Hugo von Hofmannsthal

Noha Hugo von Hofmannsthal 78 éve hunyt el, így művei után 1999 óta nem illeti meg örököseit a jogdíj, a Strauss librettistájaként alkotott operák után a leszármazottak mégis részesülhetnek a juttatásokból. A zeneszerző 1949-ben hunyt el, így még 12 évig érvényesek a jogdíjak, az író örökösei azonban visszamenőleg is követelik legalább 25 százalékos részüket. A Strauss örökösöknek a döntés nyomán közzé kell tenni jövedelmüket, a bíróság ezután fogja definiálni az arányokat, azonban annyit lehet tudni, hogy a Hofmannsthal leszármazottak csupán a 2000-ben és 2001-ben keletkezett bevételekből 200 millió forintnyi összeget követeltek.

Kilenc remekművön dolgozott közösen a két művész, így a Rózsalovag, az Ariadné Naxos szigetén, az Elektra, az Árnyék nélküli asszony, az Arabella, az Egyiptomi Heléna, a Danaé szerelme, a József-legenda, valamint Kotzebue Athén romjai című színművéhez Beethoven által komponált muzsika átdolgozása fűződik nevükhöz.