Koncerteket, kiállításokat, színházi előadásokat, irodalmi beszélgetéseket, gyerekprogramokat és workshopokat is kínál a Slowxmas 2021, Budapest tematikus utcáinak közös programsorozata november 26. és december 24. között a fővárosban.

A szervezők tájékoztatása szerint immár negyedik alkalommal fognak össze Budapest ikonikus utcái, a Falk Art&Antique Street (Falk Miksa utca), a Bartók Béla Boulevard (Bartók Béla út), a Fashion Street (Deák Ferenc utca), a KultUnio (a hetedik kerület multikulturális negyede) és a Ráday Soho (Ráday utca), hogy  a karácsonyi rohanás helyett rámutassanak az advent igazi jelentésére.

A SlowXmas programjai idén közös tematika köré épülnek: múltra és jelenre, valamint az együttműködésre, az egymásra való odafigyelésre.

A Bartók Béla úton színházi és gasztroélmények, továbbá izgalmas séták várják az érdeklődőket. Újbuda kanyargós utcái, terei, kávéházai telis-tele vannak irodalmi, kulturális örökséggel, történetekkel. Az Irodalmi Szalon irodalmi sétáján Juhász Anna vezetésével a XI. kerület nevezetes helyszíneit és történeteit ismerheti meg a közönség, olyan hírességek történeteit, mint Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond vagy Karinthy Frigyes, de Bartók Anno néven lesz művelődéstörténeti séta is. Az Óvóhely Kultúrbunkerben Shakespeare Hamletjét adják elő, a Hungary L!ve Studioban pedig Orwell 1984 című regénye nyomán született színházi előadás lesz látható.

A Ráday GasztroEST-en Katona Csaba történész tanulságos történeteket oszt meg a közönséggel. Vezetésével gasztrotörténeti sorozat indul, amelynek keretében vendéglátóhelyekre látogatnak el. A program november 30-án az iF Jazz Klubban élő dzsesszel egészül ki, míg december 1-jén a Trattoria, december 15-én pedig a Claro Bisztróba látogatnak el. A Stúdió K Színház jóvoltából pedig Günter Grass Nobel-díjas német író egyik regénye elevenedik meg.

További művészeti és dizájnprogramok várják a közönséget a SlowXmashez csatlakozott további utcákban is. A Fashion Streeten, Budapest szívében az ArtHungry.com kreatív közösségi oldal hetedik díjátadójával készülnek a Deák Ferenc utcában található Deák Palotában.

Kiállítások sora várja a közönséget a Falk Art&Antique Streeten. A Bodó Galéria és Aukciósház az 5. nagyszabású árverését tartja december 9-én: a karácsonyi aukción majdnem 200 alkotás közül válogathatnak az érdeklődők. A MissionArt Galéria karácsonyi vásárt tart 20. századi és kortárs festményekből, grafikákból.

A Király utcában a K11 Művészeti és Kulturális Központban filmekből és filmzenékből lesz esti kvízjáték.

Kép forrása: fashionstreetonline.hu