Az After Crying számtalan zenei anyagával igazolta már, hogy a ?komoly? és a ?könnyű? kategóriák a zenében nem kizárólagosak. A népszerű együttes ezúttal jubileumi koncerttel tér vissza a Budapesti Music Center színpadára október 17-én, harminc éves fennállása alkalmából azonban nem nosztalgiázásra készül, sokkal inkább egyfajta számvetésre: saját tévedései felett akar nyilvános önkritikát gyakorolni. Ezek a tévedések viszont nemcsak az alkotók, hanem mindannyiunk téveszméi, önáltatásai, amelyekkel izgalmas dallamokon keresztül szembesülhetünk majd.


17_10_18_carl_craig_c_pierre_emmanuel_rastoin_600x900.png
Carl CraigFotó: Pierre Emmanuel Rastoin

 

Kreatív látnok, elektronikus zenei ikon ? egyebek mellett ilyen jelzőkkel illették Carl Craiget, aki már több mint két évtizede jelen van a könnyűzenei szcénában. A Grammy-díjra jelölt producer és DJ a techno úttörőjének számít, az elektronikus zene eddig járatlan útjait igyekszik felfedezni, a műfajokkal való kísérletezés pedig szinte védjegyének számít. Carl Craig legutóbb Francesco Tristan zongoristával, a párizsi Les Si?cles zenekarral és François-Xavier Roth karmesterrel állt össze, hogy Versus című munkáját szimfonikus zenekari környezetbe ültesse át. Ezzel a lélegzetelállító crossover produkcióval érkezik majd Magyarországra október 18-án az Akváriumba.

 

A 25 éves Anima Sound System sokkal inkább tekinthető egy Prieger Zsolt köré csoportosuló gondolkodói műhelynek, mint egy klasszikus értelemben vett popzenekarnak. Az állandóan megújulni képes, örökmozgó és a zenei stílusok között magabiztosan kalandozó együttes egészen különleges ősbemutatóval készül a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra. Jerusalem, My Love című estjén október 21-én black work-songokra és biblikus tematikájú spirituálékra épülő műsorral jelentkezik, méghozzá a Cinematic Orchestra lenyűgöző énekesnőjének, Heidi Vogelnek a vendégszereplésével, akiért nemcsak a zenei sajtó, hanem kollégái is rajonganak, egyik legnagyobb szakmai hódolója pedig nem más, mint Jamie Cullum.


17_10_19_lolamarsh_c_michael_topyol_600x399.png
Lola MarshFotó: Michael Topyol

 

Martin Kohlstedt saját nemzedékének egyik legizgalmasabb zeneszerzője. A német zongorista szinte sosem játszik színpadon, így rendhagyó módon az A38 Hajó nézőterén ül majd ő is, ennek köszönhetően a közönség is testközelből tapasztalhatja majd meg Kohlstedt végtelenül érzékeny és törékeny világát. Két év után tér vissza Budapestre Izrael legnépszerűbb indie-folk zenekara, a Lola Marsh. Idén végre megjelent debütáló nagylemezük, a Remember Roses, ami meghozta a várva várt nemzetközi áttörést is. Így valószínűleg az október 19-ei fellépés az egyik utolsó klubkoncertje lesz a tel-avivi duónak.

 

Új helyszínként debütál a fesztiválon a Kuplung és vele a Kuplung Sounds Good! fesztivál, amelynek programja a hazai kortárs könnyűzenei kultúra, a dalszerzés és az előadóművészet együttélése, valamint a hangszeres zene népszerűsítésének szellemében állt össze. Ennek megfelelően október 19. és 22. között a hazai könnyűzenei szféra legnépszerűbb előadói adják majd egymásnak a színpadot a belvárosi romkocsmában. Érkezik az indie-pop vonulat egyik legreménytelibb magyar képviselője, a saját stílusukat sokszor future popként definiáló Mary Popkids, az Irie Maffie frontasszonya, az ismét friss albummal előrukkoló Sena, sosem látott-hallott koncertműsorral jön az Esti Kornél, és a megszokott extatikus hangulatot és megőrülést hozza el a zárónapra a Soerii & Poolek, ám ezúttal vadonatúj látványvilággal, táncosokkal és jelmezekkel.


17_10_21_kuplung_sounds_sena_600x400.png
Sena

 

Programok:

After Crying: Errata ? Jubileumi koncert

2017. október 17., 19:30

Budapest Music Center ? Koncertterem

Az együttes tagjai

Ének: Bátky Zoltán

Fuvola, narráció: Egervári Gábor

Billentyűs hangszerek: Erös Csaba

Gitár, ének: Horváth András Ádám

Dob: Madai Zsolt

Cselló, basszusgitár, hegedű, ének: Pejtsik Péter

Trombita, cink, billentyűs hangszerek, ének: Winkler Balázs

 

Carl Craig presents Versus Synthesizer Ensemble

2017. október 18., 20:00

Akvárium Klub ? NagyHall

Anima Sound System feat. Heidi Vogel: Jerusalem, My Love

2017. október 21., 20:00

Akvárium Klub ? NagyHall

 

Martin Kohlstedt

2017. október 18., 20:00

A38 Hajó ? Koncertterem

 

Lola Marsh

2017. október 19., 20:00

A38 Hajó ? Koncertterem

Közreműködik: Yael Shoshana Cohen ? ének, ütőhangszerek, Gil Landau ? ének, gitár, Rami Osservaser ? gitár, billentyűs hangszerek, ének, Ido Brian Rivlin ? billentyűs hangszerek, ének, Mati Gilad ? basszusgitár, ének, Dekel Dvir ? dobok, ének

20:00 Jónás Vera Experiment

21:00 Lola Marsh

 

Kuplung Sounds Good! ? Mary Popkids

What the festival?

2017. október 19., 21:00

Kuplung

21:00 Belau

22:00 Mary Popkids

 

Kuplung Sounds Good! ? Sena

What the festival?

2017. október 20., 21:00

Kuplung

21:00 Saverne

22:00 Sena

 

Kuplung Sounds Good! ? Esti Kornél

What the festival?

2017. október 21., 21:00

Kuplung

21:00 The Bluebay Foxes

22:00 Esti Kornél

 

Kuplung Sounds Good! ? Soerii & Poolek

What the festival?

2017. október 22., 21:00

Kuplung