Grigory Sokolov

Grigory Sokolov már 5 éves korában felhívta magára az orosz zenei élet figyelmét rendkívüli tehetségével. Leningrádban született, speciális zeneiskolába járt, majd 1960-ban a Leningrádi Konzervatórium tanulója lett. 12 éves korában lépett először nyilvánosság elé, 1966-ban, 16 évesen pedig az Emil Gilelsz vezette zsűri egyhangú döntésével megnyerte a 3. Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. Sikerét koncertkörutak követték a Moszkvai Filharmonikus Zenekarral Olaszországban, Portugáliában és Németországban, majd Európán kívül Észak-Amerikában, és a Közel-Keleten.

Sokolov játszott a bécsi Musikvereinben, a berlini Filharmóniában, az amszterdami Concertgebouwban, a New York-i Carnegie Hallban, Tokióban, Párizsban és még számos nagyvárosban. Olyan zenekarok voltak a partnerei, mint a New York-i Filharmonikus Zenekar, a lipcsei Gewandhaus Zenekara, a Drezdai Filharmonikus Zenekar, a Müncheni Filharmonikus Zenekar, a Bambergi Szimfonikusok, a Varsói Filharmonikusok, a Zürichi Tonhalle Zenekara, a Helsinki Rádiózenekar, a Milánói Scala Filharmonikus Zenekara. Együtt dolgozott a világ vezető karmestereinek nagy részével. Ma Grigory Sokolov egyike Oroszország legünnepeltebb művészeinek. Széles repertoárja (Bachtól Schönbergig), a zene értelmezésének komolysága és eredetisége, előadásmódjának pontossága megragadják mind a közönséget, mind a kritikát, bárhol is játszik. Magyarországra harmadszor látogat el.

(2007. március 10. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - Grigory Sokolov zongoraestje; Schubert: c-moll szonáta, D 958; Szkrjabin: Prélude és nocturne bal kézre, op. 9; fisz-moll szonáta, op. 23; Két poéma, op. 69; Szonáta, op. 70; Poémák - A lángok felé, op. 72, A Zongora, Magyar Telekom zenei estek "A"-bérlet)