November 26-án a Kötéltánc dalpályázat 12 döntőse élőben adja elő pályaművét a manézsban, artisták kíséretében.

A cirkusz csodáját megfogalmazó dalokat héttagú szakmai zsűri értékeli, és a közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt számra. A három dobogós dal pénzdíjban részesül, szerzőiket 1 millió, 500 ezer és 350 ezer forinttal jutalmazzák. Az est nézőinek szavazatai alapján 500 ezer forintos közönségdíjat is kiosztanak.

A dalversenyt artista produkciók kísérik, magasdrótszámot mutat be a többszörös cirkuszfesztiváldíjas ifj. Simet László, valamint Nyerges Anna artistanövendék. A showműsorban a Hófödte álomősi cirkuszi mese című téli műsor fellépőinek produkciója is látható lesz.

A nyár elején meghirdetett pályázatra a szeptember 30-ai beadási határidőig összesen 59 pályamű érkezett, a pályázók a legkülönbözőbb zenei stílusokban nyújtottak be szerzeményeket. A Fővárosi Nagycirkusz szakmai zsűrije tíz dalt juttatott a döntőbe, további két dal pedig a közönségszavazatokkal kapott helyet a végső mezőnyben. A számokra október 28. és november 10. között online szavazhatott a közönség, a pályaművekre összesen 1641 szavazat érkezett.

A Kötéltánc címmel meghirdetett november 26-ai koncerten elhangzó 12 dal között lesz Blum József és a Four Fathers A légtornász, Czimmermann Kitti A Cirkusz valami más, a Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska Circus of the World, Dinyés Dániel és Hegyi György Ugye elkapsz majd, valamint Jakobicz Eszter Kötéltánc című száma.

A döntőbe jutott még a Bornai Tibor vezette Közös Éneklődési Kör című produkció Cirkusztündér című száma, továbbá Nejad Flóra és a Talamba Benne a világ, Szloboda Tibor Kötéltánc, The Anahit Together, valamint Gáti István, Vida József és Vincze Lilla Eljött a cirkusz című dala.

A közönség Orosz Mihály és Iványi Márta Ilyen az ember, valamint Pejtsik Panna Ki a manézsra lép című számát juttatta a döntőbe.

A zsűri elnöke Molnár György „Elefánt" zeneszerző, gitáros, tagjai között van Szakál László, a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője, Szente Vajk színművész, rendező, Szomor György színművész, dalszövegíró, Polyák Lilla énekesnő, színművész, Varró Dániel költő és Keresztes Ildikó énekesnő, színművész.

Fotók: Urbán Ádám