Az első Fatemplom Fesztivált a templom felszentelésének első évfordulóján tartották meg. Mára azonban már fesztivállá növekedett, ahol szakrális előadások és szabadtéri zenei produkciók váltják egymást. A fesztivált most már ?hagyományosan? ökumenikus istentisztelet zárja, ahol az egyházak neves képviselői mellett a fesztiválon fellépő művészek végeznek szolgálatot.

 


fatemplomfesztival2016_ssebestyenmarta_andrejszkijudit_600x476.png
Andrejszki Judit és Sebestyén Márta

A fesztivál a hármas határ térségének kiemelkedő eseményévé vált. Ez a háromnapos együttlét a csodaszép helyen, a speciális programok, a templom szakrális atmoszférája sokakat vonz. A fesztivál megtalálta a közönségét, évről évre nagyobb az érdeklődés, és nem csak a nagyszínpadi produkciókat keresi a közönség, a templom csendes vagy épp késő éjszakai előadásain is telítettek a padsorok.

 

A Fatemplom Fesztivál szabadtéri színpadának vendége lesz idén a Sebő-együttes, Charlie, a Fonó Zenekar, a Kaláka és a Budapest Bár is. Lackfi János és Gryllus Dániel Feldaraboljuk a végtelent című produkciójával érkezik Magyarföldre.

A fatemplomban az előadások a Rátóti Zoltán Klubzenekar fellépésével indulnak, majd Váray Lászlót és a Colombre Bandet láthatja a közönség, majd Sebestyén Márta és Sofia Labropoulou lép fel.


fatemplomfesztival2016_juhaszgabor_600x501.png
Juhász Gábor

A részletes program:

 

július 15. péntek

18:00 ? Juhász Gábor Trió, vendég: Rátóti Zoltán (Fatemplom)

19:30 ? Sebő-együttes (szabad tér)

21:00 ? Charlie Jazz (szabad tér)

22:30 ? Váray László és a Colombre Band (Fatemplom)

 

július 16. szombat

16:00 ? Magyar Légierő Zenekar (szabad tér)

17:00 ? Sebestyén Márta és Andrejszky Judit (Fatemplom)

18:00 ? Fonó zenekar Agócs Gergővel (szabad tér)

19:30 ? Kaláka (szabad tér)

21:00 ? Budapest Bár (szabad tér)

22:30 ? ?Feldaraboljuk a végtelent? Lackfi János és Gryllus Dániel

 

július 17. vasárnap

10.30 ? Magyar Légierő Zenekar (térzene)

10.50 ? Katonai tiszteletadással kísért koszorúzás a település első világháborús hősi halottjának tiszteletére

11:00 ? Ökumenikus istentisztelet a Fesztivál fellépőinek közreműködésével szolgálattevő lelkipásztorok: Sajgó Szabolcs, Mitya Andrejek , Hodanics Péter

A vasárnapi program ingyenesen látogatható!

Forrás: MTI/Kultúra.hu