Konfetti

Bozsik Yvette a Petruska és Pulcinellában ugyanazzal a magától értetődő lazasággal boronálja össze társulatát a Kolibri Színház művészeivel, mint tette ezt annak idején a Commedia dell'artéban a Katona színészeivel. Nagy a nyüzsgés a színpadon, megannyi extrovertált csepürágó és önjelölt primadonna próbálja túljátszani egymást, hogy a tipikus commedia dell'arte-beli figurák ("tipi fissi") szerepeiért megküzdjenek. Zabolátlan ripacséria avíttas bájú olasz slágerekre: a legtöbb táncosból-színészből úgy vigyorog ki rejtőzködő bohócarca, mintha másra sem várt volna eddig, csak hogy megmutassa magát végre. Porondmesterként, Pantaloneként Mult István érzelmesen hadonászó olasz trubadúrt, prototípusos szívtiprót hoz, Szívós Károly (Dottore) derűs vehemenciával ropja végig az előadást, Vislóczki Szabolcs (Florindo) és Gombai Szabolcs (Coviello) egy fahangú, plüsskutyás díva körül jár izgága vitustáncot, a nagy paprikajancsi-mesterpáros, Tóth Jocó Pulcinellája és Vati Tamás Petruskája mintha egy abszurd drámából sétált volna be, Fülöp Tímea (Pimpinella) pedig saját balerinás légiességét figurázza ki nagyszerűen.

Khell Zsolt díszlete, Berzsenyi Krisztina jelmezei és Juritovszky Sosa maszkjai már ismerősek, éppúgy, ahogy a hátulnézetben, takarásból látszó előadás ötlete. Velünk szemben ugyanis, fekete-fehér fotókon, illusztris közönség tűnik fel, a szereplők nekik játszanak, nem nekünk, egészen addig, míg a két, egymással szemben álló karmester meg nem vív egymással hetyke pálcaforgatással. De addig is belátunk a kulisszák mögé, követhetjük például a véletlenül színpadon felejtett kutya és a szerepelni vágyó, titokban kicipelt  hisztérika sorsát: az általában leplezni való tévesztések, a hibák, a gépezetbe bekerült homokszemek válnak hangsúlyossá, a fontossági sorrend megpördül. Ez a kettősség a lényege az előadásnak, a kint és bent párosára az élet és halál dualitása rímel. Összetartozó párok ezek Bozsiknál, akinél a legvidámabb bohóc is halálra készül, és a koporsóban is mindig fel lehet ülni.

Az előadás második fele egy sziporkázó, szellemes haláltánc, telis-tele a "semmi játékaival", habkönnyű, légies kellékekkel: konfettieső hull a megboldogultra, egyesek legyezőket csattogtatva érkeznek, lufik röpködnek mindenhol, ráadásul pattogatott kukoricát habzsol az elhunyt. Ugyanez a pimasz könnyedség látszik abból a nemtörődöm gesztusból, ahogy Petruska és Pulcinella pénzfeldobással sorsolják ki egymás között a koporsót - válaszként csilingelve hull alá egy csomó apró. Ez egyrészt rettenetesen feldobja az óvodás nézőket, akik "Zsozsó, zsozsó!"-kiáltással egy emberként ugranak fel a helyükről, másrészt meg utal arra is, hogy a halál sajnos demokratikus: a vagy-vagy helyett mindig is-is a válasz.