„Az emberek gyakran panaszkodnak, hogy nem értik a zenémet. Hogy akarják egy pillanat alatt megérteni, mikor én tíz évig gondolkoztam rajta…?” (Miles Davis)

Az esemény különlegessége, hogy a koncerten az online közönség beavatást kap a jazz történetébe, stílusjegyeibe, az elhangzó számok példaként szolgálnak majd. Kommentárok segítségével egyfajta kulcsot kap a hallgató a jazz megértéséhez, a zene mélyebb felfogásához és élvezetéhez. A sorozat több részben előre meghirdetett időpontokban kerül fel a Fonó facebook és youtube oldalára és utólag is visszanézhető. Az első alkalmakra március 24-én majd 31-én kerül sor 19.30 órai kezdettel.

Tóth Viktort többszörösen az év altszaxofonosának, zeneszerzőjének választották Magyarországon. Több ízben is elnyerte Az év jazz lemeze díjat. E produkció sikere a szaxofonos közvetlenségében, magas szintű felkészültségében és előadói készségében rejlik. A Könnyen érthető jazz koncert – beszélgetés című előadás több teltházas estet megélt Magyarországon és Európa nagyvárosaiban egyaránt. Ez a sorozat ennek a sikerszériának az online változata. 

„Sokszor éreztem koncertjeimen, hogy a hallgatóságnak szüksége van egy pár mondatra a zene hallgatása előtt vagy után, hogy mélyebben megértse, miről és miért is játszunk. A jazz egy nagyon tradicionális műfaj, a stílusok és kifejezési módok egymásra épülnek, a zene szellemi és lelki mondanivalója szorosan összefügg a jazz száz éve alatt élt emberek életével és lelki világával. A jazz elsőre bonyolultnak hallatszódhat az „edzetlen” fülnek, de meggyőződésem, hogy ha példákon keresztül és útmutatások segítségével hallgatja a hallgató, a zene kontextusba kerül és a szívnek és a tudatnak is egyaránt nagy élményt okoz” – mondta Tóth Viktor.

A program bemutatkozó videója itt látható.