(MTI) - A hangversenyen olyan világhírű énekes szólisták lépnek fel, mint Robert Holl, Oliver Widmer, Ruth Ziesak, Monica Groop, Lothar Odinius és Carsten Süss. Bach monumentális művének megszólaltatásában közreműködik a Magyar Rádió Gyermekkórusa és a Nemzeti Énekkar - mondta Aradi Péter, a zenekar kommunikációs vezetője.
    Schiff András először dolgozik az együttessel. Kocsis Zoltán azt reméli, hogy a karmester-zongoristának sikerül "átplántálnia" a zenekarba és az énekkarba saját, rendkívül intenzív kutatásaival kialakított Bach-képét - tette hozzá Aradi Péter.
    A művész annak idején Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc növendékeként tanult a budapesti Zeneakadémián, éppúgy, mint Kocsis Zoltán és Ránki Dezső. 1979-ben, 26 éves korában elhagyta Magyarországot.
    Nemzetközileg ismert szólistákból és kamaramuzsikusokból 1999-ben alapított zenekart, a Cappella Andrea Barca rangos fesztiválokon adja elő Mozart műveit, Haydn Teremtését és Bach Máté-passióját.
    A Kossuth-díjas művész munkájának fontos részét képezik azok a szólóestek, koncertsorozatok és lemezfelvételek, amelyeken Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert és Bartók kompozícióit szólaltatja meg.
    Schiff András 2000-ben, a három koncertből álló Bach-maratonon a New York-i Carnegie Hallban lépett fel. Hasonlóan nagyszabású sorozat keretében játszotta el 2004-től kezdődően Beethoven valamennyi szonátáját több nagyvárosban, így Budapesten is.
    A művész az idén közreműködik Takács-Nagy Gábor, Tuska Zoltán, Papp Sándor és Perényi Miklós kvartettjének sorozatában, Bartók Béla legjelentősebb zongoraműveit szólaltatja meg Európa több városában.