A Revalia észt férfikar

A nyíregyháziaknál nem ritka vendég egy-egy észt vendég, nem csoda, ha e különleges koncert előtt már egy vándorkiállításra is futja (az iskola aulájában). Tavaly Hirvo Surva karvezető úr - aki a mostani estén is vezényel - vezetésével már volt szerencséjük egy fiúkarhoz. Óriási sikerrel szerepeltek a kórusversenyen. Most pedig a Revalia érkezik. Az est fővédnöke Miko Haljas, Észtország budapesti nagykövete, ő nyitja meg a koncertet. Az esten észt sütiket, édességeket is felszolgálnak, a belépő egységesen 1000 Ft, és helyfoglalás érkezési sorrendben.

S hogy a Revaliában kiket tisztelhetünk? Nos, harmincan vannak, az átlagéletkoruk 25 év, s általában Hirvo Surva karmester korábbi fiúkórusaiból érkeztek, illetve páran más karnagytól, az ország távolabbi vidékeiről. 1998-ban alakultak, és nagyon hamar felfigyeltek rájuk. 2003-ban Tallinban már első díjukat is begyüjtötték, és ugyanebben az évben Cornwallban elsők és nagydíjasok lettek az I. Brit Nemzetközi Férfikórus Fesztiválon. Hasonlóan nyertek 2005-ben a litván kórusfesztiválon Klaipedában. Bár szívesen énekelnek észt kortárs szerzőktől, de olyan nagy művek is a repertoárjukhoz tartoznak, mint például Beethoven C-dúr miséje. A kórus vendégszerepelt már az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Oroszországban, Svédországban, Szlovéniában, Litvániában. Alapítójuk és vezetőjük pedig az év karmestere volt 2006-ban.

(2007. március 30. 19:00 Kodály Zoltán Általános Iskola (Nyíregyháza) - Az Észt Revalia Férfikar koncertje, vez.: Hirvo Surva)