(MTI) - A Csajkovszkij-maraton szombaton délelőtt 11 órakor kezdődött és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) - a sorozat társszervezője - hangversenyével ér véget este kilenc és tíz óra között.
    Az ötletet is a BFZ hozta a franciaországi Nantes-ból, ahol az úgynevezett Folle Journée évek óta nagy siker, ma már sok tízezres nagyságrendű közönséggel. A lényeg az, hogy egy zeneszerző, egy ötlet köré csoportosítanak eseményeket - emlékeztetett rá Körner Tamás, a BFZ igazgatója.
    A budapesti kezdés sikerében - tette hozzá - része van az orosz zeneszerző népszerűségének. Az egy óránál valamivel rövidebb koncerteken Csajkovszkij nagyzenekari alkotásai mellett kevésbé ismert kompozíciói, dalai és kamaradarabjai is megszólaltak a nap során. Az operáiból készült filmek egészítették ki a programot.     
    A Budapesti Fesztiválzenekar szívesen lenne jövőre is társszervezője egy következő maratonnak, szóba került, hogy 2009-ben a cseh zeneszerző, Dvorak művei lehetnének műsoron.