Komolyzene nincs? – provokatív kampányt indított a Danubia Zenekar

Egyéb

A Danubia Zenekar „Komolyzene nincs, csak zene van” szlogennel népszerűsíti őszi koncertjeit. Plakátjaikon a fellépő művészek portréival repertoárjuk sokszínűségre és arra is felhívják a figyelmet, hogy érdemes műfajtól függetlenül többféle koncertre járni, különböző stílusú zenéket hallgatni, vagy egyszerűen csak elmerülni a zenében.

Talán meglepő, de a komolyzene szót mi magyarok alkottuk meg, ez a kifejezés sem a németben, sem az angolban nem létezik. Más kultúrákban Brahms, Mozart műveit – és sorolhatnánk még hosszasan a szerzőket – klasszikus zenének nevezik, ami talán azért jobb megközelítés, mert klasszikusnak azt az alkotást nevezzük, ami kiállta az idők próbáját. Ilyen értelemben klasszikus minden olyan zenemű, ami nemcsak egy nyáron át sláger, hanem évek, évtizedek, sőt századok múlva is hat, az emberek hallgatják, előadók játsszák, feldolgozzák, átdolgozzák.

A Danubia Zenekar már az elmúlt években is „kicsit másképp” állt a zenéhez. Az együttes nem fél átlépni a műfaji határokat, formabontó előadásokat létrehozni, vagy éppen olyan művészekkel együtt zenélni, akik elsőre szokatlannak tűnnek a klasszikus zenei színpadokon. Nem véletlenül tekintik hazánk egyik legújítóbb zenei együttesének a Danubia Zenekart, és ezt a karaktert a szeptemberben induló 30. évad alkotásai és előadói mind tovább erősítik.

„Mi ’komolyzenészek’ azért tanultunk húsz évig egy hangszeren, gyakorolunk hatéves korunk óta naponta, böngésztünk nyarakon át zeneszerző-életrajzokat és Kodály-bicíniumokat focizás helyett, mert felfedeztük, hogy a legjobb zenék azok, amik kiállták az idő próbáját. A klasszikus zene tehát nem műfaji, hanem minőségi meghatározás. Kiesett belőle sok milliónyi kérészéletű ’komolyzenemű’, viszont beletartozik néhány Beatles-szám, Frank Zappa vagy éppen Chick Corea néhány koncertje, és a sor hosszan folytatható. Az idei szezonban természetesen lesz Dohnányi, Liszt, Beethoven a repertoáron, de lesz több ősbemutatónk is, valamint népzene, cigányzene, popzene is. Ráadásul olyan előadókkal muzsikálunk majd együtt, mint Balog József zongoraművész, ifj Sárközy Lajos prímás, Zsédenyi Adrienn (Zséda) énekes, Lackfi János költő, Janklovics Péter humorista. Közülük néhányan helyet kaptak az őszi plakátkampányunk kreatívjain is, hiszen mindannyian azt vallják, amit mi is: komolyzene nincs, csak zene van” – mondta el a Danubia Zenekar idei évadáról Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője.

A zenekar zenéhez való, műfaji határokon átívelő hozzáállását most nemcsak a koncertre járó közönség ismerheti meg, hanem Budapest lakói is, hiszen a provokatív üzenetet hordozó plakátokkal azokhoz is szeretnének eljutni, akik jelenleg még idegenkednek és esetleg félnek a klasszikus zenekarok koncertjeitől, mert még nem tapasztalták meg, hogy „csak zene van”. A fekete-fehér művészportrékkal és – rajta a remélhetőleg társadalmi párbeszédet elindító – szlogennel a főváros számos pontján találkozhatnak a járókelők az ősz folyamán óriásplakátokon, metróplakátokon és citylightokon.

Bővebb információ: utazenehez.hu; https://www.facebook.com/DanubiaZenekar