Jackson Pollock
„Jack, a csöpögtető” az egész testével festett, és radikálisan átformálta a modern művészetet
Hetven éve, 1956. augusztus 11-én halt meg Jackson Pollock amerikai festőművész, az absztrakt expresszionizmus vezéregyénisége, aki radikálisan átformálta a modern művészetet, ma pedig csillagászati összegeket fizetnek az alkotásaiért.
Augusztus 11-én történt
„A tehetség, s még a szorgalom is nem több, mint egy zseton, amivel játszani megyünk. Ha szerencsénk van jókor lenni jó helyen, akkor nyerünk” – fogalmazta az 1933. augusztus 11-én született – és 2026-ban elhunyt – Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. Vásáry Tamás 1953-ban szerzett zongoraművészi diplomát, majd az 1956-os forradalom után elhagyta Magyarországot, ahová 1993-ban tért vissza. A hetvenes évektől egyre fontosabb szerepet kapott életében a karmesterség, pályája során több mint száz zenekart dirigált.
Tíz legendás művészpár, akik együtt írták át a művészettörténetet
A művészpárok történetében ritkán válik szét tisztán a szerelem, a munka és a versengés. Egy közös műterem, egy hosszú beszélgetés, egy válságos házasság vagy éppen egy szakítás ugyanúgy nyomot hagyhat egy életművön, mint egy iskola vagy művészeti mozgalom. A következő párok nem azért érdekesek, mert híresek voltak együtt, hanem mert a kapcsolatukból művek, fordulatok, új formák és új önértelmezések születtek.
Koncz Csaba fotografikáiból nyílik kiállítás a Capa Központban
A magyar progresszív fotográfia történetében különleges helyet betöltő Koncz Csaba alkotásaiból nyílik kiállítás Világok peremén címmel szeptember 17-én a Capa Központ 8F Galériájában. A november 9-ig látogatható tárlaton a művész 1962 és 1967 között készült alkotásai várják az érdeklődőket.
Augusztus 11-én történt
„Nem szeretek tágas kapukon át járkálni, ezért sok mindenben elsőként törtem az utat Magyarországon” – mondta két éve lapunknak adott interjújában Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, rendező. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja alig huszonöt évesen alapította meg önálló társulatát, ma pedig ötvenhetedik születésnapját ünnepli.
Ismeretlen Jackson Pollock-festményt fedeztek fel egy razzia során Bulgáriában
Ha bebizonyosodik az eredetisége, a Lauren Bacallnak dedikált festmény értéke akár az 54 millió dollárt is elérheti.