonkos az utolsó pillanatban lemondta a koncertet, és kis ideig erősen kérdéses volt, ki tud beugrani e szerepbe, de most, hogy Kovács László elvállalta, talán vége a meglepetéseknek.
Innentől kezdve lehet élvezni, hogy Chick Corea jazz zongorista hazánkban koncertezik. Szerdán a Budapesti Kongresszusi Központban, majd két nappal később a debreceni Kölcseyben ad koncertet egy elég húzós (de melyik nem az) időszak után. Corea a múlt hónap zömét még Amerikában töltötte. November elején Gary Burtonnel a 35. Crystal Silence Tour egyik állomásán, Fort Lauderdale-ben duóztak, aztán következett jó pár New York-i fellépés. Majd december 2-án Monte Carlo. S négy napra rá, vagyis holnap Budapest a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral, műsoron Bartók és Mozart ihlette számokkal. Corea számára persze ebben semmi extra nincs: új ország, új zenészek, új karmester. A lényeg a zene: állandó. És persze mindig más. Csak irigyelni tudjuk azt, aki mindkét magyarországi koncertet meg tudja hallgatni, mert teljesen nyilvánvaló, hogy ugyanazt és mégis mást hall majd a tisztelt publikum.
De vissza a sajtóbeszélgetésre, amelybe a kötelező csúszással (mellesleg mire egy tévéstáb felszerel, addigra nagyjából a nap is lemegy) lendülünk bele. Corea ugyanis nem tűnik fel a színen, amíg nem áll mindenki "csőre" töltve. A félórás késés miatt viszont kétszer is jelezni kell az emeleten hangulatzenét játszóknak, hogy egy kicsit hallgassanak már, mert akadályozni fogják a forgatást-beszélgetést. Ezalatt Maloschik Róbert, a koncert szervezője és nem mellesleg a Bartók Rádió jazzműsorainak felelős szerkesztője elárulja, hogy a zongorát ezúttal is Bécsből kellett hozatni - más kérdés, hogy Chick nem a Fazioli márkára esküszik, mint a korábban ugyancsak a BKK-ban koncertező Herbie Hancock, hanem a Yamaha egyik remek példányára.
No végre, a lift felől megérkezik Chick. Fekete ingét kívül hordja, lazán van öltözve, és ő maga is laza. Figyelmesen körbekérdezi a rá váró médiaszereplőket, ki kicsoda, hogy hívják, s ezzel hangulatot teremt. Vagyunk ő és mi. Névvel, arccal. S valóban beszélgetünk (ha nem is hosszan). Derültséget okoz, amikor kiderül, a kollégák jelentős része András névre hallgat, úgyhogy magam már úgy kezdem a bemutatkozást: "Én nem vagyok András...".
S hogy mi minden hangzik el? Hát, sűrítve a lényeget: Bartókot játszani jó ötletnek tűnt számára, ha már ide hívták, de nem foglalkoztatná őt a zeneszerző, ha anno nem érezte volna azonnal, hogy "ping!", amikor Bartók muzsikáját meghallotta. Ezt a "pinget" talán könnyebben megértik, ha hozzáteszem, hogy Chick arca kifejezetten felélénkül, amikor Bartókról mesél, sőt mindkét ujjával csettint is hozzá. Szóval, Bartók klassz! És ő örömmel improvizál rá, miként majd Mozartra is. Kérdésre kiderül, hogy eleinte a Mikrokozmosz vonzotta, de most a 14 bagatellre gondol játék közben. Megtudjuk még, hogy magyar jazz zenészeket nem ismer, vagy valószínűleg igen, mert ha New Yorkban fellép valaki, akkor ő már nem kérdezi, honnét való. Az is kiderül, hogy legutóbb az Ezeregy éjszaka meséje ihlette komponálásra, spanyol barátokkal gyűjtött hozzá motívumokat, s ha Magyarországon lemegy a két koncert, Los Angelesbe utazik, hogy lemezre vegye - már a jövő héttől - az anyagot. Ja, és karácsonykor kicsit otthon akar lenni. Ez minden.
Chick Corea még az egyik kollégának dedikál pár albumot, aki szemfülesen magával hozta a relikviákat, s a marketinges fiatalember ingyenes letöltéseket ígér nekünk, ha szépen kitöltünk egy kis kártyát. Megtesszük persze, de nagy szükségünk nincs rá, a koncertre várunk. De nagyon!
