A Georgia állambeli Athens városában 1980-ban alakult R.E.M. az elmúlt negyedszázad egyik legfontosabb zenekaraként írta be magát a rocktörténelembe. Michael Stipe énekes, Peter Buck gitáros, Mike Mills basszista és Bill Berry dobos Radio Free Europe című 1981-es bemutatkozó kislemezük, Chronic Town című 1982-es EP-jük, majd független kiadású nagylemezeik (Murmur - 1983, Reckoning - 1984, Fables Of The Reconstrucion - 1985, Lifes Rich Pageant - 1986, Document - 1987) sorával, poszt-punkból és folk-rockból építkező zenéjükkel és enigmatikus szövegeikkel kikövezték az underground/alternatív zenék mainstreambe való áttörésének útját, és ezt a színvonalat megtartották azután is, hogy 1988-ban teljes művészi kontrolljukat megtartva leszerződtek a Warner mamutkiadóhoz: Green című albumuk pályájuk legerősebb és legpolitikusabb lemeze lett, a némi pihenőt követő, finomabb, akusztikusabb beütésű Out Of Time (1991) és Automatic For The People (1992) pedig a két legsikeresebb. A világ tíz legnépszerűbb zenekara közé került R.E.M. ezután visszakanyarodott a rockgyökerekhez és a torzított gitárokhoz a Monster című albumon (1994), az annak viszontagságos - a négyből három tagot kórházba juttató - turnéján körvonalazódott New Adventures In Hi-Fi (1996) után egy évvel, 1997 végén azonban Bill Berry bejelentette kilépését.
A trióra fogyott R.E.M. gyorsan új fejezetet nyitott: Up című 1998-as lemezén az együttes radikálisan áthangszerelte magát, a gitárok helyére sok helyen finom ambientes textúrák kerültek, a vendégdobosok mellé pedig programozott alapok. A kísérleti posztrock kitérő és a Man On The Moon című Milos Forman-film aláfestő zenéje után a 2001-es Reveal visszakanyarodott a klasszikus dalszerzéshez, az In Time - The Best Of R.E.M. 1988-2003 című válogatás pedig négymillió eladott példányával kereskedelmileg is helyreállította valamelyest a veterán zenekar pozícióját. Az R.E.M. 13 dalt tartalmazó 13. albuma, a 2004. október 4-én megjelenő Around The Sun a Revealnél egységesebb színvonalú számaival szerez örömet a rajongóknak, miközben - érthető okokból - a Green óta a zenekar legpolitikusabb hangvételű munkája. A trió a kelet-európai média képviselőit a bécsi Triest Hotelben fogadta, ahol rögtön be is jelentették az európai koncertdátumokat, köztük a budapesti Papp László Sportarénába meghirdetett 2005. január 22-i fellépést is. Az est.hu ezután negyedórát tölthetett a zenekar mosolygós multiinstrumentalistájával, a basszusgitár és a billentyűs hangszerek mellett az R.E.M.-hangzáshoz jellegzetes vokáljaival is hozzájáruló Mike Millsszel.
- Az Around The Sun a 13. albumotok 24 év alatt. Hol húznád meg a korszakhatárokat az R.E.M. karrierjében?
- Azt hiszem, jól elkülöníthető szakaszokra lehet osztani. A karrierünk első szakaszát fokozatos emelkedés jellemezte egészen addig, míg a Losing My Religion kijött. Amikor az sláger lett, hirtelen népszerűvé tett minket az egész világon, nemcsak Amerikában. Utána a következő nagy változás már csak akkor jött, mikor Bill Berry úgy döntött. hogy visszavonul. Utána jött minden egész mostanáig. Volt egy kisebb törés, aztán egy rövidebb korszak Bill visszavonulásától a válogatáslemezig. Most a Best Of... után azt hiszem, új korszakot nyitottunk.
- Bill Berry távozásakor fennállt annak a veszélye, hogy az R.E.M. feloszlik?
- Igen, komoly vészhelyzet volt, nagyon közel jutottunk a feloszláshoz. De nagyon makacs fickók vagyunk, szeretjük, amit csinálunk, és be akartuk fejezni a lemezt, aminek a közepén voltunk, mikor Bill visszavonult - és végül keresztül is verekedtünk magunkat a dolgon. Lehet, hogy bölcsebb lett volna, ha akkor kicsit leállunk, hogy átgondolkodjuk a helyzetet, de nem, makacsok voltunk, és meg akartuk csinálni a lemezt, és végül is örülök, hogy megtettük. Bill nagyon boldog így, elégedett a mostani helyzetével, és mi is elégedettek vagyunk a mi mostani helyzetünkkel.
- Előfordulhat, hogy valaha még együtt játszotok?
- Ki tudja? Volt már olyan, hogy Bill eljött az egyik koncertünkre és beült a dobok mögé egy szám erejéig. Nem hagyott fel a zenéléssel, zenélget otthon a házában. De hogy egy-egy ilyen alkalmi beugráson túl még fog-e valaha velünk játszani, azt nem tudom. Nehéz ezt megjósolni.
- Bill Berry kilépése után gondolom, megnőtt a felelősséged a zenekaron belül, hiszen a basszusgitár mellett főleg hozzád tartoznak a billentyűs hangszerek is, amelyek akkor előtérbe kerültek. De a programozott alapok szerepe is megnőtt, és a dalszerzés módszere is változott.
- Hát azt nem tudom, hogy a felelősségem mennyit nőtt, de biztos, hogy sok minden megváltozott. Bill is írt dalokat, erre utána nem számíthattunk. A programozást nagyrészt a producerünk és a hangmérnökünk csinálta, Pat McCarthy és Jamie Candiloro. De ami leginkább megváltozott, az a közös munka dinamikája, az, ahogy Peter, Michael és én egymással dolgozunk: ki érkezik korábban, ki később, ki csinálja meg a dolgát hamarabb, ki szereti végére hagyni a sajátját... Ezekkel kellett boldogulnunk, ezeket a dolgokat kellett összehangolnunk.
- Az Around The Sun albumot nehéz volt összehozni?
- Nem volt nehéz, de hosszú időbe telt, mivel egyszerre két albumon dolgoztunk. Elkezdtük rögzíteni a dalokat, és tudtuk, hogy kettőt ki kell közülük emelni, hogy feltegyük őket a válogatáslemezre (a Bad Day és az Animal című számokról van szó - a szerk.). Aztán turnézni indultunk a Best Of... programmal, januárban pedig visszatértünk a stúdióba, hogy befejezzük az új albumot. Nem volt nehéz, mivel lemezről lemezre egyre kényelmesebben funkcionálunk a mostani trió felállásban. A keverés viszont nehéz volt, mindig az a legnehezebb rész számunkra. De maguk a felvételek nem voltak megerőltetőek.
- Miért épp Around The Sun lett a lemez címe?
- Tudod, a lemezcímek... Nos szükség van rájuk, hogy megkülönböztessük egyik korongot a másiktól, de nekem speciel nem sokat jelentenek. Ha nem kellene címet tennünk az albumainkra, azt hiszem, nem is tennénk. Az Around The Sun a lemez utolsó dalának a címe, és ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy dalcím nyomán neveztünk el egy albumot. Ennyi év alatt ez az első eset, ez vicces. "A nap körül" - ez egy évet jelent, egy fordulatot a nap körül, egy évet az életünkből. Számomra egy album mindig egy pillanatkép, hanglenyomat arról, hogy milyen volt a zenekar az adott időszakban. Szóval ez az egy fordulat a nap körül - vagyis ennek a lemeznek az esetében két fordulat, hogy pontosak legyünk - arról tanúskodik, hogy ilyenek voltunk, ezt csináltuk. Ezen kívül nem sokat jelent.
- Az Around The Sun középtempós lemez, hol lassabb, hol kicsit gyorsabb középtempós számok sorakoznak rajta. Így is terveztétek? Direkt nem tettetek rá régi R.E.M.-et idéző energikusabb rockdalokat, mint a Revealen az Imitation Of Life, vagy mint a Best Of...-on a két új dal volt?
