?A kultúra több mint ? ahogy a Google fogalmaz ? a világ információinak összessége. Több annál, mint amit bináris kódokra redukálhatunk és az internetre feltölthetünk. A kultúra csak akkor őrizheti meg létfontosságú szerepét, ha minden egyes generáció tagjainak elméjében sikerül megújulnia? ? írja Nicholas G. Carr, a Harvard Egyetem professzora a Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? című könyvben.

A tömegmédia berobbanása óta a kulturális élet neves képviselői éjt nappallá téve azon törik a fejüket, hogyan tudnák megújítani ? és egyben meg is őrizni ? a közönség fejében azt, amit mi kultúrának ismerünk.

OldSheetMusic
Fotó: Wallpaperscraft.com

A különböző kulturális szakágaknak egyáltalán nem könnyű lépést tartaniuk az állandó változással. A befogadóból közlő lett, a közönség pedig egyre gyorsabb, modernebb és interaktívabb közlési formákra és tartalmakra kíváncsi.

A Gutenberg-galaxis végét jelentő kulturális forradalom a zenekultúrát is gyökeresen átalakította. A hordozható eszközöknek és a sokszorosításnak köszönhetően a zene koncert- és bakelitélményből végtelen kínálatú, napi fogyasztási cikké vált. A klasszikus zenével foglalkozó orgánumokat pedig különösen nagy kihívás fenntartani és terjeszteni olyan világban, ahol az emberek többsége A walkürök lovaglását az Apokalipszis mosttal, a Kis éji zenét pedig az Ace Venturával köti össze.

A Bartók Rádió igazgatója, Devich Márton szerint Magyarországon a komolyzene a rendszerváltást követően háttérbe szorult. Mára azonban a helyzet sokat javult, mert olyan kulturális intézmények létesültek, mint például a Művészetek Palotája, ahol rendszeresen lépnek fel a színvonalas, népszerű előadók.

Zsoldos Dávid moderátor, a Papageno ügyvezetője rákérdezett arra is, hogy a Bartók Rádió igazgatójaként mit gondol a rádiózás jövőjéről. Devich Márton válaszként elmondta, hogy míg a televíziózásnak nem egyértelmű a jövője, addig az adatok azt mutatják, hogy a rádiót még mindig nagyon szeretik az emberek. Ezt az állítást azzal támasztotta alá, hogy szerinte a rádióhallgatás működőképesebb háttértevékenység, mint a TV-zés.

20170221_151000
Zsoldos Dávid, Várhegyi András, Devich Márton és Tóth Endre (balról jobbra)

A klasszikus zenét közvetítő rádiócsatornák témája után Várhegyi András, a Fidelio főszerkesztője a szöveges zenei tartalmak terjesztéséről így fogalmazott: ?A kulturális sajtó képviselői számára az értékmegőrzés közös cél. A Fidelio sem feltétlenül akar olyan ?kattintékony? lenni, mint a nagy hírportálok. Nekünk nem ez a feladatunk, és az olvasótáborunkat sem szívesen tenném ki a ?kattintásvadászat? káros hatásainak. A szerkesztőségünkben inkább olyan minőségi tartalmat szeretnénk előállítani, amely kielégíti a Fidelio közönségét.? A főszerkesztő hozzászólásához Tóth Endre zenei publicista hozzáfűzte, hogy bár szerinte a zenei médiapiac telített, mégis nagy szükség lenne több igényes, fiatal, lelkes és tehetséges újságíróra.

Ehhez a témakörhöz kapcsolódva tette fel Zsoldos Dávid a fórum egyik legérdekfeszítőbb kérdését: van-e létjogosultsága a klasszikus értelemben vett kritikának? A Papageno ügyvezetője szerint a műfaj jelentős változásokon ment keresztül, és egyre több hozzá nem értő bírálja az előadásokat. Írásaik ráadásul inkább beszámolók vagy benyomások, mint kritikák, mert azok a szűkebb szakmán kívül senkit nem érdekelnek.

Devich Márton nem értett egyet kollégája állításával. Szerinte a jó kritika sokakat érdekel, és éppen azért van szükség a színes, hangulatfestő beszámolókra, mert az írott sajtóban a kritika legtöbbször tudományos szakszöveg. Várhegyi András szerint mindkét stílusnak van létjogosultsága a zenei médiában, attól függően, hogy kinek íródik. ?Ami a szakmának szól, arra természetesen kevesebb felület áll rendelkezésre. Manapság inkább arra érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy egy írás sokak számára elérhető legyen és minél több emberrel megszerettesse a klasszikus zenét.?

Szakértők szerint a többoldalas kritikák és recenziók már nem nyerhetik vissza ugyanazt a népszerűséget, melyet a XX. században élvezhettek. Victor Máté zeneszerző tanulmányában a ?háború előtti paradicsomi állapotot? így írta le: ?Akkoriban minden reggeli napilapnak volt kvalifikált vezető zenekritikusa állásban jól fizetett, biztos egzisztenciával. A hangversenyekről, az operaelőadásokról, de még a Zeneakadémia vagy a fontosabb magán-zeneiskolák növendék- és diplomahangversenyeiről is részletes recenziók jelentek meg másnap vagy legkésőbb harmadnap. Ezzel szemben ma a publikálók többsége külső munkatárs, és a zenéről írók között csak elvétve akad kvalifikált szakember. A zenetudományi szakon végzettek szinte egyáltalán nem írnak a lapokba. Így érthető, hogy a sajtóban megjelenő írások inkább riportok, interjúk, beharangozók vagy eseménybeszámolók, esetleg ?kis színesek?, a zenei produktum lényegi értékelésével nem foglalkoznak.?

muzsikaponthu
Fotó: Antikvárium.hu

Örök kérdés, hogyan lehetne a komolyzenei tartalmakkal még több embert elérni és úgy átalakítani a médiapiacot, hogy hatékonyan tudjon értéket közvetíteni. A változás lehetőségéről Devich Márton így fogalmazott: ?Sokszor azt érzem, hogy kicsit elitisták vagyunk. Jó lenne, ha az a média, amelyben dolgozunk, kicsit mélyebbre ásna, mert a zenésztársadalom óriási és viszonylag kevés tagját ismeri a közönség. Nem azt mondom, hogy hozzunk be amatőröket a köztudatba, hanem hogy mutassunk be olyanokat is, akik éppen nincsenek reflektorfényben.?

Jámbor-Miniska Zsejke