Tóth Viktor

Tóth Viktor a magyar jazz új generációjának egyik legtehetségesebb képviselője, akinek egyéni hangja egyre erőteljesebben bontakozik ki, ráadásul sikert sikerre halmoz. Az idén harmincesztendős szaxofonos a májusi Raiffeisen Jazz Klubba szellemi mesterét, Dresch Mihályt hívta vendégül a színpadra a saját tercettjéhez. Dresch a tervek szerint az első számtól az utolsóig részt vesz a különleges produkcióban, amelyben a magyar szaxofonos hagyomány két nagy egyénisége inspirálja egymást.

A Tóth Viktor Tercett meglehetősen fiatal még, hiszen csupán 2004 augusztusában alakult. Műsorukat zenekarvezető-szaxofonos kompozíciói alkotják, amelyek a megírt és a szabad zene határán lebegő, a pillanat energiáját megragadni vágyó szellemiségben íródtak és kerülnek előadásra. A zenekar tagjai - Szandai Mátyás bőgős és Jeszenszky György dobos - korábban több együttesben is játszottak együtt, épp ezért, ifjú csapat ide, vagy oda, zenei összjátékuk kiforrott, előadásmódjuk lendületes és kreatív. Jeszenszky inkább a Grencsó-, míg Szandai a Dresch-csapatokból lehet ismerős többeknek. A Tóth Viktor Tercett első közös lemeze 2005 áprilisában jelent meg, az új pedig pillanatokon belül. Nyilván ebből is játszanak majd pár számot a koncerten.

Dresch Mihály stílusában a jazz és a magyar népzene ötvöződik, meg még sok egyéb, úgy, mint az afro-amerikai zenei műfajok, a blues, a bop és a swing. Dresch a műfaj olyan sztárjaival zenélt már együtt, mint Archie Shepp, Chico Freeman, David Murray, Dewey Redman. Legújabb, Árgyélus című albuma 2006-2007 fordulóján jelent meg.

(2007. május 3. 20:00 Millenáris Fogadó (Budapest) - a Tóth Viktor Tercett koncertje; tagjai: Tóth Viktor (altszaxofon), Szandai Mátyás (bőgő), Jeszenszky György (dob); vendég: Dresch Mihály (szaxofon) - Raiffeisen Jazz Klub)