(MTI) A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a rendezvény ideje alatt a szabolcsi megyeszékhely, valamint több vidéki település templomában és hangverseny-termében rendeznek színvonalas koncerteket a kórusmuzsikát kedvelő közönség számára - mondta Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a rendező Cantemus vezetője az esemény programját beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.
   

A fesztivál a Cantemus együtteseinek ünnepi nyitó hangversenyével kezdődik augusztus 16-án, a karvezetői mesterkurzus nyitányaként pedig egy nappal korábban, augusztus 15-én este ad hangversenyt a Cantemus Gyermekkórus. A vendégkórusok egyébként augusztus 17-től folyamatosan járják a szabolcsi településeket: előbb Vállaj, Nyírbátor, Tiszadada, majd Aranyosapáti és Gávavencsellő imaházaiban lépnek fel. Közben a Pro Musica Leánykar a walesi Cywair Vegyeskarral és a Ceredigion Férfikarral közösen énekel a megyeszékhely Kodály iskolájában.
   
Szabó Dénes a tájékoztatón kitért arra is, hogy augusztus 18-án este a Kossuth téren adnak számot tudásukról egy folklórfesztivál keretében kínai, hongkongi, Fülöp-szigeteki, izraeli, walesi, valamint török, holland, portugál, észt és magyar énekkarok. A már szokásos minősítő versenyt augusztus 19-én rendezik, ahol a szakmai zsűri mellett - idén először - a közönség is értékelheti a kórusok felkészültségét, amelyet arany, ezüst, és bronz minősítésekkel, különdíjakkal honorálnak, de átadják majd a fesztivál nagydíját is. Az együttesek 10-12 percet énekelhetnek, ezután dönt róluk a zsűri. A napi programot a verseny mellett jótékonysági hangverseny színesíti.
    
A nemzetközi karvezetői kurzusra kilenc nemzet művészei jelezték részvételüket. A szakemberek az egyhetes, intenzív képzés végén adnak számot az addig szerzett tudásukról egy koncert keretében, a záróhangversenyen pedig a részvevő karnagyok által vezényelt műveket a Cantemus Gyermekkar és a Pro Musica Leánykar énekli el.
    
A fesztivál gálahangversenyét augusztus 20-án este hét órakor tartják meg a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, ahol minden kórus előbb a saját nemzeti kóruskultúráját mutatja be egy műsorral, majd az egyesített énekkar mintegy ezer énekesének fellépése zárja a rendezvényt.
    
Az ünnepi nyitókoncert és a gálahangverseny kivételével a fesztivál minden programja ingyenesen lesz megtekinthető.