Koncz Csaba fotografikáiból nyílik kiállítás a Capa Központban
A magyar progresszív fotográfia történetében különleges helyet betöltő Koncz Csaba alkotásaiból nyílik kiállítás Világok peremén címmel szeptember 17-én a Capa Központ 8F Galériájában. A november 9-ig látogatható tárlaton a művész 1962 és 1967 között készült alkotásai várják az érdeklődőket.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és az Einspach & Czapolai Fine Art közös tárlata csupán egyetlen évtized öt évére összpontosít, hiszen ekkor, 1962 és 1967 között jött létre ez a nagy jelentőségű műcsoport, melyre talán fotógrafikaként a legpontosabb hivatkozni. Koncz Csaba erősen grafikai hatású fotókat készített, gyakran játszott a mélységélességgel, képeit filozofikus, lírai hangulat járja át.
Koncz Csabának fontos, de epizódszerű szerepe volt a hatvanas évek magyarországi underground kultúrájában. Teljes életformájával elutasította a fennálló szocializmust, állandó munka és lakhely nélkül élt, művészete és annak közönség felé való közvetítése, közösségi akciói is szembementek a szocreál kánonjával és elfogadott normáival. A beatnemzedék tagjaként számára a kortárs nyugati kultúrához kapcsolódó zene, művészet és információ jelentette a legnagyobb vonzerőt.
Élete további szakaszában élt holland kommunában, utcazenélt és folk-rock lemezt adott ki a Pan Ra zenekarral Franciaországban, végigutazta Indiát, míg végül 1992-ben hazatért és letelepedett Balatonhenyén, ahol haláláig, 2022-ig élt. Szabadon mozgott a különböző művészeti kifejezési formák között, egyszerre volt fotóművész, szobrász, költő, zenész és az egész életet műalkotásként megélő univerzális alkotó.
Az örök kívülálló szerepét érezte leginkább magáénak, mind a művészet különböző ágaiban való jelenléte, mind a társadalmi státusza ennek megfelelő volt. Ez az „outsider” lét azonban nem jelentette azt, hogy ne lett volna hatással és ne formálta volna intenzíven azt a területet, amellyel éppen foglalkozott. „Az a rövid periódus, 1962 és 1967 között, amikor a fotográfiának szentelte figyelmét, kitörölhetetlenül fontos időszaka volt a magyar neoavantgárd fotó történetének. Az ekkor létrejött kísérletező, absztrakt, jelszerű fotói egy olyan polémiába és diskurzusba kapcsolódtak be, mely a kiállítótereken és az underground asztaltársaságokon túl, a fotográfiai szaksajtón át, a kor feszes kultúrpolitikájának ingerküszöbét is elérte” – emeli ki Kopin Katalin, a kiállítás kurátora.
Első fotósorozata a bőszénfai cigány telepről készült, de a szocio- és riportfotó nem különösebben érdekelte. Hamarosan az absztrakt képalkotás felé fordult, mely fotós eszközökkel igen pontos tervezést és kivitelezést igényelt. MÉH-telepek drót- és vashulladékaiból választotta ki kalligrafikus tusrajzokat idéző fotóinak tárgyait: rugók, láncszemek, csavarok, ácskapcsok, szeszélyesen meghajló dróthálók jelennek meg a puritán tisztaságú, hófehér háttér előtt. A súlyos vastárgyakat és az azokból létrehozott absztrakt konstrukciókat üveglapra helyezte és alulról fényképezte, kiragadva és megfosztva valódi funkciójuktól, kontextusuktól. Másik módszere a semleges háttér eléréséhez az volt, hogy hóban fotózta a nagyobb méretű mezőgazdasági eszközöket: boronát, ekevasat. Lebegő motívumai szellemi rokonságot mutatnak Korniss Dezső 40-es években alkotott antropomorf lényeivel és Jackson Pollock kalligrafikus műveivel.
A tárlatot Bán András műkritikus nyitja meg szeptember 17-én 18 órakor.
