A múzeumi szakma hazai és nemzetközi képviselőinek részvételével kétnapos konferencia kezdődött kedden a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja (MNM OMMIK) rendezésében MuseumDigit címmel a múzeumok jövőjéről a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy a technológiai fejlődés miatt a múzeumoknak ma már másként kell megszólítani a látogatókat, mint korábban. Hozzátette: a múzeumi szakma az innovációban mindig is élen járt a kultúrán belül. Példaként említette a múzeumi digitalizációt és a kiállítások innovatív bemutatását.

Kiemelte, hogy a mesterséges intelligenciának egyre nagyobb szerepe van abban, hogy „mit tudunk saját magunkról”. Ezért fontosnak nevezte, hogy a konferencián külön szekció foglalkozik a mesterséges intelligencia hatásával és lehetséges felhasználási módjával a múzeumi szakmában – tette hozzá.

Az eseményt Hammerstein Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) megbízott főigazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta: a Magyar Nemzeti Múzeum nagy múlttal rendelkező szakmai konferenciáját, a MuseumDigitet idén 10. alkalommal rendezi meg az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ, a múzeum egyik főosztálya.

Felidézte, hogy a MuseumDigit konferenciát 2013-ban indították útjára, és a rendezvény az elmúlt évek során szakmai branddé vált a kulturális életben. Eddig összesen 2506 résztvevőt fogadtak az eseményen, köztük a múzeumi és kulturális élet nemzetközi és hazai képviselőit, valamint IT-szakembereket is. Elmondta, hogy a konferencia résztvevői megismerhetik a legfontosabb nemzetközi múzeumi trendeket, valamint a programok jó alkalmat teremtenek a kapcsolatépítésre is.

Tájékoztatása szerint 2023-ban összesen hét szekcióban mutatják be a múzeumi szakembereket leginkább érintő témákat. Előadások hangzanak el a 21. század múzeuma, a múzeum és közösség, múzeum és közönség kapcsolata, a digitális újítások, az online kommunikáció és a digitális kulturális javak megőrzése témájában, emellett két szekcióban is foglalkoznak a mesterséges intelligencia hatásával és lehetséges felhasználási módjaival. Kitért arra is, hogy a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan kiállító partnerként idén ősszel is részt vesznek az eseményen a múzeumok működését segítő-támogató fejlesztőcégek és szolgáltatók.

Az esemény honlapján olvasható tájékoztató szerint a jubileumi eseményen a jövő múzeumát érintő kérdések széles skáláját dolgozzák fel, a konferencia előadói Európa minden tájáról, olyan nívós intézményekből érkeznek Budapestre, mint az amszterdami Rijksmuseum, az osztrák Universalmuseum Joanneum, a Norvég Nemzeti Múzeum, a Tampere Art Museum és a Holland Hang és Látás Intézet (Nederlands Instituut voor Beeld & Geluid).

Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum