Az egykori gitáros szerint a Let It Bleed és az Exile On Main St. című lemezek nélküle nem jöhettek volna létre, többek között olyan számok mellett szerepel a neve szerzőként mint az Angie, vagy a Brown Sugar. Ennek ellenére a jogdíjakat már jó ideje nem kapja, távozása után mindössze 8 évig érkeztek meg a számlájára a neki járó összegek. Miután a Stones kiadót váltott 1982-ben, elmaradtak ezek pénzek - a kiadó állítólag azzal csábította magához a zenekart, hogy Taylor jogdíjait is Jaggerék kapják majd.

A saját bevallása szerint a Rolling Stones zenéjét különösebben nem kedvelő gitáros már bánja, hogy akkoriban nem fogadott egyből ügyvédet, mindössze elküldte a fenébe Jaggeréket. Most pótolná a mulasztását, ha nem sikerül megegyezni a zenekarral.

"Valószínűleg azt gondolták, hogy úgysem perelem be őket" - mondta Taylor, aki most több mint negyedévszázad után kész jogi útra terelni az ügyet.