- Nem így terveztük. Írtunk néhány gyorsabb dalt is erre az albumra, de azok nem tűntek úgy, hogy olyan jól illeszkednének a többi közé. Van például egy I'm Gonna DJ című számunk, ami végül nem került fel a lemezre, de élőben valószínűleg fogjuk játszani - az egy elég dögös rockdal. De Peter és én, amikor komponálunk, élvezzük a kihívást, hogy lassú és középtempós dalokat írjunk és könnyen befogadhatóvá tegyük őket, rétegeket és mélységet adjunk nekik. Az ilyenekkel sokkal nagyobb élmény dolgozni, mint a gyorsakkal, azokat úgy írjuk, hogy beng-beng-beng (gitársikálást imitál a kezével) és már vége is. Mit lehet azokon cifrázni? Azokkal nem lehet igazán sokat kezdeni. Jobban élvezzük a lassabb dolgok kihívását... De most hogy ezt kimondtam, lehet, hogy a következő lemez csupa rock'n'roll lesz - ki tudja?
- Az új album nyitódala, a beharangozó kislemezre került Leaving New York emlékekről, visszatekintésről szól. Volt az albumnak előre megbeszélt tematikája? Előfordult, hogy azt mondtátok Michaelnek, hogy erről és erről kellene írnia szöveget?
- Sosem vitatjuk meg egy-egy lemez tematikáját. Azt sem tudom, hogy van-e valami fő témája ennek a mostani lemeznek. Michael csak leírja a dalokban, amiket érez. Néha utólag visszanézünk, és látunk központi témákat, de előre sosem gondolkodunk erről. A Leaving New York tiszteletadás New York City előtt - az a város pokoli időkön ment keresztül, és nagyon szeretjük -, lényegében egy szerelmes dal New Yorkhoz. Ami a többi dalt illeti, azt hiszem, nincs egy közös téma, amire felfűzhetnénk őket. Sok dal van, amelynek a hősei küszködnek, hogy felülemelkedjenek a problémáikon, próbálnak javítani magukon, a helyzetükön, az életükön. Akadnak szerelmes dalok, bár nem hiszem, hogy konkrét, személyes szerelmi vallomások Michaeltől, csak általános szerelmes dalok. Sok különféle dal került erre a lemezre.
- Az R.E.M. a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején egy generáció szószólója volt. Ezt megmaradt az évek során? Most melyik nemzedék szószólói vagytok, melyik generációhoz szóltok?
- Amikor én kölyök voltam, a generációk 15-20 évente követték egymást. Ma a generációk három évente cserélődnek, mivel a technológia olyan gyorsan változik: a 15 éves srácok teljesen más nemzedéket alkotnak, mint a 12 évesek, és mire a mai nyolcévesek 12 évesek lesznek, már ahhoz képest is egy teljesen más generációt fognak alkotni. Szóval én már rég nem tudom, kihez szólunk, ki figyel ránk, de igazából nem is aggódom emiatt. Lemezeket csinálunk, amik számunkra jól hangzanak és amikhez kötődünk érzelmileg, és azt hiszem, ez megérinti az embereket, életkoruktól függetlenül. A fiatalokat olyan sok információ bombázza, zene mindenfelől, hírek mindenfelől, borzalmas tévéműsorok mindenfelől... Mi a magunk részéről csak annyit tehetünk, hogy gondoskodunk arról, hogy a zenénk kikerüljön a világba, és bárki, aki akarja, hozzáférhessen
- A Best Of... turnéján előszedtetek és élvezettel fedeztetek fel újra olyan dalokat, amiket korábban nem nagyon játszottatok, mint például a So Fast So Numb vagy a lemezre sosem került Permanent Vacation. Várhatunk efféle meglepetéseket, ritkaságokat a mostani turnén is?
- Az a tavalyi egy egyedi turné volt, a visszatekintésről szólt. Akkor csak két új dalunk volt, a többi mind régi. Megcsináltuk, de több ilyet nem fogunk. A következő turnén legalább öt-hat új dalt játszunk minden este, váltogatva, de a kétórás program fennmaradó részébe bárhonnan válogathatunk, bármelyik lemezről, leginkább az Out Of Time-tól időben előre haladva - annál korábbiakból maximum egy-két dalt koncertenként. Még nem határoztuk el ezeket a dolgokat pontosan, de valószínű, hogy elsődlegesen a kilencvenes és a nulla-nullás évtizedre koncentrálunk majd. A nyolcvanas évek már nagyon messze vannak.
interjú + Mike Mills-fotók:
